Beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok számlája

Kérdés:

A kivitelező befejezte a beruházást, melyhez műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv, illetve teljesítésigazolás is készült (június 10-ei dátummal). A kivitelező részére a teljesítésigazolás abban az esetben volt kiállítható, ha a műszaki ellenőr erről írásban nyilatkozott (átvette a munkát, aláírásával igazolta ezt). Ez alapján a műszaki ellenőri feladatokhoz kapcsolódó számla dátuma meg kell, hogy egyezzen a beruházás aktiválásának az időpontjával, és a teljesítésigazolás időpontjával (június 10.), véleményünk szerint csak így aktiválható ez a költség, továbbá az ő teljesítésigazolása nélkül a vállalkozó nem állíthatta ki a végszámlát. A mérnök azonban június 20-ai teljesítési dátummal állította ki a számláját, mivel állítása szerint további dokumentációs kötelezettsége volt még a műszaki átadás-átvételt követően, így a mérnöki munkát csak június 20-án fejezte be. Az aktiválás érdekében – véleményünk szerint – szükséges volt a műszaki ellenőr számlájának javítása, azonban a műszaki ellenőr állásfoglalása szerint a kérésünk nem jogos. A fenti helyzethez hasonló esetekben hogy járunk el szabályosan a beruházáshoz kapcsolódóan befogadható számlák kezelését illetően?

Részlet a válaszából: […] ...építési műszaki ellenőr feladata többek között a 191/2009. Korm. rendelet 16. §-a (3) bekezdésének o) pontja szerint a teljesítésigazolás kiállítása és átadása vagy megküldése a fővállalkozó részére, rögzítése az építési naplóban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Mezőőri járulék

Kérdés: Az önkormányzat az ügyfelek számára előírt mezőőri járulék megállapításáról határozatot hoz. Szükséges-e számlát is kiállítani az ügyfél részére a mezőőri járulékról, vagy elegendő a határozat?
Részlet a válaszából: […] ...módjára, az érintett könyvviteli számlákra történő hivatkozás;i) a könyvviteli nyilvántartásokban történt rögzítés időpontja, igazolása;j) továbbá minden olyan adat, amelyet jogszabály előír.Amennyiben a fenti adatokat tartalmazza, akkor számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Teljesítési időpont meghatározása

Kérdés: Önkormányzatunk szerződést kötött egy munka elvégzésére egy vállalkozóval. A megkötött szerződésben szerepel, hogy "Teljesítési határidő: 2021. szeptember 30.". A megkötött szerződésben szerepel továbbá, hogy a "vállalkozó az igazolt teljesítést követően, annak alapján – a teljesítési igazolás kézhezvételét követő 8 napon belül – állít ki számlát". Továbbá szerepel az is, hogy a teljesítés-igazolásra nyitva álló határidő 15 nap. Ez alapján kiállításra került 2021. 10. 14-én egy teljesítésigazolás, melyben szerepel, hogy a vállalkozó a munkát elvégezte, az átadás-átvétel megtörtént, és a számla benyújtható. A vállalkozó a számlát kiállította az alábbi dátumokkal: számla kelte: 2021. 10. 14.; teljesítés időpontja: 2021. 10. 14.; fizetési határ-idő: 2021. 11. 14. A vállalkozónak mikori teljesítési dátumot kellene szerepeltetnie? Önkormányzatunk véleménye alapján a jó dátum 2021. 09. 30. lenne, de a vállalkozó nem ért egyet velünk.
Részlet a válaszából: […] ...az ügylet tényállásszerű megvalósulásához a megrendelő (önkormányzat) általi elfogadás tényét, illetve a teljesítésigazolás kiállítását kívánják meg. A teljesítés ténye tehát a megrendelő általi elfogadással, a teljesítésigazolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Teljesítés időpontjának meghatározása

Kérdés: Fordított áfás építési beruházási számlához kiállított teljesítésigazoláson a teljesítési időszak 2020. 02. 01.-2020. 02. 05., de a teljesítésigazolás dátuma 2020. 03. 06. Melyik dátumot kell figyelembe vennünk az áfabevallási kötelezettség meghatározásához?
Részlet a válaszából: […] ...a teljesítést a másik fél – annak fizikai mivoltában, formájában, tartalmában – elfogadta. Ezt az elfogadást tanúsítja a teljesítésigazolás.A teljesítésigazolással a tényleges és szerződésnek megfelelő teljesítést ismeri el a jogosult. A teljesítés-igazolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Számla érvénytelenítése

Kérdés: Egy önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. 2014-ben szolgáltatást végzett az önkormányzat részére. A számlát a teljesítést követően kiállította teljesítésigazolás birtokában, az áfa befizetésre került. Az önkormányzat a számlát "elfektette", majd hosszas levelezést követően 2020-ban jelezte, hogy a polgármesteri hivatal részére és adószámára kell a számlát elkészíteni. Véleményünk szerint a számlahelyesbítés szabályai szerint kell eljárni, a polgármesteri hivatal pedig a számla sztornírozásához, új számla kiállításához ragaszkodik 2020-ban. A szabályos teljesítésigazolás birtokában a beszámolók is a helyes adatot tartalmazzák.
Mi a teendő, sztornírozható-e az eredeti számla, illetve kiállítható-e 2020-ban 2014. évi teljesítéssel új számla, vagy az általunk javasolt számlahelyesbítéssel oldható meg?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben foglaltak szerint a számlának nem az önkormányzat, hanem a hivatal nevére kell szólnia, vagyis másik adóalany nevére. Az önkormányzatnak sztornószámlát kell kapnia, hogy a könyveiből ki tudja vezetni a tételt. A hivatalnak pedig a nevére szóló számlát kell kapnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Közösségen belüli adómentes termékértékesítésre vonatkozó új feltételek

Kérdés: Úgy értesültem, hogy 2020. január 1-jétől a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés feltétele, hogy a vevő rendelkezzen közösségi adószámmal. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő – társaságunk elsődlegesen osztrák és német területre értékesít – nem rendelkezik közösségi adószámmal, akkor áfát kell felszámítanunk? Társaságunk természetesen rendelkezik közösségi adószámmal, de az új szabály alapján, ha nem rendelkeznénk, akkor, mondjuk, a német eladó a Németországban érvényben lévő adókulccsal számlázná részünkre a terméket?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének a termék beszerzője milyen formában köteles eleget tenni, ez alapvetően a felek közötti megállapodás kérdése. Annak igazolásaként, hogy a közlés megtörtént, elegendő a beszerző adószámát a számlán feltüntetni.Mindez azt jelenti, hogy ha vevőik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedte,c) a követelésre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet, feltéve, hogy a felszámolás kezdő időpontja óta legalább 2 év telt el,d) a követelésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Napidíj elszámolása

Kérdés: Külföldi kiküldetéshez kapcsolódóan kifizetett napidíj számviteli elszámolásában kérünk szakmai segítséget, a teljes számviteli elszámolás levezetését (mikor milyen árfolyamot kell alkalmaznunk, hol kell árfolyam-különbözetet elszámolnunk), amelyhez az alábbi kiegészítő információkat tesszük:
- valutapénztárunk van,
- a FIFO-módszert alkalmazzuk,
- a napidíjat előleg formájában adjuk ki,
- a napidíj elszámolásánál a választott árfolyamunk a kiadás teljesítésének napját megelőző hónap 15. napján érvényes MNB hivatalos deviza-árfolyam,
- ASP gazdálkodási szakrendszert használjuk.
Részlet a válaszából: […] ...szóló 285/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet szerint a napidíj 30 százaléka, de legfeljebb napi 15 eurónak megfelelő forintösszeg igazolás nélkül elszámolható költség. A napidíjból a 15 eurónak megfelelő forintösszeget (adómentes részt) az Szja-tv. 6. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Tagdíj, illetve hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk több társulásnak, egyesületnek, szövetségnek tagja, pl. Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Hulladékgazdálkodási Társulás, Vízitársulat, Leader Egyesület. Ezeknek a szervezeteknek tagdíjat, hozzájárulást fizetünk. Van köztük olyan, amelyik a befizetett összegről számlát állít ki, van, amelyik csak a megállapodásra hivatkozva levélben kéri a fizetést. Hova, milyen rovatra kellene könyvelni ezeket a kiadásokat? Pénzeszközátadásként vagy egyéb dologi kiadásként? A könyvelés rovata függ-e attól, hogy került-e számla kiállításra vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...módjára, az érintett könyvviteli számlákra történő hivatkozás;i) a könyvviteli nyilvántartásokban történt rögzítés időpontja, igazolása;j) továbbá minden olyan adat, amelyet jogszabály előír.Az előzőeket összefoglalva számlaadás a kérdéses esetekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Előző évről áthúzódó számla elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni év végén és az azt követő év elején beérkező számlákat? Hogyan kell eljárnunk, amikor a számla teljesítése áthúzódik a következő évre?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségeket fogják kötelezettségként kimutatni a könyvekben a mérlegkészítés időpontjáig.Abban az esetben, ha a teljesítésigazolással bíró számla időszaka december 31-ig szól, a kötelezettség fennáll december 31-én, de a számlát januárban állították ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 5.
1
2