Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli elszámolása a következő:Bevételi előirányzatok elszámolásaB) Költségvetési számvitel szerintEladási ár áfa nélkül001 09/52/1 09/53/1Kiszámlázott áfa001 09/406/1Szerződéskötés, megrendelésA) Pénzügyi számvitel szerintř...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Víziközmű-társulat végelszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a víziközmű-társulat végelszámolással történő megszűnése után átvette a társulat vagyoni eszközeit (tárgyi eszközök); az önkormányzati utakon végzett víziközmű-társulati felújítások nyilvántartási számláit; pénzeszközeit; tartozásállományát. Hogyan kell ezeket az önkormányzat könyveiben megjeleníteni mind a költségvetési, mind a pénzügyi számvitelben? Az önkormányzat a pénz átvételére külön elkülönített számlát nyitott, melyre terveink szerint a későbbiekben befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat fogja kezelni. A később befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat milyen főkönyvi számlán kell könyvelni? A társulat egyes esetekben részletfizetést engedélyezett. Azok havi befizetéseit hogyan kell megjeleníteni a költségvetési és pénzügyi számvitelben?
Részlet a válaszából: […] ...kivezetése T129,139,149,159 – K889– terven felüli értékcsökkenés kivezetése T128,138,148,158,168 – K889– az átvevő megtéríti az áfát T368 – K467– áfa pénzügyi rendezése T384 – K368– az átvevő nem téríti meg az áfát T889 – K4678. Befolyt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Értékvesztés

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a követelések után az értékvesztést a pénzügyi és a költségvetési számvitelben? Milyen kötelező egyezőségek vannak a két számvitel között az értékvesztés elszámolásakor?
Részlet a válaszából: […] ...– vevők tartozása – közé a tárgyévben teljesített értékesítések, nyújtott szolgáltatások vevő által elismert, számlázott, áfát is tartalmazó forintösszegét kell a könyvviteli mérlegben kimutatni, mindaddig, amíg a követelést pénzügyileg nem rendezték, ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Tevékenységi kör bejelentése

Kérdés: A 2006. július 1-jétől hatályos szabályok szerint az újonnan alakuló társaságoknak csak a főtevékenységét kell a társasági szerződésben feltüntetni. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben nem kell a társasági szerződést módosítani akkor, ha a társaság további tevékenységeket is folytatni kíván? A tevékenységi körök változását az APEH-nek sem kell bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...elmulasztása értelemszerűen mulasztási bírság kiszabását is vonhatjamaga után, de talán súlyosabb szankció, ha egy esetleges áfa-visszaigényléskoraz adóhatóság azzal tagadja meg a kérelem teljesítését, hogy a számlábanszereplő értékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 14.

Adószám felfüggesztése

Kérdés: Visszakaphatjuk-e az általános forgalmi adót, ha olyan vállalkozás állította ki a számlát, amelyiknek az adószámát az adóhatóság felfüggesztette?
Részlet a válaszából: […] ...követően sem -adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést nem érvényesíthet. E rendelkezés alólállapít meg kivételt az Áfa-tv. 36. §-ának (6) bekezdése. E szerint amennyibenaz adóalany adószámát az adóhatóság jogerősen felfüggesztette, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

2006. évre áthúzódó ügyletek számlázási szabályairól

Kérdés: Cégünknek vannak olyan áthúzódó ügyletei, amelyek során 2005-ben előleget vettünk át, de a tényleges teljesítés csak 2006-ban történik majd meg (volt, amikor bruttó árakat határoztunk meg, de egyes szerződéseinkben nettó + áfa összegben állapodtunk meg). Van-e különbség a végelszámolásban a maradék összeg meghatározásánál, és azt hogyan kellene helyesen számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 28. § (1)bekezdését módosította – az általános áfakulcsot 25 százalékról 20 százalékracsökkentette – a 2005. évi XCVII. törvény (áfamódosító tv.) 1. §-a azzal, hogy- a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.