Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a számviteli alapelveken túl a könyvvezetés és az éves költségvetési beszámoló elkészítése során az Szt. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e rendelet kifejezetten elrendeli. A bekerülési érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Közműcsatlakozási díj továbbszámlázása

Kérdés: Építési-szerelési projekt során közműcsatlakozást rendelt meg önkormányzati társulásunk. Ezért a kiállított közműdíjszámlák a társulás nevére szólnak. Építési szakaszban viszont a szerződés szerint az építő vállalkozó fizeti a közműdíjat, ezért a projekt befejezéséig ő is szerepel a számlán mint számlafizető. A számlákat az építő cég kifizette és irattározta. Most viszont 3 hónap elteltével jelezték, hogy ők így nem tudják ezt lekönyvelni, mivel a számla a mi nevünkre szól, ők csak mint számlafizetők vannak rajta. Ebben az esetben melyek a helyes könyvelési lépések? És hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint az adóalany köteles – ha e törvény másként nem rendelkezik – a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Vásárolt anyagok bekerülési értéke

Kérdés: Költségvetési intézményeknél az anyagok bekerülési értékének meghatározására van-e külön szabályozás, vagy az Szt. 47. §-a az irányadó? Példának okáért az Szt. értelmében a szállítási költség, a hatósági igazgatási díjak a bekerülési értéket növelik. Költségvetési intézményeknél is ennek megfelelően kell eljárni?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartott vételár. A vételár az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja alapján a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Nullás számlaosztály

Kérdés: Kérem írjanak a nullás számlaosztály könyvelési szabályairól és tételeiről.
Részlet a válaszából: […] ...miatti növekedése – és a teljesítés kivételével csökkenésének – így különösen annak behajthatatlanná válása, értékesítése, átadása, elengedése, elszámolt értékvesztése, árfolyamváltozás miatti csökkenése?- nyilvántartásba vétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 17.

Áfaelszámolás levezetése

Kérdés: Az áfabevallást követően a fizetendő általános forgalmi adót és az előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adót bruttó módon, azaz külön költségvetési kiadásként és költségvetési bevételként kell könyvelni, vagy nettó módon csak a tényleges pénzforgalommal járó bevételt vagy kiadást kell a költségvetési és a pénzügyi számvitelben kimutatni? Az Áhsz. 15. mellékletében található egységes rovatrend K352. Fizetendő általános forgalmi adó rovat meghatározása szerint: "Ezen a rovaton kell elszámolni a termékek értékesítése, szolgáltatások nyújtása után az egyenes vagy fordított adózás szabályai szerint – a levonható általános forgalmi adót is figyelembe véve – megállapított áfafizetési kötelezettséget." A B407. Általános forgalmi adó visszatérítése meghatározása szerint: "Ezen a rovaton kell elszámolni az adóhatóságtól visszaigényelt általános forgalmi adót." Álláspontunk szerint a bruttó elszámolás elvét szem előtt tartva az áfabevallás 36. sorában lévő fizetendő áfát a K352. Fizetendő általános forgalmi adó rovatra, a 76. sorban lévő levonható általános forgalmi adót a B407. Általános forgalmi adó visszatérítése rovaton kell kimutatni, mivel kizárólag a bevallás végső egyenlegének könyvelésével sérülne a bruttó elszámolás számviteli alapelv. Ezt a gyakorlatot igazolja a Magyar Államkincstár által kiadott 2015. évi éves beszámoló ellenőrzéshez kapcsolódó módszertani útmutató is: "Ha a 200. sor 8. oszlopában (B406. Kiszámlázott áfa teljesítése) szerepel adat, a 01. űrlap 50. sor 10. oszlopában (K352. Fizetendő áfa teljesítése) is adatot kell szerepeltetni, kivéve ha a teljes összeg visszaigénylésre kerül, továbbá ha számla kiállítására első alkalommal decemberben kerül sor, mert annak áfatartalmát a következő időszakban esedékes befizetni. Ilyen esetben külön indoklást szükséges kérni." Más álláspont szerint azonban csak az áfabevallás végső egyenlegét kell a költségvetési és pénzügyi számvitelben kimutatni. Amennyiben mégis ez a nettó módon történő könyvelési gyakorlat a helyes, adott esetben a fordított adózás szerinti áfa nem is kerülne könyvelésre, ha annak összegét a levonásba helyezett áfa meghaladja? Ezt mindenképpen problémának tartjuk.
Részlet a válaszából: […] ...rovatokhoz tartozó nyilvántartási számlán kell könyvelni. A K352. rovat meghatározása szerint ezen a rovaton kell elszámolni a termékek értékesítése, szolgáltatások nyújtása után az egyenes vagy fordított adózás szabályai szerint – a levonható általános...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 3.

Közüzemi számla könyvelése

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a következő gazdasági eseményt? Közüzemi számla kiállításának kelte: 2015. 01. 05., fizetési határidő: 2015. 01. 20., teljesítési idő: 2014. 12. 31. (költségvetési számvitelben és a pénzügyi számvitelben).
Részlet a válaszából: […] ...már teljesítette; ilyennek minősül különösen a számfejtett személyi juttatás, a teljesítésigazolással ellátott számlázott termékértékesítésért vagy szolgáltatásnyújtásért fizetendő ellenérték, valamint a felvett hitelek, kölcsönök, kapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Házipénztár kialakítása

Kérdés: Költségvetési szerv házipénztárának kialakításához milyen biztonsági előírásokat, szabályokat kell figyelembe venni, milyen jogszabály vonatkozik erre?
Részlet a válaszából: […] ...lehetőséget ad. Aholaz államháztartás szervezetének sajátos eszközei, illetve forrásai indokolják,a rendszeresen végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében azönköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot is el kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Intézmény által értékesítésre előállított magisztrális gyógyszerek önköltség-számítási kötelezettsége

Kérdés: Intézményünkben gyógyszertár is működik, melyben rendszeres a magisztrális termékek előállítása (pl. szemcsepp, kenőcsök, kanalas orvosságok stb.). A belső ellenőrzés kifogásolta, hogy az Szt-vhr. szerint nem készült el az önköltségszámításra vonatkozó belső szabályzat, az előállított termékek bevételezése közvetlen önköltségen nem történt meg, így a beszámolóban ezek a termékek alapanyagként szerepelnek, nem késztermékként, megsértve ezzel az Szt. 51. §-át. Ezzel kapcsolatban levelet írtunk a "Gyurika" program gazdájának, aki a következő tájékoztatást adta: "Leltárkor a polcon lévő, még fel nem használt összetett készítmények a készletben alapanyagként vannak nyilvántartva. A talált mennyiségek rögzítése után a receptúrák alapján az összetett készítmények alapanyagra visszabontását a program elvégzi, és ezt az alapanyag mennyiséget külön is dokumentálja. Következésképpen a leltárhiány és -többlet alapanyagra vonatkozóan állapítható meg. Végeredményben a vásárolt készletek és a saját előállítású készlet mennyisége elkülönítetten is kimutatható, akkor is, ha nem összetettként, hanem alapanyagszinten kerül kiszámításra. Ezt a technikát más kórházi gyógyszertári rendszerek is használják. A Gyurika program kezdettől fogva a mai napig, az ország mintegy 60 kórházában teljes megelégedettség mellett ilyen módon működik." Kérdésem: 1. Elegendő-e az előállított magisztrális termékek alapanyagkénti nyilvántartása? 2. A rendszeresen előállított magisztrális termékek miatt kell-e önköltség-számítási szabályzatot készíteni? 3. Az előállított magisztrális termékeket nyilván kell-e tartani közvetlen önköltségen, és a mérlegben közvetlen önköltségen szerepeltetni? (Be kell-e vételezni mint készterméket?)
Részlet a válaszából: […] ...elő. Válaszunkban feltételezzük, hogy a saját előállítású magisztráliskészítmények saját felhasználásra és értékesítésre is kerülnek.1. A készítmények alapanyagonként történő nyilvántartása nemfelel meg az Szt. előírásainak. Az Szt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Vagyonkezelésben lévő ingatlanon végzett beruházás elszámolása

Kérdés: Bérlőnk vagyonkezelésünkben lévő ingatlanon beruházást végzett, a beruházás ellenértékét a bérleti díj 50 százaléka terhére érvényesíti, amelyről számlát állít ki számunkra. Hogyan kell könyvelni, illetve mely kiadásnemen kell nyilvántartani? A bérlő hogyan könyvelje le az erről kiállított számlát?
Részlet a válaszából: […] ...A beruházás összegének megfelelő összeget a felhalmozási éstőkejellegű bevételek között kell rögzíteni a könyvekben értékesítésipénzforgalom nélküli bevételként. Az 5. számlaosztályban a szolgáltatáskéntelszámolt kiadásokból pénzforgalom...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 16.

Személygépkocsi értékesítése

Kérdés: Intézményünk az áfa alanya. Személygépkocsinkat úgy értékesítettük, hogy az új jármű vételárába a régit beszámították (pénzmozgás az értékesítéshez nem kapcsolódott). Helyesen jártunk-e el, ha az értékesítéskor áfás számlát állítottunk ki, az új járműről pedig teljes (bruttó) összegű számlát kaptunk? Hogyan könyveljük a két gazdasági eseményt?
Részlet a válaszából: […] ...gépkocsi vételét és eladását a bruttó elszámolás számviteli alapelv szerint kell könyvelni. A könyvviteli elszámolásokban mind az értékesítésnek, mind a vásárlásnak meg kell jelennie. A könyvelés részben pénzmozgás nélküli, részben a pénzforgalmat követi....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 14.