Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet a válaszából: […] ...kell rögzíteni a helyi nemzetiségi önkormányzat kötelezettségvállalásaival kapcsolatosan a helyi önkormányzatot terhelő ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, szakmai teljesítésigazolási feladatokat, továbbá a felelősök konkrét kijelölését; a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.

Kötelezettségvállalás összeférhetetlensége

Kérdés: A településünk Roma Nemzetiségi Önkormányzata három megválasztott tisztségviselője egy család tagja; apa, lánya, veje. A kötelezettségvállaló és utalványozó a nemzetiségi önkormányzat elnöke. A belső ellenőr jelentésében kifogásolta az összeférhetetlenségi szabály be nem tartását, konkrétan azt, hogy "Kötelezettségvállalási, utalványozási feladatot nem végezhet az a személy, aki ezt közeli hozzátartozója vagy a maga javára látná el" [Ptk. 1959. évi IV. Tv. 685. §. b) pont]. Milyen megoldással lehet ezt az ellentmondást feloldani? Hogy lehet ellátni a kötelezettségvállalási, utalványozási feladatokat ilyen összetételű képviselő-testülettel?
Részlet a válaszából: […] ...azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel.Kötelezettségvállalási, ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és a szakmai teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 12.

Kötelezettségvállalás, utalványozás

Kérdés: Község polgármesteri hivatalának pénzügyi ügyintézőjeként látom el a könyvelési feladatokat az önkormányzatnál, a hivatalnál és az önállóan működő költségvetési intézménynél, valamint a nemzetiségi önkormányzatnál. Mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezem, regisztrációm államháztartási szakon van bejegyezve. A hivatal vezetője a jegyző, az önkormányzaté a polgármester, a költségvetési intézményé az intézményvezető, a nemzetiségi önkormányzaté pedig az elnök. A jegyző és az intézmény vezetője tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. Úgy tudom, hogy szakmai teljesítésigazolási, az utalványozási és a kötelezettségvállalói jogkör az önkormányzat esetében a polgármesternél, a hivatalnál a jegyzőnél, az intézménynél az intézményvezetőjénél, a nemzetiségi önkormányzatnál az elnöknél van, illetve az általuk írásban meghatalmazott személyeknél.
1. Ha a jegyző, a polgármester vagy az intézményvezető részére történik kifizetés, akkor ebben az esetben az általuk írásban meghatalmazott személyek jogosultak utalványozni, kötelezettséget vállalni, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója?
2. A polgármester meghatalmazhatja-e az alpolgármestert vagy a jegyzőt, hogy távollétében, illetve érintettsége esetén utalványozóként, kötelezettségvállalóként írjanak alá?
3. A kötelezettségvállalás bizonylatait a pénzügyi ellenjegyzőnek is alá kell írnia?
4. Mivel nem rendelkezik a hivatal gazdasági szervezettel, így a jegyző látja el a gazdasági vezetői teendőket?
5. Ki készíti el a pénzügyi szabályzatokat és az intézményekkel történő munkamegosztási megállapodásokat?
Részlet a válaszából: […] ...leszabályozásáért. A gazdálkodási területen belül ő alakítja ki a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítésigazolás, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjának, eljárási és dokumentációs részletszabályai­nak, valamint az ezeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...a költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban kijelöltszemély,b) a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére, érvényesítésre,az utalvány ellenjegyzésére a kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetője,illetve – a gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Közalkalmazott nem megfelelő munkavégzése, magatartásbeli összeférhetetlensége

Kérdés: Közalkalmazott (közoktatási intézmény gazdasági osztályán könyvelő munkakörben foglalkoztatott) kolléganőnk részére folyamatos szakmai hibáiért, pontatlanságáért írásbeli figyelmeztetést adtunk 2009 októberében. Másnap elment betegállományba. Decemberben megszakította, pár nap után kivette éves hátralévő szabadságát, majd 2010 januárjában újra betegállományba ment, mely azóta is tart. Mivel a gazdasági vezetőn (rajtam) kívül ő az egyetlen, aki megfelelő pénzügyi végzettséggel rendelkezik, így nehézkes mind a helyettesítés, mind az érvényesítési feladat megoldása. Szakmai alkalmatlansága már bizonyított, emberileg is összeférhetetlen, így szeretnénk a legrövidebb úton megválni tőle. Mit tehetünk?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a közalkalmazott munkáját nem végzi megfelelően,illetve a munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált, a Kjt.30. § (1) bekezdés c) pont lehetőséget ad – szakmai alkalmatlanság címén – aközalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.

Jegyzői feladatkör

Kérdés: Kérdésünk a jegyzői feladatkörrel kapcsolatos. A jegyző mely feladatköröket nem láthatja el személyesen? Gondolunk itt elsősorban a gazdálkodással kapcsolatos feladatkörökre: a pénztárt, valamint az adóügyi feladatokat elláthatja-e személyesen a jegyző, vagy erre kötelező külön ügyintézőt megbízni?
Részlet a válaszából: […] ...működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) határozza meg a kötelezettségvállalás,utalványozás, érvényesítés szabályait, ahol a jegyzői feladatok is részbenmegjelölésre kerültek. Az Ámr. 134. § (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 1.

Pénztárellenőri és leltárellenőri feladatok ellátása

Kérdés: Egy polgármesteri hivatalban a jegyző vagy egy önállóan gazdálkodó költségvetési intézménynél a gazdasági vezető elláthatja-e a pénztárellenőri, illetve leltárellenőri feladatokat, vagy e tevékenységek ellátása esetén összeférhetetlenség áll fenn a vezetői, irányítói tevékenység vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) határozza meg a kötelezettségvállalás,utalványozás, érvényesítés szabályait. Az Ámr. 134. § (1) bekezdése alapján azönállóan gazdálkodó költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony időtartamának meghatározása

Kérdés: Helyettesítés (GYED, GYES, fizetés nélküli szabadság stb.) céljából létesített határozott idejű közalkalmazotti jogviszony időtartama meghatározható-e naptárilag, amelyet ismételt határozott idejű kinevezéssel hosszabbítunk meg, amíg a helyettesítés indokolt?
Részlet a válaszából: […] ...joggyakorlás követelményét. A jog gyakorlása különösen akkornem rendeltetésszerű, ha az mások jogos érdekének csorbítására,érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására,véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezetne....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 18.