Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. hatályos szabályai a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

"Nők 40 éves öregségi nyugdíjának" igénybevételével kapcsolatos kérdések köztisztviselők esetében

Kérdés: Köztisztviselő kolléganőnk tervezi a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulást. Tudomásunk szerint erre márciusban megszerezte a jogosultságot. Van arra lehetősége, hogy most nem kéri a nyugdíjazását, csak jövőre? Júniusban 40 éves jubileumi jutalmat kapna. Hivatalunk nyugdíjast nem kíván alkalmazni, így nem biztosított a továbbfoglalkoztatása. Ez a helyzet több kérdést vet fel. Nem kötelező a felmentés sem? Mire jogosult, ha közös megegyezéssel szűnik meg a jogviszony, és mire, ha felmentéssel? Cafeteria jár a felmentési idő alatt is? Ha mégis alkalmaznánk a nyugdíj megállapítása után, akkor meg kell szüntetni a jogviszonyt, és ismét kinevezni, ebben az esetben a nyugdíjáról le kell mondania? Ekkor milyen juttatás illeti meg?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselői jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a Tny. 18. §-a (2a) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételt (40 év jogosultsági idő megszerzése) a felmentési idő leteltekor teljesítő kormánytisztviselő kérelmezi.A feltétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 3.

Köztisztviselői jogviszony megszűnése öregségi nyugdíjra való jogosultság címén

Kérdés: Köztisztviselőnő vagyok, 1952. 10. 31-én születtem, öregségi nyugdíjba 62,5 éves kor után mehetek, és szeretnék is nyugdíjba vonulni. Kérhetem-e a jogviszonyom felmentéssel történő megszüntetését és mikor? Jár-e végkielégítés, illetve a 40 éves jubileumi jutalom? 2008 áprilisában megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat a régi szabályok szerint. 2013. áprilisban pedig a 40 éveset. 3 évet állami cégnél dolgoztam 1971-1974-ig, majd pár hónapot takarékszövetkezetnél. Ha nyugdíjba megyek (öregségi nyugdíj), akkor az 1 év és pár hónap fog hiányozni a 40 éves szolgálati időből, ilyen esetben jár-e jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...juttatásra sem lesz jogosult.A Kttv. 60. §-ának (7) bekezdése alapján a köztisztviselő – ha jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésével megszűnne – kérelmet nyújthat be a munkáltatónak továbbfoglalkoztatása iránt. A kérelmet a rá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Közalkalmazott felmentése "nők 40 éves öregségi nyugdíjára való jogosultság" címén

Kérdés: 2014. március 30-án lesz meg a 40 éves munkaviszonyom. Közalkalmazottként 8 hónap felmentési idő jár, amelyből 4 hónapot kötelező kiadni. Tehát 2013. december 1-jétől nem kellene dolgoznom. Kérdésem, hogy változott-e valami most július 1-jétől? Vagy az elindított nyugdíjazásra már nem vonatkozik az esetleges változás? Nekem a 8 hónap 2013. augusztus 1-jével kezdődne, ezért a munkahelyemre már beadtam a kérelmemet.
Részlet a válaszából: […] ...18. §-ának (2a) bekezdése alapján öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj-tv. 5....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

"40 éves kedvezményes jubileumi jutalomra" jogosultság

Kérdés: 1973. 10. 08-tól van folyamatos munka­viszonyom mint közalkalmazott. 2011. 12. 31-ig megszerzett szolgálati időm 38 év 97 nap. Úgy értesültem, hogy a 40 éves jubileumi jutalom 1974. augusztus 1-jétől számolandó. Mikor mehetek el nyugdíjba, hogy megkapjam a 40 éves jubileumi jutalmat?
Részlet a válaszából: […] ...időponttól számítható a jubileumi jutalomra jogosító idő. E szerint a 40 évet 2013-ban tölti ki.A "nők 40 éves nyugdíja" tekintetében jogosultsági időnek minősül a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

"40 éves nyugdíjra" való jogosultság címén felmentésre kerülő köztisztviselő jubileumi jutalomra való jogosultsága

Kérdés: Köztisztviselő jogosulttá válik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. §-a (2a) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételben meghatározottra, ő ezt kéri, és hiába a Ktv. 17. §-a (2) bekezdésének g) pontja alapján elvileg megszűnő jogviszonya, szerintünk nem alkalmazható reá az (5) bekezdés, mégis igényt tart a Ktv. szerinti jubileumi jutalomra annak ellenére, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlói 40 éves tevékenysége elismeréseként nem kívánják vele szemben érvényesíteni a felmentési idő ledolgozását, illetve olyan összegű pénzjutalomban kívánják részesíteni, ami gyakorlatilag a Ktv.-ben meghatározott jubileumi jutalom összegétől egyhavi illetménymértékkel tér el. Jogos az igénye?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítő kormánytisztviselő (köztisztviselő) kérelmezi. A "40 évesnyugdíjra" vonatkozó feltétel megállapításához szükséges jogosultsági időt anyugdíj-biztosítási igazgatási szerv külön jogszabály szerinti határozatávalkell igazolni.A Kttv. 150. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

"40 éves nyugdíjra" jogosultság 2012-ben

Kérdés: Intézményeinkben több közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott hölgy nyugdíjba vonulna a 40 éves munkaviszony megléte jogcímén 2012-ben. Költségvetés készítése folyik, ehhez szeretném tudni, hogy mennyi a felmentési idejük (a Kjt. 33. §-a alkalmazható 2012-ben is?), az őket megillető szabadság kiadása mikor esedékes? Szabadság jár a felmentési időre is? Jubileumi jutalom kifizetésének időpontja a munkában töltött utolsó nap? Ez esetükben a felmentési idő utolsó napja?
Részlet a válaszából: […]  A nők "40 éves öregségi nyugdíját" a nyugdíjszabályokváltozása nem érinti, így a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. §-ának (2a) bekezdése szerinti, negyvenévesszolgálati idővel igénybe vehető öregségi teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 28.

Közalkalmazott jubileumi jutalma

Kérdés: A mellékelt munkaviszonyok alapján jogosult lehet-e a dolgozó 2012-ben a 25 éves jubileumi jutalomra, vagy a 40 évesre lett volna jogosult? Jelenleg közalkalmazotti jogviszonyban áll, de elévülés miatt esetleg nem vehetné igénybe?
Munkahelyek:
MTA LGK (Intézet) 2008. 07. 01-jétől jelenleg is (közalkalmazott), 3 év (2012-ben 4 év)
MTA Talajtani Kutató Intézet 1990. 05. 20-tól 2008. 06. 30-ig (közalkalmazott), 9 év 1 hó 12 nap
Kodály Zoltán Kórusiskola 1996. 03. 19-tól 1998. 04. 28-ig (közalkalmazott), 2 év 1 hó 10 nap
Belvárosi Elektromos Gépjav. Vállalat 1990. 03. 01-tól 1991. 03. 31-ig (munkaviszony)
MTKVM Sportklub 1988. 08. 01-jétől 1990. 02. 28-ig (munkaviszony)
Hungaronektár Szöv. Vállalat 1984. 03. 12-től 1988. 07. 31-ig (munkaviszony)
BENIV BT 1983. 07. 08-tól 1984. 03. 09-ig (munkaviszony)
KIOSZ 1981. 09. 01-től 1983. 07. 08-ig (munkaviszony)
Társadalombiztosítási Igazgatóság 1979. 06. 01-jétől 1981. 08. 23., 2 év 2 hó 23 nap
Ikarus Járműgyár 1979. 01. 28-től 1979. 04. 05. (munkaviszony)
Magyar Nemzeti Bank 1974. 05. 01-jétől 1979. 01. 27. (áthelyezéssel szűnt meg), 4 év 8 hó 27 nap
Állami Biztosító 1971. 04. 01-jétől 1974. 04. 30. (áthelyezéssel szűnt meg), 3 év 1 hó
Magyar Gyapjúfonó és Szövő Gyár 1969. 10. 24-től 1971. 03. 31-ig (munkaviszony)
Csemege Kereskedelmi Vállalat 1968. 04. 18-tól 1969. 07. 26-ig (munkaviszony)
Magyar Selyemipari Vállalat 1962. 09. 01-jétől 1969. 10. 23-ig (munkaviszony)
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony (2 év 2 hó 23 nap) figyelembe vehető,hiszen a szerv a Kjt. hatálya alá került.Az érintett tehát 2012-ig (2012-ben) még nem szerezjogosultságot jubileumi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Köztisztviselő nyugdíjasnak minősülése és végkielégítésre való jogosultsága

Kérdés: Hivatalunk köztisztviselője 2011. május 11-én tölti be a rá irányadó nyugdíjkorhatárt. Köztisztviselői jogviszonya ennek megfelelően május 10-én szűnik meg. A felmentési idő következtében az utolsó munkában töltött nap január 10-e. (8 hónap felmentési idő illetné meg, 4 hónap alól a törvénynek megfelelően mentesíti a munkaadó.) A munkaviszony megszüntetése a dolgozó kérése alapján történik, arra való hivatkozással, hogy kéri a nyugdíjazását. Ugyanakkor a nyugdíjtörvény változása miatt a nyugdíj megállapítását csak 2011. május 11-én kérheti (megszűnt a visszamenőleges hatállyal kért nyugdíj-megállapítás), vagyis a felmentési idő utolsó napján, 2011. május 10-én még nem minősül nyugdíjasnak. A kérdés az, hogy a dolgozónak jár-e a végkielégítés, hiszen a Ktv. 19. §-a értelmében csak az nem jogosult végkielégítésre, aki a közszolgálati jogviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Hivatalunk álláspontja az, hogy mivel a dolgozó maga kérte a felmentését, így felmentési idő, jubileumi jutalom, szabadságmegváltás megilleti, ám végkielégítés nem.
Részlet a válaszából: […] ...amikor az öregségi nyugdíjkorhatárt az érintettbetölti. [A törvény alapján az sem kizárt, hogy az előrehozott öregséginyugdíjra való jogosultság feltételeivel való rendelkezésre hivatkozással aköztisztviselő kérelmére szüntetik meg felmentéssel a jogviszonyt a Ktv. 17...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 14.

Polgármesterek jubileumi jutalma

Kérdés: A polgármester (1947-ben született) 1980. január 1-jétől 2002. október 20-ig (új polgármester megválasztásáig) látta el ezen megbízatását. Ezt követően táppénzes állományban volt, majd a Pttv. 13/A. § (1) bekezdése alapján 2003. október 1-jétől öregségi nyugdíjba vonult. 2006 októberében újra főállású polgármesternek választották a településen. A 35 éves jubileumi jutalomra 2003-ban lett volna jogosult. Elszámolható-e nyugdíj mellett a polgármesternek a 35 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...ennélkevesebb van hátra.A kérdésből nem derül ki egyértelműen, hogy 2003-ban apolgármester a tisztség betöltésének ideje alatt már jogosultságot szerzettvolna a 35 éves jubileumi jutalomra, tehát már akkor megszerezte volna a 35 évközszolgálati jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.
1
2