Besorolási évek figyelembevétele az egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Kérdés: A hatályos 2020. évi C. törvény 8. §-ának (9a) bekezdése alapján egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni a munkaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy munkakört védőnői végzettséghez kötök (pl. "F" fokozat esetén), akkor a főiskolai diploma keltétől számítva minden évet be kell számolnom a fizetési fokozat megállapításához, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet végzett előtte a munkavállaló? (Például vállalkozó volt, vagy egyéb, Mt. hatálya alá tartozó munkakörben volt alkalmazva, akkor is?) Illetve, ha egy egészségügyi dolgozó a végzettsége megszerzését követően teljesen más munkakörben helyezkedik el, akkor azt az időszakot is be kell számítani előzményként? A törvény ezen módosítása 2021. 12. 01. naptól hatályos, ebben az esetben ezt a bővebb besorolást csak a 2021. 12. 01-ét követően belépők tekintetében kell alkalmaznunk, vagy a már korábban belépett és besorolt dolgozó esetében újra el kell végezni a besorolást?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony esetében is beszámításra került a fizetési fokozat szempontjából mindazon időtartam, amely alatt a közalkalmazott a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett. Ugyanakkor jogbizonytalanságot okozott, hogy ez a rendelkezés az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

Óvodavezető helyettesítőjét megillető pótlékok

Kérdés: Óvodánkban az óvodavezetői pályázati eljárás eredménytelenül zárult le, így az óvodavezetői pályázat újra kiírásra került. Az átmeneti időszakban az óvoda SzMSz-e szerint a magasabb fizetési fokozatban lévő óvodapedagógust bízta meg a fenntartó a helyettesítési feladatok ellátására. Ilyen esetben, ha nem történt kinevezés, nem megbízott óvodavezetői megbízást kapott az óvodapedagógus, milyen típusú pótlék illeti meg? Helyettesítési vagy vezetői pótlék? Amennyiben helyettesítési pótlék, úgy annak mértékéről – tekintettel arra, hogy nincs sem az SzMSz-ben, sem más szabályzatban leszabályozva – a fenntartó saját hatáskörben dönt?
Részlet a válaszából: […] ...szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni.A Kjt. úgy rendelkezik, hogy ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Közalkalmazotti jogviszony átalakulása munkaviszonnyá

Kérdés: Önkormányzati fenntartású, önállóan működő költségvetési intézmény vagyunk, előadó-művészeti szervezet, a 2008. évi XCIX. törvény is vonatkozik ránk.
1. A vezetői megbízásokat a 2020. évi XXXII. törvény értelmében nem érinti az átalakulás. A gazdasági vezetők kinevezését, vezetői megbízását az Áht. szerint eddig a fenntartó készítette el, a polgármester írta alá. Az átalakulásról szóló törvény szerinti tájékoztatást, a munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot, a munkaszerződést kitől fogjuk megkapni, a fenntartótól vagy a zenekar igazgatójától? A gazdasági vezető közalkalmazotti jogviszonya határozatlan, a vezetői megbízatása határozott idejű. 2020. október 31. napon mit tartalmaz majd a munkaszerződés, munkakör, munkaszerződés időtartama?
2. A 40 év jogosultsági idővel rendelkező, de még nem nyugdíjas nő munkavállaló részére jár-e végkielégítés, amennyiben nem írja alá a további foglalkoztatást megalapozó munkaszerződést?
3. A kulturális illetménypótlék be lesz építve a munkabérbe. Eddig a kulturális illetménypótlékot az állam finanszírozta. A költségvetés eredeti előirányzata nem tartalmazta, havonta a MÁK és a fenntartó tájékoztatása szerint előirányzatot módosítottunk. 2020. november 1-jétől ki finanszírozza a kulturális illetménypótlékot?
4. Amennyiben több dolgozó nem fogadja el a munkáltató ajánlatát a munkaszerződésre, a kifizetendő végkielégítés és a távolléti díj összegét az állam finanszírozza meg?
5. 40 év szolgálati idővel rendelkező nő közalkalmazott 2020. április 29-től 8 hónap felmentési idejét tölti. A tényleges munkavégzés alóli felmentés ideje 2020. augusztus végétől kezdődik, és 2020. december 28-ig tart. Az ő esetében hogyan alakul át a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá?
6. Táppénzen lévő – veszélyeztetett terhes – dolgozó szabadságát is ki kell adnom a közalkalmazotti időszakra. A táppénz után szülési szabadságon lesz. Ebben az esetben hogyan járok el helyesen? Ki kell fizetnem az időarányosan járó szabadságát, mert nem tudja kivenni? Nyáron a zenekari tagok az évad lezárultával szabadságon vannak. Amíg nem szül, ki tudná venni a szabadságát, de akkor meg kell szakítani a táppénzt.
7. Szülési szabadságon, GYED-en, GYES-en lévő dolgozónak az időarányosan és a törvények szerint a szülési szabadságra és a GYED első hat hónapjára járó szabadságát is ki kell adnom, vagy ki kell fizetnem? Amikor visszajön dolgozni, nem lesz szabadsága, hogyan szoktatja be a gyermekét a bölcsődébe, óvodába?
8. Az előadó-művészeti törvény (2020. július 1-jétől) értelmében a munkaköröket és a munkakörökre előírt végzettségeket, képesítéseket a kormány rendeletben határozza meg. Már létező jogszabályra hivatkozik, vagy ezután készül el a rendelet? Eddig a 150/1992. Korm. rendelet szabályozta a kulturális közalkalmazotti munkaköröket az előadó-művészeti szervezetekre vonatkozóan is.
9. A törvény szerint 5 évig a Kjt. szerinti végkielégítést és a jubileumi jutalmat ki kell fizetni. Mi lesz a jubileumi jutalom számításának alapja, a dolgozó munkabére a jogosultság megszerzésének az időpontjában? Az esetleges bérpótlékokat bele kell számítani? Ha szólamvezető, és azért kap pluszpénzt határozott időre (munkaszerződés-kiegészítésként), azt az összeget bele kell számítani? A fenntartónak kell biztosítani a fedezetet 5 évig, vagy az állam magára vállalja? Eddig kötött felhasználású céltámogatásként biztosította a fenntartó évenként a felmentés és a jubileumi jutalom összegét.
10. Az előadóművészek úgynevezett "szakmai nyugdíja" évekkel ezelőtt átalakult korhatár előtti ellátássá. 2020. november 1-jétől a művészek véleménye szerint munkaviszony mellett már nem kell szüneteltetniük ennek az ellátásnak a folyósítását akkor, ha dolgoznak, és nem vonatkozik rájuk a kereseti korlát sem. A 2020. július 1-jén életbe lépő új nyugdíj- és tb-törvény hogyan szabályozza ezt?
11. A munkaszerződést határozatlan időre kötjük azoknak, akiknek most is az. A pótlékokat, keresetkiegészítéseket be kell építeni a munkabérbe? Sok esetben a jogviszony határozatlan, a pótlék (pl. szólamvezetői pótlék) határozott időre szól. A munkaszerződésben szerepeltetem a munkabér határozatlan időre járó részét, a munkaszerződés-kiegészítésben pedig szerepeltetem a munkabér határozott időre szóló részét? Hogyan járok el helyesen? Kapcsolt munkaköröknél hogyan szerepeltetem a munkaszerződésben a munkabért? (Zenekari tag zenekari felügyelői, pódiumtechnikusi munkát is végez, a pódiumtechnikus gondnoki feladatot is ellát.)
12. A 6% emelésre, ami elméletileg 2020. január 1-jétől jár a dolgozóknak, milyen szabályozás vonatkozik?
13. Aki hamarabb kapja meg a munkaszerződés-ajánlatot, mint augusztus 15., annak az átvételtől számít a 30 nap, amíg írásban válaszolnia kell?
Részlet a válaszából: […] ...rendezni, mivel bármilyen munkaszerződés-módosítás (-kiegészítés) is a munkaszerződés részévé válik a munkajogi elvek mentén.Osztott munkakör létezhet Mt. alatt is, azonban az alapbért javasolt egységesen meghatározni.12. Az eddig hatályos szabályok.13. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Szociális gondozó, szociális segítő besorolása

Kérdés: Szociális intézménybe szeretnénk egy közalkalmazottat felvenni gondozó munkakörbe. Végzettsége ruhakészítő, amelyet 1983-ban szerzett meg.
1988. 06. 20.-2002. 12. 31-ig varrónő,
2003. 02. 03.-2008. 07. 21-ig összeszerelő,
2009. 09. 14.-2014. 08. 31-ig varrónő,
majd ezek után közfoglalkoztatásban dolgozott. A vagy B besorolási osztályba soroljuk be? Mely időszakok számíthatók be a fizetési fokozatba soroláshoz?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. vhr. 2. számú mellékletének I./2./c) pontja alapján szociális területen a gondozó munkakörök "B" fizetési osztálytól "E" osztályig sorolhatók be. A gondozó munkakörben tehát "A" fizetési osztályba sorolás nem lehetséges. A kisegítő munkakörök között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 12.

Mesterpedagógus illetménye 2015. januártól

Kérdés: Intézményünkben dolgozó óvónőnek főiskolai végzettsége és vezetőképző végzettsége van. Ez alapján a Pedagógus I. besorolás, "39-41 év fizetési fokozat" illette meg. Minősítése alapján 2015. január 1-jével a Mesterpedagógus besorolásra jogosult, a "39-41 év fizetési fokozatba" kellene átsorolni. Melyik illetménytáblát kell az ő esetében figyelembe venni? Pontosabban mennyi lesz most az ő illetménye?
Részlet a válaszából: […] ...pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Magasabb vezető közalkalmazott szabadsága az oktatási ágazatban

Kérdés: Mennyi szabadság jár a magasabb vezető közalkalmazottnak (óvodavezető)?
Részlet a válaszából: […] ...a (2) bekezdés a magasabb vezető ésvezető megbízású közalkalmazottat megillető pótszabadságról, a (3) bekezdéspedig a munkakör (oktató-, nevelőmunka) alapján járó pótszabadságról.A Kjt. 58. §-a szól arról, hogy a Kjt. alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

Személyi illetmény megállapítása, illetve illetményeltérítés képviselő-testület hivatalánál

Kérdés: 1. Képviselő-testület hivatalában határozatlan időre szóló személyi illetmény milyen feltételekkel és mely időpontban állapítható meg jogviszonyban álló köztisztviselő számára? Év közben? Mi a kimagasló teljesítmény? Tárgyévre szólhat (03. 01.-02. 28.)? Határozatlan időre szóló visszavonható-e?
2. Év közben sor kerülhet-e munkakör változása miatt teljesítményértékelésre és illetményeltérítésre (amennyiben a megállapított illetmény nem csökken), illetve új teljesítménycélok kitűzésére?
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet alacsonyabb, mint az e törvény alapjánaz eltérítés nélkül meghatározott összeg. A kérdéses esetben tehát önmagában amunkakör megváltozása még nem ad alapot az év közben történőilletményeltérítésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 20.

Közalkalmazott vezetők 2011. évi szabadsága

Kérdés: A 2011. évi változások következtében hogyan alakult a magasabb vezetők szabadsága a közoktatási intézményekben?
Részlet a válaszából: […] ...képeztek, az ő szabadságukat továbbra is úgykellett megállapítani, hogy az őket megillető alapszabadsághoz (21 nap) hozzákellett adni a munkakörük alapján járó 25 nap pótszabadságot.Az Alkotmánybíróság azonban a megbízott vezetők szabadságátérintő rendelkezéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Takarító és konyhai kisegítő besorolása, fizetési fokozatának megállapítása

Kérdés: 1. Az érintett 2011. 03. 21-étől közalkalmazottja az általános iskolának, intézménytakarító munkakörben. Legmagasabb iskolai végzettsége szakmunkás (ruhakészítő). Előző jogviszonyai: 1994. 01. 07.-2007. 08. 08. munkaviszony meós, csoportvezető 2007. 11. 01.-2009. 06. 12. munkaviszony bm. kézi összeszerelő 2009. 06. 05.-2010. 12. 09. munkaviszony bm. kézi összeszerelő 2010. 12. 10.-2011. 03. 20. munkanélküli-járadék Az iskola besorolása szerint az illetménye: C/01 94 000 forint. Helyesen járt-e el az iskola a besorolásnál, hogy figyelembe vette a legmagasabb iskolai végzettségét, valamint nem számította be a munkaviszonyban töltött időket? 2. A közalkalmazott kinevezés szerinti munkaköre: intézménytakarító (önkormányzati gyermekélelmezési konyha) és konyhai kisegítő (önkormányzati gyermekélelmezési konyha). Melyik jogszabály milyen képesítési követelményt határoz meg, mely munkaviszonyok vehetők figyelembe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításánál?
Részlet a válaszából: […] ...ágazatban történő végrehajtásáravonatkozó 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (Kjt-vhr.) mellékletének 7. pontjaszerint "kisegítő dolgozó munkakörbe kell besorolni a közoktatási intézményműködtetésével összefüggő kisegítő jellegű feladatot ellátó közalkalmazottat,pl. ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.

Közalkalmazotti besorolás

Kérdés: Közalkalmazottként milyen besorolási osztályba tartozik az az 1965-ben született férfi, aki hivatásos jogosítvánnyal (B, C, E kategória, PÁV II. vizsga) és nehézgép-kezelői OKJ-s vizsgával rendelkezik? Az érintettnek 27 éves munkaviszonya van, jelenleg gépkocsivezetőként alkalmazzák.
Részlet a válaszából: […] ...milyen ágazatban dolgozik az érintettközalkalmazott (oktatás, egészségügy, szociális terület stb.),<br>– kinevezése szerint milyen munkakörben alkalmazzák (ezttudjuk, gépkocsivezetőként),<br>– pontosan milyen végzettséggel rendelkezik (pl. az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.
1
2
3