Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzat nevére.Az önkormányzat ugyanakkor mint tulajdonos mögöttes felelősként tartozik a számlák összegét kiegyenlíteni, de áfalevonással nem élhet ezen számlák alapján, mivel az Áfa-tv. az adóalany nevére és címére szóló számla alapján engedi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az áfafizetési kötelezettség független attól, hogy a vevő kiegyenlítette-e az ellenértéket, vagy sem. Ha a szolgáltatásnyújtás vagy a termékértékesítés megtörtént, akkor arról számlát kell kiállítani, és ha a vevő nem egyenlíti ki az ellenértéket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Kiépített vízvezeték átadása az önkormányzatnak

Kérdés: Két kérdést szeretnék feltenni egy lezárult felszámolási eljárással kapcsolatban.
1. Egy helyi gazdálkodó szervezet ellen megindított felszámolási eljárás befejeződött, a törvényszék az adós gazdálkodó szervezet ellen folyó felszámolási eljárásban meghozta a végzést. Az önkormányzat bejelentette a hitelezői igényét a helyiadó-tartozás miatt, azonban a hitelezői igények nem nyertek kielégítést, mivel a bírósági végzés alapján az adós gazdálkodó szervezetnek a felszámoló által feltárt további felosztható vagyona nincs. Ezen végzés alapján törölhető-e a fennálló adótartozás?
2. Ugyanezen végzés azt is kimondja, hogy az adós gazdálkodó szervezet tulajdonát képező, a gazdálkodó szervezet által kiépített vízvezetékrendszert, amely a vállalkozó székhelyétől több kilométerre lévő telephelyhez vezet, az önkormányzat részére átadja, tekintettel arra, hogy más hitelező részére nem átadható vagyontárgy. A felszámoló közölte a törvényszékkel, hogy a vagyon 5 000 000 Ft-ot ér, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatnak a vagyont majd értékkel kell szerepeltetni. Az önkormányzat részéről elfogadható-e a felszámoló által meghatározott érték? A vagyonátadás esetében ki lesz az átadó? Milyen dokumentumot kell készíteni az átadás-átvételre? Van-e számlakiállítási kötelezettség, ha van, akkor kinek? Van-e az átadás-átvételnek áfavonzata? A vagyonátvételt hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...ha az átadónak nem volt levonási joga a vízmű létesítésével kapcsolatban. Ha volt levonási jog, akkor az ingyenes átadás is keletkeztet áfafizetési kötelezettséget, és számlát is ki kell állítani az ügyletről.Értelmezésünk szerint az iparűzésiadó-tartozást, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 29.

Önkormányzati ingatlanok értékesítése, illetve bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk havi áfabevallásra kötelezett, ingatlanértékesítés és ingatlan-bérbeadás tekintetében is éltünk az Áfa-tv. 88 §-ában foglalt választási jogunkkal, és áfakötelezettséget választottunk mindkét gazdasági tevékenységre. Önkormányzatunk határozatban döntött arról, hogy azon vállalkozások számára (tőle független feleknek), akik az ipari park területén munkahelyteremtő vállalkozás céljából kívánnak telket vásárolni vagy bérelni, azt kedvezményes áron – támogatással – tehetik meg az előterjesztés mellékletét képező szerződéstervezetek szerint.
Ezen szerződések bruttó támogatás részét (kedvezmény) csekély összegű de minimis támogatásként kapják a vállalkozások. A szerződéseket elő­zetesen a támogatás nyújtása előtt megküldjük a Támogatásokat Vizsgáló Irodának (továbbiakban TVI), mely állásfoglalásával hagyja jóvá az ingatlan eladási/bérbeadási árában megtestesülő támogatás nyújtását. A bérleti, illetve adásvételi szerződésekben rögzítésre kerül, hogy a vevő/bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy bizonyos időn belül (általában 4-5 év) munkahelyteremtő beruházást hoz létre, esetleg foglalkoztatási kötelezettséget is vállal az azt követő "X" időpontig. Amennyiben a meghatározott időn belül a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségét (jogerős építési engedély, jogerős használatbavételi engedély), illetve nem valósítja meg a foglalkoztatást a beruházás megvalósítása után, akkor az önkormányzat felmondhatja a bérleti szerződést, értékesítés esetén pedig a vevő visszavásárlási jogot enged az eladó javára. Továbbá a vevő/bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben fenti kötelezettségeket nem teljesíti, köteles a kedvezményes vételárat/bérleti díjat az önkormányzat részére a szerződésben meghatározott inflációval növelt piaci forgalmi érték/bérleti díj erejéig kiegészíteni számla ellenében. A szerződésekkel kapcsolatban az alábbi kérdésekre kérjük válaszukat:
1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell-e kiállítani? Csak a kedvezményes ár után keletkezik-e áfafizetési kötelezettségünk, vagy már szerződéskötéskor pénzügyileg rendezni kell a teljes forgalmi érték után fizetendő áfát? Ez utóbbi viszont ellentmond annak, hogy a TVI a de minimis támogatást bruttó módon állapítja meg.
2. Amennyiben a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségek bármelyikét, akkor a piaci forgalmi értékre/piaci bérleti díjra történő kiegészítést tulajdonképpen milyen jogcímen kell számláznunk? Eladási ár/bérleti díj kiegészítés, támogatás-visszafizetés, kártalanítás vagy esetleg kártérítés?
3. Jól értelmezzük, hogy a 2-es pontban vázolt jogcímek közül csak a kártérítés az a jogcím, melyet áfafizetési kötelezettség nem terhel, és számlakiállítási kötelezettség sem keletkezik? Ebben az esetben bírósági eljárás nélkül kártérítés jogcímen a szerződésben szereplő nettó vagy bruttó támogatási összeget követelhetjük-e? A többi jogcím esetén, véleményünk szerint, áfás számlát kell kiállítani, és a teljesítéstől számított 45 nap lejárta után be kell fizetnünk az általános forgalmi adót az adóhatóságnak.
4. Amennyiben áfás számlát kell kiállítani, és az adós fizetési kötelezettségét nem tudja teljesíti, a követelés behajthatatlanná válik a hatályos jogszabályok alapján – s ennek ténye a szükséges dokumentumokkal egyértelműen bizonyított –, jól tudjuk, hogy a jelenleg hatályos Áfa-tv. alapján be kell fizetnünk a behajthatatlan követelés áfáját, és a behajthatatlanság ténye nem jogosít fel az áfa meg nem fizetésére, esetleg levonására, helyesbítésére vagy visszaigénylésére?
5. Tovább bonyolíthatja a helyzetet az a tény, hogy a visszavásárlási jogunkkal sem tudunk minden esetben élni, hiszen elképzelhető, hogy időközben az értékesített/bérbe adott ingatlant megterhelik jelzáloggal. A vállalkozások ugyanis ahhoz, hogy beruházásukat meg tudják valósítani, hitelt vagy pályázati forrást kívánnak igénybe venni.
Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a fent vázolt esetekben, hogyan tudna önkormányzatunk helyesen eljárni úgy, hogy a munkahelyteremtő vállalkozásokat is segítse, ugyanakkor megfelelő biztosítékokat tudjon kikötni – önkormányzatunk nemteljesítés esetén ne essen el a piaci eladási ár/bérleti díj kiegészítéstől –, s ne fordulhasson elő, hogy például egy behajthatatlan követelés esetén még áfafizetési kötelezettségünk is keletkezzen, melyre fedezetet kell teremteni.
Részlet a válaszából: […] ...sorrendjében válaszolunk.1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell kiállítani, ezt az árat kell ellenértéknek tekinteni, és a kedvezményes ár után keletkezik áfafizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 28.

Behajthatatlan követelés

Kérdés: Intézményünk továbbszámlázott szolgáltatást nyújtott egyik vevőjének. A vevő 2005. november óta nem egyenlítette ki a követelésünket (4 db számla). A követelés összege: 9000 Ft. Év végén az egyenlegközlőket mindig átvette, a követelésünket elismerte. A fizetési felszólításokat is átveszi. Az egyenlegközlőket és a fizetési felszólításokat tértivevényes levélként adtuk fel. A vevőnk felszámolás alatt áll 2007. október óta. Mit tudunk tenni a követelés behajtása érdekében? Hogyan tudjuk szabályosan kivezetni a követelést a nyilvántartásunkból?
Részlet a válaszából: […] ...a követelés akkor is, ha az egyeztető levélre nem érkezikválasz adott határidőn belül. A vevő által elismert követelés kiszámlázott,áfás összegét a megelőző évek végén a mérlegben szerepeltetniük kellett. Azt írják, a vevő 2007 októbere óta felszámolás alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Követelés kimutatása a mérlegben

Kérdés: A költségvetési szerv megrendelésre adatszolgáltatást végzett. A vevő nem fizetett, a fizetési felszólításra sem válaszolt. Az év végén a könyvviteli mérlegben szerepelhet-e a tartozás, mint követelés?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdés a) pontja szerint a követelések között azokat a szerződésekből jogszerűen eredő, pénzértékben kifejezett, (kiszámlázott) áfát is tartalmazó fizetési igényeket mutathatja ki, amelyek a költségvetési szerv által már teljesített, és az igénybe vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 31.