Csatorna- és víziközmű-támogatás

Kérdés: Önkormányzatunk a területén élő lakosság számára a következőképpen oldotta meg a víz- és csatornahálózat működtetését: A rendszer fizikai működtetését egy általunk alapított vállalkozás végzi. A szolgáltatás árát hatósági díjszabási rendeletben az önkormányzat állapítja meg. A csatornarendszer működtetése valójában 3 forrásból tevődik össze. Egyrészt a fogyasztók által fizetett ellenérték, melyet áfásan számláz a szolgáltató, másrészt az általunk megpályázott állami forrásból, melynek feltételeit évente jogszabály határozza meg [2009. évben 3/2009. (III. 10.) KvVM rend.], valamint ha ez sem elegendő, a költségekről az önkormányzat a tárgyévet követő év március 20-áig elszámol a szolgáltatóval, és ha szükséges, ún. "díjkiegészítés" formájában kifizeti. Helyes-e a szolgáltató azon gyakorlata, mely szerint a fogyasztók által fizetett ellenérték a cég által áfásan számlázott tétel, míg adómentes támogatásként kezeli az önkormányzatunk, illetőleg a rajtunk keresztül megszerzett, állam által kiírt pályázatokon elnyert támogatások összegét? Esetleg árat közvetlenül befolyásoló tényezőként kell kezelni e támogatásokat, és adóalapot képez? Helyes-e a szolgáltató azon gyakorlata, hogy számlát bocsát ki a részünkre a támogatásról, melyben nem szerepel áfa? Mi a teljesítési időpontja ezeknek az elszámolásoknak?
Részlet a válaszából: […] A lakossági víz- és csatornaszolgáltatáshoz nyújtott államitámogatás nem minősül az Áfa-tv. alkalmazásában árat közvetlenül befolyásolótámogatásnak, mivel a 3/2009. (III. 10.) KvVM rendeletben foglalt feltételekalapján megállapítható, hogy annak célja az adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Víziközmű bérbeadása

Kérdés: Szennyvízhez, szennyvíztisztításhoz használt viziközművet az önkormányzat többször, szakaszonként más időpontban felújította, majd bérbe adta egy kft.-nek. Visszaigényelhetjük-e a felújítás során kifizetett áfát? A kft. tovább bérbe adhatja-e a közművet?
Részlet a válaszából: […] ...211. § (7) bekezdése szerint az olyan címzett vagy céltámogatásbanrészesülő önkormányzat, amelynek adóalapot nem képező államháztartási támogatásnakminősülő címzett vagy céltámogatásáról 2004. január 1. napját megelőzően,adólevonási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 16.

Víziközmű bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk törzsvagyonát képező ivóvíz- és szennyvízhálózatát a saját alapítású kft.-je felé – önkormányzati képviselő-testületi határozatával – bérbeadás útján hasznosítja. A víziközművagyont 1996. évben aktiváltuk. Adólevonási jogunk volt a szennyvízhálózat építésénél és a hálózat rekonstrukciós munkáinál. 1996-tól 2005-ig áfásan adtuk bérbe a hálózatot, illetve adtuk át üzemeltetésre. 2004. január 1-jétől egyéb ingatlanok bérbe-, illetve haszonbérbe adása tekintetében az általános szabályok szerinti adózást választottuk. Helyesen jártunk-e el az említett bérbeadási ügyletnél? A 10 év leteltével 2006-ban is áfásan kell-e számlázni a bérleti díjat, vagy mint a koncessziós törvény hatálya alá tartozó tevékenység (ha nem koncessziós szerződés van), nem gazdasági tevékenységként, hanem közhatalom gyakorlásával végzett tevékenységként tekinthetjük-e a víziközművagyon bérbeadását, és az áfa hatálya alá nem tartozó tevékenységként számlázhatjuk-e a bérleti díjat?
Részlet a válaszából: […] ...átengedhető vagyont, vagyoni értékű jogot, tevékenységgyakorlásának lehetőségét olyan beruházás hozza létre, amelyhez kapcsolódóállamháztartási támogatásról az adóalany adólevonási jogánakfigyelembevételével 2004. január 1. napját megelőzően született...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.

Települési víziközmű

Kérdés: Az önkormányzat víz- és csatornaszolgáltatási feladatait 100 százalékban az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság látja el. A szolgáltatást a társaság az önkormányzat által beapportált és azt követően 1995-től saját beruházásában megvalósított saját tulajdonú víziközmű-vagyona felhasználásával nyújtja. A Htv., illetve az Áht. 2005. évi XCII. módosítása alapján az önkormányzatok a tulajdonukban lévő, korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyont vagyonkezelésbe adhatják. A törvénymódosítás 2007. január 1-jén lép hatályba. A vagyonkezelés intézményével az önkormányzat a tulajdonjog megtartása mellett minden üzemeltetési és vagyonkezelési feladatot átadhat a vagyonkezelőnek, így az eszközökkel kapcsolatos beruházási feladatokat is. Mivel a kijelölés törvényi felhatalmazáson alapul, helyes-e az a feltételezés, hogy az ingyenesen megszerzett vagyonkezelői jog átadása, gyakorlása nem keletkeztet általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettséget? Ha a vagyonkezelői jogot a vagyonkezelő ingyenesen szerzi meg, a vagyonkezelésbe adás az önkormányzat részéről gazdasági tevékenységnek minősül-e? A vagyonkezelői jog átadása közhatalmi tevékenységnek minősül-e az önkormányzat szempontjából? Amennyiben nem minősül annak, akkor az önkormányzat csak a megépült közmű ellenérték fejében történő bérbeadásával, vagy pályáztatás keretében ellenérték fejében való vagyonkezelésbe adással válik-e jogosulttá az áfa levonására?
Részlet a válaszából: […] ...átengedhető vagyont, vagyoniértékű jogot, tevékenység gyakorlásának lehetőségét olyan beruházás hozzalétre, amelyhez kapcsolódó államháztartási támogatásról az adóalany adólevonásijogának figyelembevételével 2004. január 1. napját megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 7.