Főzőkonyha felújításának áfája

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy főzőkonyha, ami az óvoda épületében működik. A képviselő-testület a főzőkonyhát bérbe adta egy közétkeztetést végző vállalkozónak. Ezen a konyhán készítik a bölcsődéseknek, óvodásoknak, iskolásoknak és a szociális étkezőknek is az ebédet. A vállalkozási szerződést az önkormányzat mellett az óvoda és a szociális intézmény is aláírta. Az eddigi gyakorlat szerint az áfa-visszaigénylés során a tételes elkülönítést választottuk, ami azt jelentette, hogy minden hónapban a vállalkozó által kiállított vásárolt élelmezés számlából az ingyenes étkezők által elfogyasztott adagszámokat levontuk, és csak a fizetős adagszámok után igényeltük vissza az áfát. Más tekintetben nem igényeltük vissza az áfát. A szülők és az ellátottak felé a térítési díjról áfás számlát állított ki az önkormányzat és az intézmény is, így keletkezett fizetendő áfa is. A vállalkozó az iskolai étkeztetés díjáról szóló számlát az önkormányzat nevére, a bölcsődés és óvodás étkeztetést az óvoda nevére, a szociális étkeztetést a szociális alapszolgáltatási intézmény nevére állította ki. Mind a három esetben keletkezett tehát visszaigényelhető áfa. A szociális étkeztetés esetében teljes egészében visszaigényeltük, mert ott minden ellátott fizet térítési díjat. A fent felsorolt intézmények és az önkormányzat sem választotta a bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt, így az étkeztetést biztosító vállalkozó részére az óvoda a bérleti díjat áfamentesen számlázza ki. Idén nyáron a főzőkonyhát az önkormányzat – teljes egészében önerőből – felújította, melynek várható végösszege meghaladja a nettó 102 millió forintot. Ennek a felújításnak az áfáját visszaigényelheti-e az önkormányzat, ha igen, milyen mértékben? Szerintünk a felújítás hónapjaira (június-szeptember) számolunk egy arányszámot az ingyenes és a fizetős adagszámokból, és ennek arányában igényelnénk vissza a kivitelezői számla áfáját. Helyesen gondoljuk? Ha a felújítás során az arányosítást választjuk (más megoldás hiányában), akkor szeptember hónaptól a vásárolt élelmezés áfájának visszaigénylésekor használhatjuk-e ismét a tételes elkülönítést, vagy innentől már csak az arányosítást?
Részlet a válaszából: […] ...vásárolt étellel biztosítja. A szociális étkezés esetén helyes az a gyakorlat, hogy az étkeztetés előzetesen felszámított áfáját visszaigénylik, mivel a szociális étkezők fizetnek áfás térítési díjat az étkeztetésért. A bölcsődei, óvodai és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Gyermekétkeztetés áfája

Kérdés:

Önkormányzatunk az óvodai és iskolai gyermekétkeztetést vásárolt élelmezés keretében látja el. Az önkormányzat áfaalany. Helyesen végezzük-e a könyvelést és az áfabevallást a következő esetben? A vásárolt élelmezés számláján lévő teljes áfa összegét visszaigényelhető áfaként állítjuk be. A kiszámlázott térítési díjak (100%-ot fizet, valamint 50% kedvezménnyel fizet) számláin az áfa mint "kiszámlázott fizetendő általános forgalmi adó" szerepel. Az ingyenesen étkezőkre jutó áfa összegét pénzforgalom nélkül egy bizonylaton viszem fel mint "más fizetendő általános forgalmi adó". Az ingyenesen étkezőkre jutó áfa összegét a vásárolt élelmezés számláján lévő ingyenesen étkezőkre jutó adagszám alapján számoljuk ki. Ezek után az ASP állítja össze az áfaanalitikát.

Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 120. §-a szerint az adóalany olyan mértékben jogosult a rá áthárított előzetesen felszámított adó levonására, amilyen mértékben a beszerzés adóköteles bevételszerző tevékenységét szolgálja. Ennek alapján az ingyenesen adott étel beszerzési áfája...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Étkezési térítési díj beszedése

Kérdés: Önkormányzatként hozzánk tartozik a gyermekétkeztetés a településen működő iskolákban, óvodákban, az ezzel kapcsolatos számlázás, térítési díj beszedése. A hatályos jogszabályok alapján van-e az étkezési térítési díj beszedésében közreműködési kötelezettsége, vagy valamilyen felelőssége az intézményvezetőnek?
Részlet a válaszából: […] ...módon lehet.Az étkezési térítési díjak beszedése törvényi kötelezettség. A szolgáltatások, így az étkeztetés kiszámlázása is az Áfa-tv. szerint olyan kötelezettség, amelynek elmulasztása adójogi következményeket von maga után. Mindezen feladatok ellátásáért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

A Költségvetési Levelek 334. számában 5918. számon megjelent kérdés-válaszra hivatkozva szeretném pontosítva feltenni ismét a kérdésünket:
Intézményünk (boncolást végző patológiai osztály – kórház) halotthűtést és végtisztességre történő felkészítést végez (szolgáltatás), ami térítésköteles. Amennyiben az intézmény dolgozójának közvetlen hozzátartozója halálozik el, a dolgozó kérelemmel élhet a térítési díj ("piaci" ár) 50%-os mérséklésére vonatkozóan. A korábban adott válasz alapján áfafizetési kötelezettségünk a "piaci" ár alapján van, mivel nem független felek vesznek részt az ügyletben. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének az adómentes bevételekről szóló 8.6. e) pontja szerint a kegyeleti szolgáltatás adómentes. A kórház által ellátott halotthűtési és végtisztességre történő felkészítési tevékenység munkavállaló felé kedvezményes összegben biztosított nyújtása a hivatkozott jogszabályi rendelkezésnek megfelel?

Részlet a válaszából: […] ...50%-os árat megtéríti a munkavállaló, akkor a piaci ár szabályait nem kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a számlázott ellenérték az áfa alapja.A kegyeleti ellátás az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.6. pontja alapján adómentesnek minősül. Az Szja-tv. nem értelmezi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés elszámolása

Kérdés: Az önkormányzat a házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés feladatra több önkormányzattal együtt társulást hozott létre. A társulás intézménye látja el a feladatot, számlázza a térítési díjakat az ellátottaknak. A szociális szolgáltatásról szóló rendelet alapján megállapodást köt az önkormányzat és az intézmény, hogy az önkormányzat a térítési díjat pl. 50%-ban átvállalja az ellátottaktól. A megállapodás alapján az intézmény a térítési díj 50%-át kiszámlázza az önkormányzatnak, a térítési díj másik felét pedig az ellátottnak. Az önkormányzat felé kiszámlázott, átvállalt 50% térítésidíj-bevételt az intézmény átvett pénzeszközként könyveli le a B16 rovatra. Az önkormányzatnál kiadásként a K506 rovaton jelenik meg a tétel. Az ellátottnak áfásan számlázott a díj, az önkormányzatnak kiszámlázott "hozzájárulás" összege áfa hatályán kívüliként szerepel. Az átvállalt térítési díjat az intézménynél nem a B405-re, az önkormányzatnál pedig K48-ra kellene könyvelni? Az önkormányzat által átvállalt térítési díj számláját nem ugyanúgy áfásan kellett volna kiállítani, mint az ellátott által fizetendő térítési díjat?
Részlet a válaszából: […] ...számlát kell kiállítani az önkormányzat részére, amit a B405. Ellátási díjak rovaton kell elszámolni. A házi segítségnyújtás áfamentes az Áfa-tv. 85. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján, a szociális étkezést viszont 27%-os áfamértékkel kell számlázni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Gyermekétkeztetési feladat ellátása

Kérdés: Önálló költségvetési szerv vagyunk, önkormányzati konyha útján történik a gyermekétkeztetési feladat ellátása. Az étkezési térítési díjakat a konyha szedi be, és állítja ki az általános forgalmi adót is tartalmazó számlákat. Számlát állít ki az önkormányzat felé is az ingyenes étkezők vonatkozásában, akik nyilatkozat alapján ingyen étkeznek. A számlát az áfa felszámításával állítja ki ebben az esetben is. Valamennyi nyersanyagra levonásba helyezi az általános forgalmi adót, mivel mindenre áfás számlát állít ki. Az önkormányzat azonban intézményfinanszírozást is biztosít az intézmény számára, tehát nem egyedüli bevételi forrása a gyermekétkezés kapcsán kiállított számla. Helyes-e az önkormányzati konyha eljárása, amikor valamennyi számla áfatartalmát levonásba helyezi, illetve helyes-e a gyakorlat, miszerint az ingyenes étkezők vonatkozásában az önkormányzat felé áfás számlát állít ki arra figyelemmel, hogy intézményfinanszírozásban is részesül?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 120. §-a szerint abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Kerekítési szabályok alkalmazása

Kérdés: A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-ának (2) bekezdése szerint az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni. Ez a szabály a rendeletben történő meghatározásra vonatkozik? Tehát a fenntartónak már eleve a rendeletében kerekítve kell megállapítania a díjat? Vagy ez a kerekítési előírás nem a rendeleti szabályozásra vonatkozik, hanem csak a tényleges készpénzes fizetéskor alkalmazandó, utaláskor pedig nem releváns? Iskolánknál a norma a rendeletben 400 Ft, a bruttó díj 508 Ft. A rendelet így szabályos? Vagy a normát úgy kellene meghatározni a rendeletben, hogy 510 Ft (kerekített) legyen a bruttó fizetendő?
Részlet a válaszából: […] ...A meghatározás véleményünk szerint azt jelenti, hogy a rendeletben a kerekített összeget kell közzétenni. A rendeletben a nettó (áfa nélküli) összeget kell közzétenni, ezért a kerekítés az áfa nélküli összegre vonatkozik. A kerekítés szabályait a 2008. III...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Gyermekétkeztetési térítési díj

Kérdés: Önkormányzatunk eddig bruttó összegben állapította meg a gyermekétkeztetés térítési díját a mindenkori önkormányzati rendeletében. Ezt a gyakorlatot a kormányhivatal megkifogásolta, szerintük a térítési díjat nettó összegben kell meghatározni. Ennek értelmében módosítottuk a rendeletet, amelyben már nettó díjak szerepelnek. A nettó díjak meghatározásánál figyelembe vettük a következő jogszabályt:
A 328/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés alapján: "Az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni." Például ahol a nyersanyagnorma alapján a nettó térítési díj 492 Ft-ra jött ki, ott nettó 490 Ft-ban állapítottuk meg a díjat, mivel a fenti kormányrendelet alapján a díjakat kerekítve kell meghatározni. Tekintettel arra, hogy az áfakulcs 27%, így a bruttó térítési díj nem lesz kerek szám.
A példában vett 490 Ft-os díjnál a bruttó térítési díj 622 Ft lenne. Azonban a 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján (1 és 2 forintos címletű érmék bevonása) véleményünk szerint a bruttó díjat is kerekítenünk kellene, így 620 Ft-ot kellene számláznunk. Azonban ha a számlára bruttó 620 Ft-ot írunk, annak a nettója 488 Ft, ami nem egyezik meg a rendeletben rögzített 490 Ft-tal.
1. A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének alapján a nettó vagy a bruttó térítési díjat, vagy mindkét díjat (a nettót és a bruttót is) kell kerekíteni?
2. Amennyiben mindkét díjat kerekítenünk kell, hogyan kell kiállítani a számlát, hogyan kell elszámolni a kerekítési különbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...(fogyasztói ár). A bruttó ár az adóval megnövelt értéket jelenti. A nettó ár nem egyenlő a fogyasztói árral, mert nem tartalmazza az áfát.A Gyvt. előírásai szerint kell megállapítani. A Gyvt. 151. §-ának (4) bekezdése szerint a gyermekétkeztetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Parkolóhely-megváltás

Kérdés: Az önkormányzat egy bolt (kérelmező) kérésére parkolóhelyeket alakít ki közterületen. A kérelmező parkolóhely-kialakítási hozzájárulást fizet az önkormányzat részére. (A hozzájárulás összege nem fedezi a kialakítás teljes költségét.) Az önkormányzat vállalja, hogy kialakítja a parkolóhelyeket. A parkolóhelyek az önkormányzat tulajdonában maradnak, azokra a kérelmező sem tulajdonjogot, sem kizárólagos használati jogot nem szerez. Szükséges-e számlát kiállítani a hozzájárulásról, vagy megállapodás alapján kerül a könyvelésbe az összeg? Áfát kell-e számolni? Melyik főkönyvre történjen a bevétel könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...a parkolót az alapból majd valamikor, valahol megépíti az önkormányzat, de az nem kerül a befizető használatába, akkor nem értelmezhető áfás ügyletként.Ha az építtető a parkolóhely-megváltási díjat azért fizeti meg, hogy az építési engedély kiadásának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Étkezési térítési díjak kezelése

Kérdés: Vásárolt élelmezés történik. Kézi nyugtát állít ki az önkormányzat az étkezési térítési díjat befizető személyek részére. ASP könyvelési rendszerben az 1381. menüpontban rögzítésre kerülnek a nyugták, az 1370. menüpontban pedig a könyvelése megtörténik, ami alapján az áfabevallásba bekerül. Ezek után van-e valamilyen jelentési kötelezettsége az önkormányzatnak a NAV felé, és ha igen, milyen módon tudja ezt megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...900 000 forintos értékhatár alatt mentesül a számlaadási kötelezettség alól az adóalany, ha a terméket megvásárló, a szolgáltatást igénybe vevő olyan nem adóalany személy (ide nem értve a nem adóalany jogi személyeket), aki/amely az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.
1
2
3
14