Követelés behajthatatlanná minősítése

Kérdés: Intézményünknek elhunyttal szemben ellátási díj jogcímen követelése áll fenn. Az ellátási költségről hagyatéki hitelezői igényünket bejelentettük az önkormányzat jegyzőjénél. A jegyző által küldött tájékoztatás szerint nincs leltárba vehető örökhagyói hagyaték. Mindezekre tekintettel közjegyzői eljárásra nem került sor. A jogász véleménye szerint követelésünk jelenleg nem behajtható, azonban tekintettel arra, hogy a követelés jogi sorsa még nem tisztázott, ezért továbbra is nyilván kell tartani, figyelemmel az 5 éves elévülési időre. Az Szja-tv. szerint "a behajthatatlan követelés: az a követelés,
a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre, és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),
b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,
c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,
d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,
e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása »igazoltan« nem járt eredménnyel,
f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,
g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült."
Amennyiben a lezajlott hagyatéki eljárás szerint nincs hagyatéki vagyon, vagy vagyon hiányában nem kerül sor eljárás lefolytatására, a követelés leírható-e behajthatatlan követelésként?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. 7:96. §-ának előírása szerint:– Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Behajthatatlan-e a követelés?

Kérdés: Önkormányzatunk 2008 óta követelésként tart nyilván 102 ezer Ft-ot víz- és csatornadíj meg nem fizetése miatt egy partnerünkkel szemben. A díjak behajtására nem tett intézkedést, és időközben az adós 2011-ben meghalt. Mivel a követelés a partner halálával nem behajtható, ezért azt 2014-ben behajthatatlan követelésként számoltuk el, és a könyveinkből kivezettük. A behajthatatlanság tényét dokumentumban rögzítettük és testület határozatban döntött a behajthatatlan követelés mérlegből való kivezetéséről. Megalapozza-e a kötelezett halála a behajthatatlanság tényét?
Részlet a válaszából: […] ...Tehát nem feltétlenül alapozza meg a behajthatatlanság tényét a kötelezett halála. Halálozás esetén a hagyaték mint egész száll át az örökösre. Az öröklés során nemcsak a készpénz, ingó vagy ingatlan vagyon, számla- vagy egyéb követelés öröklődik, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Behajthatatlan kis összegű követelés minősítése

Kérdés: Munkáltatói hitelnyilvántartásunkban 2010-es minisztériumi összevonások után bekerültek olyan munkáltatói hitelszámlák, melyek 100 000 Ft alatti tőketartozást mutatnak, futamidejük több mint öt éve lejárt, a hitelt felvevő adósok a tértivevények tanúsága szerint elhaláloztak (vagy nem veszik át a küldeményt), örökösökről nincs tudomásunk, felszólítóleveleink bontatlanul visszaérkeznek. Élhet-e a fenti esetekben a minisztérium a tartozás könyvelési rendszerből történő kivezetésével, vagyis a követelés elengedésének lehetőségével? A vonatkozó Áht. 97. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy követelésről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet, de ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése szerint kis összegű követelést behajtásra elő­­írni nem kell. A behajtással kapcsolatban egyébként is olyan többletköltségek merülnének fel, melyek sok esetben nagyobb terhet rónak az intézményre, mint a ténylegesen behajtani kívánt összeg. Az Áhsz.-hez kapcsolódó 6/2009. számviteli kérdés önkormányzatokra vonatkozólag felveti a követelés leírását, mint alkalmazható megoldást. Alkalmazható-e ez központi költségvetési intézménynél is?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban.A lakásépítési kölcsönöket az elmúlt években már csak jelzálogjog bejegyzésével lehetett folyósítani, így ezt az örökösöknél vagy értékesítésnél a minisztérium érvényesítheti.Egy-egy ügyben, ha minden elvárható lépést megtett a minisztérium...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.