Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...és igazságügyi igazgatási, a közigazgatási jogalkalmazói, a hatósági ellenőrzési és pénzügyi ellenőrzési, a törvényességi felügyeleti és ellenőrzési, az államháztartási, európai uniós és egyéb nemzetközi támogatás elosztásáról való döntési tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv beszámolókészítési kötelezettsége

Kérdés: Egy községi önkormányzatnál 3 "intézmény" működik: gondozási központ, községi könyvtár, általános iskola és napközi otthonos óvoda. Mindegyik intézménynek külön alapító okirata van, melyek szerint: - alapítójuk a községi önkormányzat, - fenntartójuk a községi önkormányzat, - jogállásukat tekintve 2 intézmény önálló jogi személy, míg egy szakmailag önálló jogi személy, mely részben önálló gazdálkodást folytat, - az egyik intézmény gazdálkodási formája részben önálló, bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik, - az intézmények vezetőit a képviselő-testület bízza meg, - az alapellátásukkal kapcsolatos kiadásaikat az önkormányzat finanszírozza, - alapításkor feladatuk ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon az alapító tulajdona stb. Ezen intézmények bevételeit, kiadásait az önkormányzat a polgármesteri hivatalon belül az adott szakfeladatokon könyveli. Az önkormányzat helyesen járt-e el, amikor nem önálló, illetve részben önálló intézményként, hanem szakfeladatokon tartja nyilván ezen "intézmények" bevételeit és kiadásait? Véleményük szerint mi a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...szerv szakmai önállóságátnem érinti.A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervbesorolásával egyidejűleg a felügyeleti szerv:– kijelöli azt az önállóan gazdálkodó költségvetési szervet,amely a részben önállóan gazdálkodó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Beolvasztással megszűnő költségvetési szerv beszámolási kötelezettsége

Kérdés: Intézményünk központi költségvetési szerv központja. Egy kormányhatározat értelmében – fejezeten belül – a központba kell egy megyei igazgatóságot integrálni. A megyei igazgatóság önálló költségvetést és beszámolót készített eddig. Milyen könyvelési tételeket kell az integráló szervezetnél (központnál) könyvelni, ha a feladatot és a létszámot is integráljuk? Mit és hogyan kell egyeztetni a MÁK-kal? Milyen adattartalommal és hány beszámolót kell készíteni? Kérem, javasoljanak szakkönyvet, cikket, bármit, amiben részletes leírását találom az összeolvadás számviteli elszámolásának!
Részlet a válaszából: […] ...alatt, a 13/A §-ban szabályozza. A paragrafus (1) bekezdése többek között rögzíti, hogy a megszűnő államháztartási szervezet a felügyeleti szerv által meghatározott fordulónappal – az éves költségvetési beszámolónak megfelelő adattartalommal -, leltárral és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.

Kis létszámú intézmény gazdálkodási jogkörének meghatározása

Kérdés: Kis létszámú intézményben hogyan érvényesíthető az az előírás, hogy az érvényesítő-ellenjegyző nem igazolhatja a teljesítést?
Részlet a válaszából: […] ...Áht-vhr. alapján a felügyeleti szervnek joga van a költségvetési szerv megalapításánál meghatározni a gazdálkodási jogkör szerinti besorolást.Kis létszámú intézménynél, amennyiben a jogszabályban rögzített összeférhetetlenségi szabályokat nem lehet betartani,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 16.