Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése

Kérdés:

Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.

Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha az adott adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó és az ugyanezen adómegállapítási időszakban figyelembe vett levonható előzetesen felszámított adó különbözete negatív előjelű, akkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Önellenőrzési pótlék önellenőrzése

Kérdés: Hogyan kell a társasági adó önellenőrzéséhez kapcsolódó önellenőrzési pótlékot önellenőrizni, ha a számított pótlék helyett tételes (5000 forintos) pótlékot kellett volna felszámítani?
Részlet a válaszából: […] ...adóbevallás megfelelő (társasági adónál 8. számú) pótlapján kell csak a pótlék összegét korrigálni. Csak 5000 forintot kell beírni. Egyébként a bevallást ismételt önellenőrzésként kell benyújtani, de az adattartam változatlan lesz. Az önellenőrzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Szakképzési hozzájárulás – többlet-adókedvezmény

Kérdés: Érvényesíthető-e az Szkt. 2021. július 1-jétől hatályos, de 2021. január 1-jére vissza-menőlegesen is alkalmazható szakképzési hozzájárulási kedvezmény a 2021. július 12-ig benyújtandó, június hónapra vonatkozó bevallásban?
Részlet a válaszából: […] ...Módtv1. hatálybalépéséig (2021. július 1-jéig) terjedő időszakra vonatkozó többlet-adókedvezményt a 108. § (1) bekezdése szerinti adóbevallásában önellenőrzéssel érvényesítheti.A fentiekből az következik, hogy a többlet-adókedvezmény érvényesítésére a 2021...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Juttatás utólagos számfejtése, bevallása és könyvelése

Kérdés: Önkormányzat intézményeként működő szervezet vagyunk. 2019-ben cafeteriautalás történt a dolgozók részére igazgatói rendelkezés alapján, azonban a bérszámfejtő néhány tételt nem rögzített a KIRA rendszerben. Sajnos 2020-ban sem kerültek számfejtésre a kimaradt tételek, így a kifizetett összegek járulékai nem kerültek a megfelelő helyre. A könyvelés milyen módon tudja a kifizetetlen járulékokat megjeleníteni a beszámolóban?
Részlet a válaszából: […] ...amellyel az egyeztetési kötelezettséget szintén előírja az Áhsz. az 50. §-ának (3) bekezdésében a zárlati feladatok részeként.Az adóbevallás önellenőrzésére már csak 2021-ben kerülhet sor, és egyúttal a számviteli elszámolása is 2021-ben lehetséges az Áhsz. 54/B...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Ingatlan-bérbeadás számlázása

Kérdés: Belső ellenőr vagyok egy kistelepülésen, és az alábbiakat tapasztaltam. Az önkormányzat önkormányzati rendelet alapján közterület-használatot számláz (Ft/négyzetméter tarifával), alap + áfa kerül a számlára. Másik esetben földbérleti díjat (szántóföldi terület) számláznak áfa nélkül. Melyik a helyes számlázás?
Részlet a válaszából: […] ...kiállított számlákról helyesbítő számlát kell kiállítani, és az áfát vissza kell fizetni a közterület--foglalóknak.Az adóbevallásban fizetendő adót csökkentő tételként kell beállítani a helyesbítő számla kiállításának hónapjában,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Csoportos taoalanyiság önkormányzati gazdasági társaságnál

Kérdés: Önkormányzatunknak két gazdasági társasága van. Az egyik társaságban az önkormányzat 100%-os tulajdonos, a másik társaságban az önkormányzatnak 51%-os, a másik önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnak pedig 49%-os tulajdoni hányada van. Ez a két társaság alapíthat-e csoportos társaságiadó-alanyiságot? Kérem ismertessék a csoportalapítás feltételeit és működését! Úgy tudjuk, hogy csoportos áfaalanyiságot nem alapíthatnak, ennek mi az oka?
Részlet a válaszából: […] ...A számlát a tagvállalatok a saját adószámukon állítják ki.Ki kell jelölni csoportképviselőt. Az adóhatóság felé a jognyilatkozatot, adóbevallást, adatlapot a csoportképviselő adja be.Taocsoportnál csak a csoportban részt vevő társaságoknak egyetemleges a felelőssége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Új időpontban rendezett szakmai előadás

Kérdés: Intézményünk szakmai előadást hirdetett, amelyre a számlákat már kiküldtük. Az előadást a koronavírus-járvány miatt le kellett mondanunk. A résztvevőket tájékoztattuk az új időpontról. Van olyan, aki elfogadta az új időpontot, van, aki lemondta az előadást. Milyen számlát kell kiállítani a két esetben?
Részlet a válaszából: […] ...alá eső okirattal. A módosítást pénzmozgás nem kíséri. A módosító számla miatt egyik félnek sem keletkezik önellenőrzési vagy adóbevallást módosító kötelezettsége. Amennyiben a partner az új időpontot nem fogadja el, akkor az általa fizetett előlegről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...megkapta.Ha utóbb megfizeti a tartozását, akkor önellenőrzés keretében érvényesítheti a levonható áfát. Értelemszerűen azt az adóbevallást kell önellenőrizni, amelyben a fizetendő adót növelő tételt elszámolta.Hatálybalépés, átmeneti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Levonható áfa korrekciója

Kérdés: A múlt hónapban az egyik fordított adós számla után befizettük az adót, de levonható lett volna, viszont ez kimaradt az adóbevallásból. A levonható fordított adós számlát utólagosan be lehet-e állítani a következő havi áfabevallásba, vagy csak önellenőrzéssel lehet ezt kivitelezni?
Részlet a válaszából: […] ...levonható áfát főszabály szerint abban az adóbevallási időszakban lehet érvényesíteni, amikor a számlakibocsátónak a fizetendő áfát meg kell állapítani (teljesítés időpontja). A főszabálytól eltérően a fordított adózás alá eső ügyletek, a Közösségen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 13.

Bérlő által megfizetett közüzemi díj

Kérdés: A 2012. és a 2016. évek között elfelejtettük kiszámlázni bérlőnknek a közüzemi díjakat. A bérlő hajlandó fizetni, de számlát kér. Hogyan tudjuk kiállítani a számlát, és rendezni a fizetendő áfát? Kezelhetjük kártalanításnak a bérlő által megfizetett közüzemi díjat?
Részlet a válaszából: […] ...volt. Mindez azt jelenti, hogy az elmaradt számlázást 12 hónaponként teljesíteni kell.Azoknak a hónapoknak, amelyekre a 12. hónap esik, az adóbevallását önellenőrzéssel helyesbíteni kell. Figyelemmel kell lenni az elévülésre. Önellenőrzést az adóbevallásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.
1
2
3
4