Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...8.35. pontja szerint adómentes a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány, az egyházi jogi személy által a lakosság, a közösség széles körét érintő (nem zárt körű), azonos részvételi feltételekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: Közalkalmazott pedagógusunk 2012. 11. 30-án jogviszonyát közös megegyezéssel megszüntette (a felmentéséhez nem járultunk hozzá). 2012. de­cember 1-jétől nyugdíjba vonult. Az osztályára való tekintettel 2012. 12. 03-tól határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt létesítettünk vele, amelynek lejárta 2013. 06. 30. Ezt már nem töltötte ki, január 8-án írásban kérte jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését, ugyanekkor kérte a 40 éves jubileumi jutalom előrehozott ki­fizetését. 37 évet tud közalkalmazotti jogviszonyként igazolni. Kérdésünk, hogy a hatályos jog­szabályok szerint jogosult-e a 40 éves kedvezményes jubileumi jutalomra az intézményfenntartótól?
Részlet a válaszából: […] ...alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül,– Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül,– öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,– növelt összegű öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

40 éves kedvezményes jubileumi jutalom

Kérdés: Közalkalmazott pedagógus prémiumévek programban vett részt. A nők 40 éves nyugdíjára 2012. augusztus 7-től jogosult, mivel augusztus 6-ával megszerezte a nyugdíjjogosultságot. A Kjt. 78. §-ának (3) bekezdése alapján a 40 éves jubileumi jutalomra nem jogosult, mert 2 hónapja hiányzik a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időhöz. Kérdésem, hogy a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján (ha legalább 35 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik) jogosult-e a 40 éves jubileumi jutalomra?
Részlet a válaszából: […] ...alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül;– Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül;– öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül;– növelt összegű öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Korhatár előtti ellátásra jogosulttá váló közalkalmazott jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: 1953-ban született női közalkalmazott (pedagógus) korhatár előtti ellátásra válik jogosulttá 2012-ben (igénybe is kívánja venni), a nyugdíj­intézet szolgálatiidő-beszámítása szerint 2010. de­cember 31-én 38 év 32 nap szolgálati idővel rendelkezett. 2012. május 14-én lesz 59 éves, és ekkor 39 év 167 nap szolgálati ideje lesz. A közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetésére milyen szabályok vonatkoznak? A felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak (illetve korhatár előtti ellátásra jogosultnak) kell minősülnie? Jár-e neki a 40 éves jubileumi jutalom a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján, illetve a szabadságot a felmentési idő ledolgozandó részében ki lehet adni?
Részlet a válaszából: […] ...szólókormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban),Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban,öregségi, munkaképtelenségi járadékban, növelt összegű öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.