Gyermekétkeztetési térítési díj

Kérdés: Önkormányzatunk eddig bruttó összegben állapította meg a gyermekétkeztetés térítési díját a mindenkori önkormányzati rendeletében. Ezt a gyakorlatot a kormányhivatal megkifogásolta, szerintük a térítési díjat nettó összegben kell meghatározni. Ennek értelmében módosítottuk a rendeletet, amelyben már nettó díjak szerepelnek. A nettó díjak meghatározásánál figyelembe vettük a következő jogszabályt:
A 328/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés alapján: "Az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni." Például ahol a nyersanyagnorma alapján a nettó térítési díj 492 Ft-ra jött ki, ott nettó 490 Ft-ban állapítottuk meg a díjat, mivel a fenti kormányrendelet alapján a díjakat kerekítve kell meghatározni. Tekintettel arra, hogy az áfakulcs 27%, így a bruttó térítési díj nem lesz kerek szám.
A példában vett 490 Ft-os díjnál a bruttó térítési díj 622 Ft lenne. Azonban a 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján (1 és 2 forintos címletű érmék bevonása) véleményünk szerint a bruttó díjat is kerekítenünk kellene, így 620 Ft-ot kellene számláznunk. Azonban ha a számlára bruttó 620 Ft-ot írunk, annak a nettója 488 Ft, ami nem egyezik meg a rendeletben rögzített 490 Ft-tal.
1. A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének alapján a nettó vagy a bruttó térítési díjat, vagy mindkét díjat (a nettót és a bruttót is) kell kerekíteni?
2. Amennyiben mindkét díjat kerekítenünk kell, hogyan kell kiállítani a számlát, hogyan kell elszámolni a kerekítési különbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...rendszerint a nettó és a bruttó árat is tartalmazzák.A végső fogyasztói árat, vagyis a fizetendő összeget kell kerekíteni, nem az adóalapot.Az áfát a nettó árra rá kell számítani. Ha a nettó ár 490 forint, akkor a bruttó árat úgy állapítjuk meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Gyermekétkeztetés áfaelszámolása

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervként szolgáltatótól vásárolt élelmezéssel ellátjuk a köznevelési intézményekben a gyermekétkeztetést. Az étkezők között vannak teljes árat fizetők, illetve a Gyvt. szerinti normatív kedvezményekre figyelemmel ingyenes (100%-os normatív kedvezmény), valamint kedvezményes étkezők (50%-os normatív kedvezmény). A teljes árat fizetők, illetve a kedvezményes étkezők esetében az igénybe vett szolgáltatásról a gyermekek részére állítjuk ki a számlákat. Az 50%-os kedvezmény negatív tételként megjelenik a számlán. A számlát a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a szolgáltatónak fizetett (anyagköltség és rezsiköltség) árnál alacsonyabb összegben állítjuk ki, a közgyűlés által rendelettel megállapított intézményi térítési díj, valamint a Gyvt. előírásai alapján. Az ingyenes étkezést igénybe vevőknek nem állítunk ki számlát. A térítési díjakra felszámítjuk a 27%-os áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenik meg. Az áfabevallásban az ingyenes étkezőkre (100%-os normatív kedvezmény) eső áfát nem igényeljük vissza (sem fizetendő, sem levonható áfa nem merül fel). A teljes árat fizető, az ingyenesen és a kedvezményesen érkezőket tételesen el tudjuk különíteni adagszám alapján. Az adóbevallásban mind a teljes, mind a kedvezményes (50%-os normatív kedvezmény) étkezőkre eső előzetesen felszámított áfát levonható áfaként tüntetjük fel a szolgáltató által kiállított számlák alapján, mivel az ezekhez kapcsolódó beszerzés teljes mértékben adóköteles bevételszerző tevékenységet szolgál. Vagyis a kedvezményes étkezők után a beszerzéshez kapcsolódó teljes áfát levonásba helyezzük az adagszámok alapján (tehát nem csak a fizetendő áfa erejéig, és nem csak az erre az adagszámra jutó áfa felére). Levonható-e és figyelembe vehető-e az áfa elszámolása során a kedvezményes étkeztetés (50%-os normatív kedvezmény) esetében az arra az adagszámra jutó beszerzés teljes áfája?
Részlet a válaszából: […] ...67. §). Az ellátottak, közétkeztetésben részt vevők nem kapcsolt felek az önkormányzattal, illetve intézményével, ezért az adóalap piaci árra történő módosításának szabályait nem kell alkalmazni.A vásárolt élelmezésnél nincs olyan szabály, ami szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Gyermekétkeztetéshez kapcsolódó áfa elszámolása

Kérdés: Általános iskolánkban jogszabály alapján biztosítjuk a gyermekek déli főétkeztetését nem saját főzőkonyhán, hanem vásárolt élelmezéssel. A Gyvt. szerinti normatív kedvezmények figyelembevételével vannak ingyenesen étkezők, illetve 50%-os térítési díjat fizetők is. Mivel áfakörbe tartozunk, a térítési díjra felszámítjuk a 27% áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenítünk meg. Az ingyenes étkeztetéshez kapcsolódóan van-e áfafizetési kötelezettségünk, vagy eljárhatunk-e úgy, hogy ehhez kapcsolódóan sem fizetési kötelezettség, sem levonási lehetőség nem kapcsolódik? A vásárolt élelmezéshez kapcsolódó számla szerinti előzetesen felszámított áfát milyen mértékben vehetjük figyelembe levonandó adóként? Csak legfeljebb a fizetendő adó összegéig? Elkülönítetten tudjuk kezelni az ingyenes, az 50%-os és a teljes árat fizető étkezőket, illetve az ehhez kapcsolódó beszerzéseket.
Részlet a válaszából: […] ...az áfabevallásba, és a beszerzési áfa teljes egészében levonható. Az Áfa-tv. 67. §-a alapján a kapcsolt felek között kell az adóalapot módosítani, ha az ár aránytalanul magas vagy alacsony. De az ellátottak nem kapcsolt felek, és az Áfa-tv. 67. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Óvodai, iskolai étkeztetés

Kérdés: Az Áfa-tv. 14. § (2) bekezdése értelmében az ingyenesen nyújtott szolgáltatás is áfaköteles, amennyiben a szolgáltatás áfája részben vagy egészében levonható volt. Ezen bekezdés alkalmazása alól mentességet élvezett az önkormányzatunk által nyújtott óvodai és iskolai étkezés. A mentesség 2009. január 1-jétől megszűnt. Kérdéseim: 1. az ingyenesen nyújtott szolgáltatás fogalmába beletartozik-e az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvtv.) 148. § (5) bekezdés b)-c)-d) pontjai alapján biztosított 50%-os normatív térítésidíj-kedvezmény? 2. A Gyvtv. 148. § (5) bekezdés a) pontja alapján nyújtott ingyenes étkezés esetében számla kiállítására nem kerül sor, hiszen a szülő nem fizet térítési díjat. A Gyvtv. 148. § (5) bekezdés b)-c)-d) pontja alapján biztosított 50%-os normatív térítésidíj-kedvezmény esetében is a számla csak a szülő által fizetendő térítési díj összegét tartalmazza. A fenti ingyenes, illetve kedvezményes étkezésre jutó áfa megfizetésének mi lehet a bizonylata? Intézményünk a normatív állami támogatás elszámolása miatt a kedvezményben részesülők étkezési napjairól és a kedvezmény havi összegéről elkülönített nyilvántartást vezet. Az étkezők nyilvántartása lehet-e bizonylata a fizetendő áfa megállapításának?
Részlet a válaszából: […] ...se keletkezzen több fizetendő adó, mint a teljes összegű térítési díjatfizető étkezők után, az Áfa-tv. 69. §-ában meghatározott adóalapként azingyenes étkezők esetében az intézményi térítési díj alapját képező kiadást kellszámításba venni. Vagyis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 9.