Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...végzése jogszabályi felhatalmazáson alapul, a tevékenység végzése jogszabály által meghatározott;– a tevékenység gyakorlására való jogosultság egyben a tevékenységet végző kötelezettsége is (vagyis a tevékenységet végző köteles elvégezni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Őstermelő

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó általános iskolánk főzőkonyhát üzemeltet. Kérdésünk az lenne, hogy ha mezőgazdasági őstermelőtől szeretnénk felvásárolni a konyha részére, ezt hogyan tudjuk teljesen szabályosan megtenni? Milyen nyilatkozatokat kell kérni az őstermelőktől? Változtat-e valamin az a tény, hogy nyugdíj, főállás mellett őstermelő, akitől felvásárolnánk, vagy nincs állása, csak őstermelő?
Részlet a válaszából: […] ...minősül. Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésétkövetően az érintett korlátlanul dolgozhat, nem korlátozza a nyugdíjra valójogosultságot. A nyugdíj melletti munkavégzés alapján szerzett jövedelem utánfennáll a járulékfizetési kötelezettség. Korlátozás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Fordított áfa előirányzata

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervnél (vevő), a fordított áfa számviteli elszámolásával kapcsolatos a kérdésünk. A teljesítés elszámolásával tisztában vagyunk (nettó összeg átutalása a szállítónak, majd a pénzforgalom nélküli bevétel és kiadás elszámolása), azonban az előirányzatok kezelésével nem. A problémánk az, hogy egy fordítottan adózó ügylet esetében kétszer jelenik meg kiadásként az áfa összege (1. vásárolt termékek és szolgáltatások áfája/beruházások áfája, amit pénzforgalom nélkül könyvelek bevétellel szemben, 2. áfabefizetés). Kérdésünk, hogy lehet-e a bekönyvelt pénzforgalom nélküli bevétellel azonos összegű kiadási előirányzatot emelni, megteremtve ezzel az áfabefizetés fedezetét – ha igen, milyen esetekben lehet ezt megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...a költségvetésigazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és akiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát jelenti. Tehát a fordítottadózásból keletkezett és megnövekedett áfabefizetési kötelezettségüknek akkortudnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 24.

Minimálbér adózása 2005-ben

Kérdés: Az intézményünkben dolgozó fizikai alkalmazottakat a Mt. szerinti munkaviszonyban foglalkoztatjuk. 2005-től a minimálbér 57 000 forint lesz. Kérdésünk, hogy érinti-e ez az ő adózásukat, a 3ezer forintos "béremelésük" után kell-e majd szja-t fizetniük?
Részlet a válaszából: […] ...1260 forintraemelkedik. Így 2005. évben a kiegészítő adójóváírás összege 15 120 forint, legfeljebbaz adóévben megszerzett bérből a jogosultsági hónapok száma és 50 ezer forintszorzatát meghaladó rész 18 százaléka lehet. Ezt a maximálisan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.