Követelés behajthatatlanná minősítése

Kérdés: Intézményünknek elhunyttal szemben ellátási díj jogcímen követelése áll fenn. Az ellátási költségről hagyatéki hitelezői igényünket bejelentettük az önkormányzat jegyzőjénél. A jegyző által küldött tájékoztatás szerint nincs leltárba vehető örökhagyói hagyaték. Mindezekre tekintettel közjegyzői eljárásra nem került sor. A jogász véleménye szerint követelésünk jelenleg nem behajtható, azonban tekintettel arra, hogy a követelés jogi sorsa még nem tisztázott, ezért továbbra is nyilván kell tartani, figyelemmel az 5 éves elévülési időre. Az Szja-tv. szerint "a behajthatatlan követelés: az a követelés,
a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre, és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),
b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,
c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,
d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,
e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása »igazoltan« nem járt eredménnyel,
f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,
g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült."
Amennyiben a lezajlott hagyatéki eljárás szerint nincs hagyatéki vagyon, vagy vagyon hiányában nem kerül sor eljárás lefolytatására, a követelés leírható-e behajthatatlan követelésként?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 7:96. §-ának előírása szerint:– Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Felszámolási eljárásból önkormányzati tulajdonba került eszköz

Kérdés: Helyi adótartozással érintett adózó felszámolásra került. A hitelezői igényt az önkormányzat helyett a polgármesteri hivatal nyújtotta be tévedésből. A felszámolás befejezésekor a hitelezők között felosztandó vagyonból az ingatlan résztulajdonát kapta a polgármesteri hivatal. A követelés jogos tulajdonosa az önkormányzat lett volna, így az ingatlanvagyon-részt is az önkormányzatnak kellett volna megkapnia. Mivel a felszámolás befejeződött, és a polgármesteri hivatal nevére került az ingatlanhányad, ezért valamilyen módon azt a követelés jogosultjának át kellene adni. Megteheti-e a polgármesteri hivatal, hogy az ingatlan vagyoni hányadát az önkormányzat részére térítésmentesen átadja? Ha igen, akkor a felszámoláskor átvett vagyont hogyan könyveli a polgármesteri hivatal, és hogyan könyveli annak térítés nélküli átadását?
Részlet a válaszából: […] ...az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Követelés fejében átvett eszköz

Kérdés: Az önkormányzat vásárolt követelése a felszámolási eljárásban egy ingatlan átvételével lett kiegyenlítve. Milyen értéken kell az ingatlant az önkormányzatnak lekönyvelnie?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 15. §-ának (4) bekezdése alapján az Szt. 50. §-ának (1) bekezdése szerint a követelés fejében átvett eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az eszköz megállapodás, csereszerződés, vagyonfelosztási javaslat szerinti (számlázott, bizonylatolt) értéke. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Vásárolt követelés

Kérdés: Önkormányzatunk engedményezési szerződés keretében 3 millió forint értékben követelést vásárolt egy zrt.-től egy felszámolás alatt álló cégben, amelyben az önkormányzat részesedéssel rendelkezik. A követelés fedezetét képezi kettő, különböző ingatlanhelyrajzi számon fekvő terület. Miként történik majd a követelés számviteli elszámolása, tudván, hogy részesedéssel rendelkezik az önkormányzat a cégben? Valamint a felszámolási eljárás megszűnése után az ingatlanok megszerzésének számviteli elszámolása hogyan történik?
Részlet a válaszából: […] ...követelést vásárolt követelésként kell elszámolni, ezt nem befolyásolja az, hogy az önkormányzat a cégben részesedéssel rendelkezik. Az Áhsz. 15. melléklete alapján a K355. Egyéb dologi kiadások rovaton kell elszámolni a követelések vásárlására fordított kiadásokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...– nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,c) amelyre a felszámoló által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...során nincs fedezet vagy a talált fedezet azt csak részben fedezi,b) a követelést a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedte,c) a követelésre a felszámoló által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Költségvetési szerv számlái feletti rendelkezésre jogosult személyek köre

Kérdés: Költségvetési szerv számlák feletti rendelkezésre jogosultjai között szerepelhet-e olyan személy, aki nem alkalmazottja a költségvetési szervnek? Létezik erre vonatkozó jogszabály?
Részlet a válaszából: […] ...alapja kezelő szerve, a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv, ésc) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, illetve térségi fejlesztési tanács(továbbiakban együtt: kötelezettséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...feltett kérdésben leírt, az önkormányzat képviselő-testületi döntése szerinti ingatlanértékesítés egy klasszikus ingatlanértékesítés lesz. Ez az ingatlan már az önkormányzat könyveiben volt, nem pedig értékesítési céllal került megvásárlásra, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Feladatalapú támogatás terhére elszámolható kiadások

Kérdés: Nemzetiségi önkormányzat KLIK vagy egyéb szervezet által szervezett kiránduláshoz (külföld-nemzetiségi nyelvterület) kíván tanulóknak támogatást nyújtani. A szervezetekkel kötött megállapodás alapján ezt a feladatalapú támogatás terhére megteheti?
Részlet a válaszából: […] ...nemzetiségi közfeladatok ellátásához közvetlenül kapcsolódó költségek finanszírozására használható fel. A helyi nemzetiségi önkormányzat működési költségvetési támogatásból és feladatalapú költségvetési támogatásból finanszírozható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Víziközmű-társulat – utólagos csatlakozási hozzájárulás

Kérdés: Egy településen a közelmúltban kiépült a csatornahálózat. A projekthez kapcsolódóan az előző ciklusban az önkormányzat egy részfeladat ellátására (a lakossági hozzájárulások összegyűjtésére) önálló víziközmű-társulatot hozott létre. A víziközmű-érdekeltségi hozzájárulás magánszemély esetén 91 000 Ft, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén 200?000 Ft volt, melyet az érdekeltek egy része a víziközmű-társulat részére befizetett. Ezen ügylethez számla nem kapcsolódott, általános forgalmi adót a megfizetett összeg nem tartalmazott, illetve arra áfát nem számoltak fel. Amikor a munkálatok sikeresen befejeződtek, a létesítményeket átadták, ezt követően a kivitelezők által benyújtott számlák kiegyenlítésre kerültek. A társulat az ehhez szükséges, általa begyűjtött lakossági önrészt átutalta – ezzel a rábízott feladatot sikeresen teljesítette, megbízatása lejárt, így megtörtént a társulat felszámolása és az önkormányzat részére a lakossági befizetésekkel való elszámolás. A társulat megszűnte után a település képviselő-testülete helyi rendeletet adott ki a szennyvíz-elvezető hálózatba történő utólagos bekötésről. E rendelet tárgyi hatálya kiterjed a település közigazgatási területén a beépítésre szánt területen kialakításra kerülő telekhez kapcsolódó, illetve a beépített területen kialakult ingatlanok szenny-vízelvezető hálózatra történő utólagos, a beruházás befejezését követő közműcsatlakozására. A rendelet kiterjed az előbb leírtak szerinti területen lévő ingatlan, érdekeltségi egység tulajdonosára, azon érdekeltségi egység kivételével, aki a szennyvízelvezető hálózatra történő utólagos csatlakozásért a hozzájárulás megfizetését igazolni tudja, valamint a szennyvízelvezető hálózat üzemeltetőjére. Az érdekeltségi egység tulajdonosa érdekeltségi egységenként – a helyi rendelet szabályai szerint – a szennyvízelvezető hálózatra történő utólagos csatlakozásért hozzájárulást köteles fizetni. Az utólagos csatlakozási hozzájárulás megfizetése alól mentes, aki korábban még nem kötött rá a szennyvízelvezető hálózatra, és e rendelet hatálybalépésekor az adott érdekeltségi egység vonatkozásában a hozzájárulás megfizetését igazolni tudja. A szennyvízelvezető hálózat mentén fekvő érdekeltségi egységeknek a hálózatba történő bekötését az érdekeltségi egység tulajdonosa vagy egyéb jogcímen használója az üzemeltetőnél kezdeményezheti. Az utólagos csatlakozási díj egy érdekeltségi egységre eső összege magánszemély esetén 91 000 Ft jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén 200 000 Ft. Mivel az érintett település önkormányzata adószámának 9. számjegye "2", azaz áfás, ezért arra vonatkozóan kérem állásfoglalásukat, hogy az önkormányzat a fentiekben említett érdekeltségi egységre eső összeget határozattal kivetheti, vagy köteles arról számlát kiállítani? Ha az önkormányzatnak számlaadási kötelezettsége van, akkor mennyi a felszámított áfa kulcsa?
Részlet a válaszából: […] A víziközmű-társulat részben a tagok (település lakossága) hozzájárulásából látja el a közfeladatát. A társulat alapszabályában rögzített hozzájárulásról nem kellett számlát kibocsátani.A Vg.tv. 34. §-ának (1) bekezdése értelmében a vízgazdálkodási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.
1
2
3