Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] ...teljesít. E törvénypont kimondja, hogy termékértékesítésnek minősül az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Társulás megszűnése

Kérdés: Három önkormányzat által alapított műszakifeladat-ellátó társulás megszűnt. A megszüntető megállapodás szerint az eszközök az egyik önkormányzat könyveibe kerülnek. Hogyan kell könyvelni az eszközök átvételét?
Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. 15. §-ának (3a) bekezdése alapján az eszköz bekerülési értéke a társulásnál kimutatott bruttó érték, valamint nyilvántartásba kell venni az átadásig elszámolt értékcsökkenést is. Amennyiben az eszközhöz az Áhsz. 14. §-ának (14)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

PDF-számla befogadása

Kérdés: Egyik partnerünk azzal keresett meg bennünket, hogy jelenleg még nem tudnak elektronikus számlát kiállítani, de a számláik aláírás és pecsét nélkül is érvényesek, ezért a PDF-formátumban megküldött számláik ugyanúgy hivatalosak és jogszerűek, mint a postán küldött és papírra nyomtatott számlák. Szeretnék a jövőben a papíralapú számlázást kiváltani e-mailen megküldött számlákkal. Ezzel papírt, postaköltséget takarítanának meg, és a jelenlegi helyzetben kockázatmentesen, jóval gyorsabban tudnák eljuttatni a számlákat. Sokféle álláspontot olvastunk ezzel kapcsolatban. Befogadhatjuk a PDF-formában, e-mailben küldött számlát?
Részlet a válaszából: […] ...hogy ténylegesen csak azokat a számlákat egyenlítse ki, melyek kiegyenlítésére kötelezett. Ellenőrizni szükséges a partner cégnyilvántartásban és a NAV adatbázisában szereplő adatait, tevékenységi körét, bankszámlaszámát, esetleg az általa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Közösségen belüli adómentes termékértékesítésre vonatkozó új feltételek

Kérdés: Úgy értesültem, hogy 2020. január 1-jétől a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés feltétele, hogy a vevő rendelkezzen közösségi adószámmal. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő – társaságunk elsődlegesen osztrák és német területre értékesít – nem rendelkezik közösségi adószámmal, akkor áfát kell felszámítanunk? Társaságunk természetesen rendelkezik közösségi adószámmal, de az új szabály alapján, ha nem rendelkeznénk, akkor, mondjuk, a német eladó a Németországban érvényben lévő adókulccsal számlázná részünkre a terméket?
Részlet a válaszából: […] ...adóalanyi minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában eljáró adóalanynak, vagy a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek történik, ésb) az az adóalany vagy adófizetésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...során alkalmazott módszerek részletes szabályai a 22/2009. PM rendeletben, a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségek részletes szabályai pedig a 32/2017. NGM rendeletben találhatók.2016-tól a kft.-nek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Tagdíj, illetve hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk több társulásnak, egyesületnek, szövetségnek tagja, pl. Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Hulladékgazdálkodási Társulás, Vízitársulat, Leader Egyesület. Ezeknek a szervezeteknek tagdíjat, hozzájárulást fizetünk. Van köztük olyan, amelyik a befizetett összegről számlát állít ki, van, amelyik csak a megállapodásra hivatkozva levélben kéri a fizetést. Hova, milyen rovatra kellene könyvelni ezeket a kiadásokat? Pénzeszközátadásként vagy egyéb dologi kiadásként? A könyvelés rovata függ-e attól, hogy került-e számla kiállításra vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti adómentesség. Az Áfa-tv. 85. §-a (1) bekezdésének l) pontja alapján mentes az adó alóll) a bírósági vagy más hatósági nyilvántartásba bejegyzett, alapszabállyal (alapító okirattal) és tagsággal rendelkező, alapszabálya (alapító okirata) szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Forgótőke elszámolása

Kérdés: Visszakaptunk a Kincstártól 20 000 Ft forgó-tőkét. Lekönyveltük a T 331 – K 3654 kontírt, de így mínuszos egyenlege van a forgótőkeszámlának. A 38/2013. NGM rendeletben a T 3654 – K 3511/3518 tétel szerepel kapcsolódóként, de a 3511-hez könyvelni kellene a költségvetési számvitelbe is, amit ha megteszünk, az eltérést okoz a Kincstártól kapott bevételek teljesítésének egyeztetésénél. A nettó finanszírozást kellene ezzel az összeggel korrigálni? Ha igen, hogyan, milyen könyvelési tételekkel?
Részlet a válaszából: […] ...bírság, más levonási kötelezettség) beszámított összegével.Az Áhsz 44. §-ának (2) bekezdése szerint a teljesítések nyilvántartási számláin – a pénzügyi számvitelben a pénzeszközök változását eredményező gazdasági eseményeken kívül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 18.

Önkormányzati társulás

Kérdés: Az önkormányzati társulásunk 2015. évi mérlegének összeállításakor a támogatásból megvalósuló fejlesztések elszámolása során az Áhsz. 25. §-ának (8/a) bekezdése szerint a felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei között kell elszámolni az egységes rovatrend B25 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon követelésként nyilvántartott összegeket. A 25. § (10) bekezdésének megfelelően az Szt. 77. §-ának (4) bekezdése szerint ezen tételeket halasztott eredményszemléletű bevételként a társulás elhatárolta, és az üzembe helyezés óta eltelt időszakban a terv szerinti értékcsökkenéseket elszámolta. A társulási megállapodás 2016-ban úgy módosult, hogy a társulás a támogatásból megvalósult közmű-vagyont térítésmentesen – közcélú adomány-ként – átadja a társulást létrehozó önkormányzatoknak. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményeket az átadó és az átvevő könyveiben? Mi lesz a társulás könyveiben elszámolt – és még fel nem oldott – elhatárolás összegével, ha az eszközt kivezetjük a könyvekből? Amennyiben 2015-ben nem kellett volna az elhatárolást könyvelni, hogyan történik ennek javítása, visszavezetése?
Részlet a válaszából: […] ...09/410/214. Át nem hárított áfa elszámolásaA) PÉNZÜGYI SZÁMVITEL– kiszámlázott áfa nyilvántartásba vétele  8632   3642B) KÖLTSÉGVETÉSI SZÁMVITEL ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 10.

Tartozásátvállalásra irányuló szerződés

Kérdés: Önkormányzatunk járda és parkoló építését tervezi. A beruházás érint országos közterületet is. A konzorciumi megállapodásban a következő pont is szerepel: A vállalkozói szerződésben az országos közutat érintő munkarészek tekintetében a Magyar Közút, az egyéb munkarészek tekintetében az önkormányzat a megrendelő. A vállalkozói díjról szóló számlán ennek megfelelően az önkormányzatot érintő munkarész tekintetében az önkormányzatot, az országos közutat érintő munkarész tekintetében a Magyar Közutat kell vevőként megjelölni. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy az országos közutat érintő munkarészekre vonatkozó, Magyar Közút nevére szóló számlán feltüntetett vállalkozói díj összegét tartozásátvállalással a kivitelező részére megfizeti. Szabályos-e, hogy az önkormányzat kifizet olyan számlát, amelyen nem ő a vevő? Milyen módon tudjuk a tartozásátvállalást helyesen lekönyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...(megállapodás) szerinti összegét.Az egyéb bevételként időbelileg elhatárolt összeg nem lehet több, mint a kapcsolódó eszköz(ök) nyilvántartás szerinti értéke. Az időbelileg elhatárolt halasztott bevételt a harmadik személy által átvállalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 9.

Kötelezettségvállalások

Kérdés: Az Áhsz. 14. sz. mellékletének II. pontja tartalmazza a kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek nyilvántartására vonatkozó elő­írásokat. A költségvetési szerv bizonyos keretszerződést kötött egy szolgáltatóval meghatározott termék legyártására, ez a kötelezettségvállalás a nyilvántartásban rögzítésre került. (A keretszerződés az összesített mennyiséget és az egységárakat is rögzítette.) A termékek több részletben kerültek legyártásra, amelyhez a költségvetési szerv külön megrendelőket állított ki, pénzügyifedezet-igazolással. A részteljesítések bizonyos adatai (db és pénzügyi teljesítés) a nyilvántartásból nyomon követhetőek rovatok szerint. A kötelezettségvállalás nyilvántartásában szükséges-e a megrendelők rögzítése is (nyilvántartási/iktató számuk, pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó adatok stb.), vagy elegendő, ha a nyilvántartás tartalmazza a "fő" kötelezettségvállalás adatait?
Részlet a válaszából: […] ...is, illetve szerződés hiányában a visszaigazolt megrendelés is lehet. Ugyanazt a kötelezettségvállalást nem lehet két dokumentum alapján nyilvántartásba venni. Vagy a szerződés, vagy a visszaigazolt megrendelés (keretszerződés alapján lehívott mennyiség és érték)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.
1
2
3
5