Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt,c) a hivatásos szolgálati jogviszony, tiszti és altiszti katonai szolgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Köztisztviselői jogviszony megszűnése öregségi nyugdíjra való jogosultság címén

Kérdés: Köztisztviselőnő vagyok, 1952. 10. 31-én születtem, öregségi nyugdíjba 62,5 éves kor után mehetek, és szeretnék is nyugdíjba vonulni. Kérhetem-e a jogviszonyom felmentéssel történő megszüntetését és mikor? Jár-e végkielégítés, illetve a 40 éves jubileumi jutalom? 2008 áprilisában megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat a régi szabályok szerint. 2013. áprilisban pedig a 40 éveset. 3 évet állami cégnél dolgoztam 1971-1974-ig, majd pár hónapot takarékszövetkezetnél. Ha nyugdíjba megyek (öregségi nyugdíj), akkor az 1 év és pár hónap fog hiányozni a 40 éves szolgálati időből, ilyen esetben jár-e jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idő,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő,c) a hivatásos szolgálati jogviszony időtartama,d) a bíróságnál és ügyészségnél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

"40 éves kedvezményes jubileumi jutalomra" jogosultság

Kérdés: 1973. 10. 08-tól van folyamatos munka­viszonyom mint közalkalmazott. 2011. 12. 31-ig megszerzett szolgálati időm 38 év 97 nap. Úgy értesültem, hogy a 40 éves jubileumi jutalom 1974. augusztus 1-jétől számolandó. Mikor mehetek el nyugdíjba, hogy megkapjam a 40 éves jubileumi jutalmat?
Részlet a válaszából: […] ...feltéve hogy jogviszonyában változás nem történt – 39 év 97 nap, az azonban nem, hogy ebből mennyi számít jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek, és az sem, hogy a "nők 40 éves nyugdíjának" igénybevételére jogosító ideje mennyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

40 éves közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján járó jubileumi jutalom

Kérdés: A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. §-ának (2a) bekezdése alapján öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik. 2012. december 19-én már negyven év jogosultsági idővel fogok rendelkezni, és szeretnék nyugdíjba menni.
1972. 07. 10.-2008. 05. 15., köztisztviselőként voltam foglalkoztatva.
2007. 07. hónapban a 35 éves jubileumi jutalmat kifizették részemre.
2008. 05. 16.- 2008. 06. 30., munkanélküli-járadékban részesültem.
2008. 07. 01.-2009. 03. 05., köztisztviselőként voltam foglalkoztatva.
2008. 03. 06.-2009. 10. 31., munkanélküli-járadékban részesültem.
2009. 11. 01.-2010. 05. 31., kft. foglalkoztatott.
2010. 06. 01.-2010. 06. 13., munkanélküli-járadékban részesültem.
2010. 06. 14.-2012. 12. 20., közalkalmazotti jogviszonyban vagyok foglalkoztatva.
A munkáltatóm a 40 éves jubileumi jutalomra nem tart jogosultnak, mivel köztisztviselőként megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat. Jogosult vagyok-e a 40 éves jubileumi jutalomra, ha igen, akkor azt részemre mikor kell kifizetnie a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe az Ön esetében a következő jogviszonyok számítanak be:– 1972. 07. 10.-2008. 05. 15-ig Kjt., Ktv. hatálya alá tartozó, vagy később az alá került (tanácsi, önkormányzati, állami...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

"40 éves nyugdíjra" való jogosultság címén felmentésre kerülő köztisztviselő jubileumi jutalomra való jogosultsága

Kérdés: Köztisztviselő jogosulttá válik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. §-a (2a) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételben meghatározottra, ő ezt kéri, és hiába a Ktv. 17. §-a (2) bekezdésének g) pontja alapján elvileg megszűnő jogviszonya, szerintünk nem alkalmazható reá az (5) bekezdés, mégis igényt tart a Ktv. szerinti jubileumi jutalomra annak ellenére, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlói 40 éves tevékenysége elismeréseként nem kívánják vele szemben érvényesíteni a felmentési idő ledolgozását, illetve olyan összegű pénzjutalomban kívánják részesíteni, ami gyakorlatilag a Ktv.-ben meghatározott jubileumi jutalom összegétől egyhavi illetménymértékkel tér el. Jogos az igénye?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselőijogviszonyban eltöltött időt, a Kjt. hatálya alá tartozó szervnélmunkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt, a hivatásosszolgálati jogviszony időtartamát, továbbá a bíróságnál és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Jubileumi jutalom prémiumévek után

Kérdés: Általános iskolai tanár vagyok. Prémium­éveim lejárnak októberben. Betöltöm 59. évemet, így előrehozott öregségi nyugdíjba megyek. Megvan a 40 év szolgálati időm (a főiskolát nappali tagozaton végeztem). A jegyző úr legutóbbi tájékoztatása szerint nem jár nekem a 40 éves jubileumi jutalom, mivel áprilisban életbe lépett egy olyan törvény (rendelet), amely ezt a jogosultságomat eltörli. Az a kérdésem, hogy valóban nem illet meg engem ez a jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25. § (1) bekezdésének e) pontja szerint aközalkalmazotti jogviszony megszűnik a prémiumévek programban történő részvételesetén az erre vonatkozó külön törvény szabályai szerint. A prémiumévekprogramról és a különleges foglalkoztatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Nyugellátásra jogosító szolgálati idő és közszolgálati jogviszonyban töltött idő

Kérdés: Köztisztviselő besorolása a munkakönyve alapján 1970. 11. 20-tól megtörtént, ezen idők közszolgálati időként elismerésre kerültek. Időközben szolgálati idő elismerése révén a nyugdíjigazgatóság 1970. II. 20-át megelőzően is mutatott ki 1967-től évente változóan ledolgozott napokat (25, 4, 27, 77 napok). Ezeket is figyelembe kell venni a besorolásnál és a 40 éves jubileumi jutalom számításánál? A köztisztviselő 2 évig egy TSZ-nél pénzügyi ügyintéző volt. Ez a jubileumi jutalom szempontjából munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak (szövetkezeti tagsági viszony) számít?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban töltött időként:– munkaviszonyban, – állami vezetői szolgálati jogviszonyban,– közszolgálati jogviszonyban,– közalkalmazotti jogviszonyban,– bírósági szolgálati, illetve munkaviszonyban,– ügyészségi, hivatásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Romániai jogviszony közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe történő beszámíthatósága

Kérdés: Közalkalmazottként dolgozó orvos fizetési fokozatának megállapításánál beleszámít-e a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe a Romániában orvosként szerzett jogviszony?
Részlet a válaszából: […] ...fizetési fokozatának megállapításához,jubileumi jutalomra, felmentési időre való jogosultságának megállapításáhozszükséges közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő mértékét a Kjt.közalkalmazotti jogviszonyban töltött időre vonatkozó 87/A. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 26.

Részmunkaidő esetén jubileumi jutalom

Kérdés: A köztisztviselő jubileumi jutalmának megállapításához szükséges időtartamok beszámításánál van-e jelentősége, hogy közszolgálati jogviszonya nagy részében részmunkaidőben foglalkoztattuk, egy hónapja teljes munkaidőben? Milyen időpontban és mennyi jubileumi jutalomra jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...viszonyban töltött idő alapulvételével határozza meg. Így pl.a besorolás alapját is a korábbi munkaviszonyban, közszolgálati,közalkalmazotti jogviszonyban stb. töltött idő jelenti, melyet értelemszerűennaptári napokban kell meghatározni. Konkrét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 5.

Munkaviszony igazolása

Kérdés: 1992-ben hivatalosan megszűnt a munkakönyv intézménye. Az új belépő nem tudja hivatalos nyomtatványon igazolni a munka-, ill. jogviszonyát, csupán a társadalombiztosítási kiskönyvvel, melyben a vállalkozói, munka nélküli idő is szerepel, néhol pecsét nélkül. Elfogadható-e a tb-kiskönyv a munkaviszony igazolásához? A vállalkozási időszak beszámítható-e a munkaviszonynak?
Részlet a válaszából: […] ...szó, ami igen lényeges kérdés, ugyanis jelenleg még nem egységes a szabályozás a két alkalmazási formában.A Kjt. hatálya alá tartozó közalkalmazotti jogviszonyban nem tekinthető közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek a vállalkozóként eltöltött idő.A Ktv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.