Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...áfalevonási, -visszaigénylési jogát az Áfa-tv. 120. §-a szerint megalapozza az a körülmény, hogy áfaköteles gazdasági tevékenység keretében működteti az úszókikötőt. Az áfalevonási jog érvényesítéséhez nem kell megvárni a bevételek beérkezését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében az Áfa-tv. 193. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ennek megfelelően a tárgyi eszközök értékesítése során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Szakképzési centrum adózása

Kérdés: Szakképzési centrumunk (központi költségvetési szerv) egyik telephelyén vállalkozói tevékenységet szeretnénk folytatni. Szépségszalon nyitását tervezzük, ahol a végzős diákok az oktatók felügyelete mellett kozmetikai és fodrászati szolgáltatásokat nyújtanának a vendégeknek, gyakorlati időben, tanműhelyben. Később a szolgáltatások körét bővíteni is szeretnénk. Tudomásunk szerint költségvetési szerv vállalkozói tevékenysége során szerzett bevétele utána a társasági adónak megfelelő mértékben kell adóznia, de csak akkor, ha a bevétele több mint 10%-át a vállalkozói tevékenység teszi ki. Ez az informá-ciónk helyes?
Ha adott évben nem kell adót fizetnünk arról kell-e valamilyen nyilatkozatot tenni? Az áfa visszaigényelhető-e a mi esetünkben? A vállalkozói tevékenység során online pénztárgépet fogunk használni. Ezzel kapcsolatban kell-e külön bejelentést tenni a NAV-hoz, vagy automatikusan a beüzemeléssel kapcsolódik a NAV rendszeréhez? A vállalkozói tevékenység indításával, működésével kapcsolatban van-e valamilyen bejelentési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...a gazdasági-vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó beszerzések áfatartalmát a költségvetési szerv is az adólevonási (áfa-visszaigénylési) jog gyakorlásának általános szabályai szerint jogosult a fizetendő adójával szemben elszámolni, negatív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Informatikai szolgáltatás

Kérdés: Önkormányzatunk külföldi amerikai székhelyű gazdasági szereplőtől vesz igénybe informatikai szolgáltatást, ez távolsági értékesítésnek minősül. Az egyik esetben a partnerünk megkérte az EU-s közösségi adószámot EU8*5, azonban a VIES uniós adószám-ellenőrzésében nem valid adószámot jelöl. Szervezetünk nem rendelkezik közösségi adószámmal, így 27%-os áfatartalommal számlázott felénk. Mivel nem rendelkezünk közösségi adószámmal, így a fordított adózás nem jöhet létre. Ezt az áfatartalmat a külföldi illetékességű adóhatóságtól lehetne visszaigényelni. Főszabály szerint a szolgáltatás teljesítésének helye attól függ, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e, ha igen, akkor a teljesítési helyet a szolgáltatást igénybe vevő adóalany székhelye határozza meg. A másik esetben is külföldi illetőségű (amerikai) cégtől vettünk igénybe digitális szolgáltatást (szoftverlicencelés), ott áfatartalom nélkül került kiállításra a számla. Jól kerültek kiállításra a számlák? Keletkezik-e adófizetési kötelezettségünk az utóbbi esetben, illetve hogyan érintik a határokon átnyúló digitális szolgáltatásokat a 2021. július 1-jétől hatályba lépő Áfa-tv.-változások?
Részlet a válaszából: […] ...kell a magyar adóhatóság felé megfizetni az áfát, és az így megfizetett áfa akkor igényelhető vissza a magyar adóhatóságtól, ha a visszaigénylés feltételei fennállnak, tehát adóköteles bevételszerző tevékenység érdekében merült fel a beszerzés.Fontos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Szeméttelep karbantartásának fordított adózása

Kérdés: Önkormányzatunk szeméttelepet működtet társulásban két másik községgel. A szeméttelep-karbantartási feladatot ellátó vállalkozó evás, alanyi adómentes, de továbbszámlázásnál áfát is szerepeltetünk a számlán. Hogyan történik a számla kiállítása az evás vállalkozó esetében és továbbszámlázás esetén?
Részlet a válaszából: […] ...pedig fizetendő adóként kellmegfizetni és bevallani a számlázott adóalap utáni áfát. Amennyiben a törvényalapján megilleti a levonási, visszaigénylési jog, akkor azt le is vonhatjavagy vissza is igényelheti (ha nem teljes mértékben vonhatja le, akkorarányosítással). Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 8.

Közhatalmi tevékenység az új Áfa-tv.-ben

Kérdés: Az új Áfa-tv. a közhatalmat gyakorló szervekre jóval rövidebb rendelkezést tartalmaz, mint a jelenlegi. Kérem, hogy nyújtsanak fogódzót az új szabályok értelmezésére, különösen a visszaigénylési jog érdekel!
Részlet a válaszából: […] A közhatalmat gyakorló szervek közhatalmi tevékenységetovábbra sem minősül gazdasági tevékenységnek, így e tekintetben adófizetésrenem kötelezettek, de adólevonási joggal sem élhetnek. A kizárólag etevékenységet végzők nem minősülnek adóalanynak.A közhatalmat gyakorló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 18.

Munkáltatói adómegállapítás

Kérdés: 2006. január 1-jével megszűnt a magánszemélyek jövedelemadójának munkáltatói megállapítása. A múlt év decemberének elején egy előadáson azt hallottuk, hogy ennek ellenére a munkáltatónak közre kell működnie a magánszemély bevallásában. Milyen feladatai vannak a munkáltatónak? Megtagadhatja-e a munkáltató az adómegállapítást?
Részlet a válaszából: […] ...adó kiutalásáhozszükséges adatokról,– a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóanlevont nyugdíjjárulék visszaigényléséről, ha a különbözetet év közben amunkáltatójával nem számolta el;– az adóalap csökkentésére, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.