Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése

Kérdés:

Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.

Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha az adott adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó és az ugyanezen adómegállapítási időszakban figyelembe vett levonható előzetesen felszámított adó különbözete negatív előjelű, akkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

OSS-rendszerbe regisztrált adóalany adólevonási joga

Kérdés: Egy svájci székhelyű társaság, amely sem a Közösség területén, sem Magyarországon nem rendelkezik székhellyel, telephellyel, Közösségen belüli távértékesítés végzése érdekében Magyarországon regisztrált az uniós egyablakos rendszerbe, hogy a Közösségen belüli távértékesítései kapcsán felmerült adófizetési kötelezettségét a NAV közreműködésével teljesíthesse. A társaság Közösségen belüli távértékesítései mellett azonban magyar nem adóalanyok részére is végez termékértékesítéseket, melyek esetében a távértékesítés szabályai nem alkalmazhatók (tekintettel arra, hogy a feladási és rendeltetési ország is Magyarország), azokat tehát belföldi termékértékesítésként kell kezelnie, belföldi áfás számlával kell bizonylatolnia. Ezen termékértékesítése kapcsán tehát valójában ugyanazon termék értékesítését valósítja meg, mint a távértékesítés esetén, ugyanakkor az Áfa-tv. szabályainak megfelelően a két ügylet különböző adókezelést von maga után. A belföldi termékértékesítése miatt tehát magyar adószámmal kell rendelkeznie, és magyar adóbevallást szükséges benyújtania. Tekintettel arra, hogy mind a távértékesítése, mind pedig a belföldi értékesítése tárgyául szolgáló termékeket magyar beszállítójával gyártatja le, mindkét ügylethez kapcsolódóan magyar áfával terhelt bejövő számlákkal rendelkezik. Jól gondolom, hogy a társaság az egyablakos rendszerben a Közösségen belüli távértékesítés szabályai szerint külföldre értékesített termékekhez kapcsolódóan rá áthárított belföldi áfát is levonhatja a magyar áfabevallásában, tekintettel arra, hogy belföldi értékesítése kapcsán rendelkezik magyar adószámmal, és magyar áfabevallás benyújtására kötelezett? Vagy a Közösségen belüli távértékesítésekkel kapcsolatos beszerzések árában rá áthárított áfát az Áfa-tv. XVIII. fejezete szerinti adó-visszatéríttetés keretében kérheti vissza?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. XIX/A. fejezete szerinti különös szabályozást alkalmazó adóalany adó-visszatéríttetési jogát az Áfa-tv. 253/M. §-a tárgyalja. A 253/M. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Közösség területén nem letelepedett adóalany a nem uniós, illetve uniós különös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Szakképzési centrum adózása

Kérdés: Szakképzési centrumunk (központi költségvetési szerv) egyik telephelyén vállalkozói tevékenységet szeretnénk folytatni. Szépségszalon nyitását tervezzük, ahol a végzős diákok az oktatók felügyelete mellett kozmetikai és fodrászati szolgáltatásokat nyújtanának a vendégeknek, gyakorlati időben, tanműhelyben. Később a szolgáltatások körét bővíteni is szeretnénk. Tudomásunk szerint költségvetési szerv vállalkozói tevékenysége során szerzett bevétele utána a társasági adónak megfelelő mértékben kell adóznia, de csak akkor, ha a bevétele több mint 10%-át a vállalkozói tevékenység teszi ki. Ez az informá-ciónk helyes?
Ha adott évben nem kell adót fizetnünk arról kell-e valamilyen nyilatkozatot tenni? Az áfa visszaigényelhető-e a mi esetünkben? A vállalkozói tevékenység során online pénztárgépet fogunk használni. Ezzel kapcsolatban kell-e külön bejelentést tenni a NAV-hoz, vagy automatikusan a beüzemeléssel kapcsolódik a NAV rendszeréhez? A vállalkozói tevékenység indításával, működésével kapcsolatban van-e valamilyen bejelentési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységének egészére alanyi adómentességet választani, mely esetben mentesül az áfafizetési és -bevallási kötelezettség alól, adólevonási jogot (visszaigénylési) azonban nem gyakorolhat.Az online pénztárgép beüzemelése során a készülék beállításakor meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Gyermekétkeztetés áfaelszámolása

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervként szolgáltatótól vásárolt élelmezéssel ellátjuk a köznevelési intézményekben a gyermekétkeztetést. Az étkezők között vannak teljes árat fizetők, illetve a Gyvt. szerinti normatív kedvezményekre figyelemmel ingyenes (100%-os normatív kedvezmény), valamint kedvezményes étkezők (50%-os normatív kedvezmény). A teljes árat fizetők, illetve a kedvezményes étkezők esetében az igénybe vett szolgáltatásról a gyermekek részére állítjuk ki a számlákat. Az 50%-os kedvezmény negatív tételként megjelenik a számlán. A számlát a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a szolgáltatónak fizetett (anyagköltség és rezsiköltség) árnál alacsonyabb összegben állítjuk ki, a közgyűlés által rendelettel megállapított intézményi térítési díj, valamint a Gyvt. előírásai alapján. Az ingyenes étkezést igénybe vevőknek nem állítunk ki számlát. A térítési díjakra felszámítjuk a 27%-os áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenik meg. Az áfabevallásban az ingyenes étkezőkre (100%-os normatív kedvezmény) eső áfát nem igényeljük vissza (sem fizetendő, sem levonható áfa nem merül fel). A teljes árat fizető, az ingyenesen és a kedvezményesen érkezőket tételesen el tudjuk különíteni adagszám alapján. Az adóbevallásban mind a teljes, mind a kedvezményes (50%-os normatív kedvezmény) étkezőkre eső előzetesen felszámított áfát levonható áfaként tüntetjük fel a szolgáltató által kiállított számlák alapján, mivel az ezekhez kapcsolódó beszerzés teljes mértékben adóköteles bevételszerző tevékenységet szolgál. Vagyis a kedvezményes étkezők után a beszerzéshez kapcsolódó teljes áfát levonásba helyezzük az adagszámok alapján (tehát nem csak a fizetendő áfa erejéig, és nem csak az erre az adagszámra jutó áfa felére). Levonható-e és figyelembe vehető-e az áfa elszámolása során a kedvezményes étkeztetés (50%-os normatív kedvezmény) esetében az arra az adagszámra jutó beszerzés teljes áfája?
Részlet a válaszából: […] ...nem független felek között, ha az ellenérték aránytalanul magas, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját egyébként az adólevonási jog nem egészében illeti meg, vagy az ellenérték aránytalanul alacsony, és a beszerzőt az adólevonási jog részben illeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Ingatlanberuházással kapcsolatban felmerült áfa levonhatósága

Kérdés: Egy egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részben az említett támogatásból, részben önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás szabályai szerint vallják be. Az elkészült csarnokot az egyesület értékesíti az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az üzemeltetési tevékenységre. Az értékesítés áfa felszámításával valósulna meg, mivel az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget választ az Áfa-tv. 88. §-a alapján. Az egyesületnek használati joga és jelzálogjoga maradna az elkészült épületen, ezzel biztosítva a látványcsapatsport-támogatás céljainak megfelelő hosszú távú használatot. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő egy meghatározott részében kívánja használni, ezért erre az időre bérelni fogja az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). Az itt vázolt ügylettel kapcsolatban a kérdésem az, hogy helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az értékesítés áfa felszámításával valósul majd meg?
Részlet a válaszából: […] ...keretében, amely adólevonásra nem jogosít, nem használja, hasznosítja, a rendelkezésre álló információk alapján – amennyiben az adólevonási jog egyéb törvényi feltételei is fennállnak – az egyesületet megilleti a fordított adózás szabályai szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Ingatlanberuházással és -hasznosítással kapcsolatos áfa

Kérdés: Ügyfelünk egy kézilabda-egyesület (a továbbiakban: egyesület), amely kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet folytat. Kizárólag gyerek és serdülő korosztályok edzésével és versenyeztetésével foglalkozik. Az egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részint az említett támogatásból, részint önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az egyesület az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás módszerével vallja be. Az elkészült csarnokot az egyesület üzemeltetés céljából bérbe adja az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az ilyen jellegű tevékenységre. A bérbeadás áfa felszámításával történne, tekintve hogy az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget fog választani. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő kis részében kívánja használni, ezért erre az időre visszabérli az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). A fent vázolt tényállással kapcsolatban a következő kérdéseink merültek fel:
1. Helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az üzemeltetésre bérbeadás áfa felszámításával valósul meg?
2. Helyesen jár-e el az egyesület, ha az alaptevékenységére tekintettel a visszabérlés áfatartalmát nem helyezi levonásba, ellenben a teljes üzemeltetésre bérbeadás áfatartalmát bevallja és meg is fizeti?
Részlet a válaszából: […] ...a kivitelező.Amennyiben az ügylet az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti saját rezsis beruházásnak minősül, az adólevonási jog gyakorlása során az Áfa-tv. 134. §-ában foglalt szabályok szerint kell eljárnia az egyesületnek. A 134. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Áfaanalitikus nyilvántartás

Kérdés: Az önkormányzatunk által használt programmal előállított áfaanalitikán nem látszik az előzetesen felszámított számlák esetében, hogy melyik tétel levonható, melyik nem. A programban a számlák rögzítésekor jelölni lehet, hogy levonható vagy nem levonható a tétel, de ez a tételes listán nem látszik. A program előállít még egy áfabevallást segítő összesítőt, amelyen adókulcsonként összesítve szerepel a levonható áfa. Megfelel-e így az analitikus nyilvántartás?
Részlet a válaszából: […] ...és le nem vonható részének megállapításához az adóalany köteles olyan megfelelően részletezett nyilvántartást alkalmazni, amely az adólevonási jog keletkezésétől kezdődően alkalmas annak egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére, hogy a termék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Térítés nélküli átadás

Kérdés: A költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulás több település társult önkormányzataiból jött létre 2004-ben. Az évek során több, eszközbeszerzésre irányuló pályázatot is nyertünk, amelyek keretében a társult önkormányzatok részére használatra átadtuk ezeket az eszközöket (közmunkapályázatok stb.), mivel a feladatellátás ott valósul meg. Több éve már, hogy használják ezeket az eszközöket, és az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy ezekre vonatkozóan szeretnék a tulajdonjogot megszerezni. Társulásunk a működése óta alanyi mentes az áfakört tekintve, és az eszközök beszerzésekor sem igényeltünk vissza áfát, ezek fedezete is adómentes volt. Az alábbi esetekben keletkezik-e áfabefizetési kötelezettségünk, van-e számlakibocsátási kötelezettségünk? Illetve az átvevő önkormányzatoknak van-e áfabefizetési kötelezettsége?
1. Térítésmentesen adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak.
2. A társulás könyveiben szereplő értéken (értékcsökkentett) vagy megegyezés alapján egy bizonyos összegért adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak. Illetve mivel egy épületről is szó van, amelynek forgalmi értéke 20 000 000 Ft, ebben az esetben van-e következménye áfastátuszunkra az átadás-átvételnek?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli átadás akkor keletkeztetáfafizetési kötelezettséget az átadónál, ha volt az eszközzel kapcsolatbanelőzetesen felszámított adólevonási joga. A kérdés szerint a társulás alanyiadómentes az alakulástól kezdve, így áfalevonási jog fel sem merülhetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Közműberuházás áfájának visszaigénylése – önkormányzat, illetve polgármesteri hivatal

Kérdés: Az önkormányzat pályázati pénzeszköz igénybevételével egy településrészén az ivóvíz minőségének javítására szolgáló fejlesztést végez. A támogatás nem terjed ki a beruházás bekerülési összegének áfatartalmára. Alapesetben a közműberuházás áfája visszaigényelhető. A pályázatban azonban az önkormányzat adószámát, számlaszámát kell megjelölni, de az önkormányzat alanyi adómentes, ezért előzetesen felszámított adó levonására sem jogosult. Az Áht. 83/A. §-ának (2) bekezdésében leírtaknak megfelelően (az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervein kívül) a hivatal végzi az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal előzetesen felszámított adó levonására is jogosult. A pályázati összeg az önkormányzati számlára vagy egy elkülönített számlára fog érkezni, azt átvezetjük a hivatal számlájára, a beruházással kapcsolatban felmerült számla összegét a hivatal számlájáról egyenlítjük ki. A beruházás a már üzemeltetésre átadott közművek értékét fogja növelni. Az üzemeltetőtől a bérleti díj is a hivatal számlájára érkezik. Számvitelileg minden a hivatalnál jelenik meg. Adóbevallást a hivatalra és az önkormányzatra is készítünk. Abban az esetben, ha az önkormányzat a víziközmű beruházója, és ennek kapcsán a támogatásban részesülő, a polgármesteri hivatal adóbevallásában szerepeltetve a beruházás áfája visszaigényelhető-e?
Részlet a válaszából: […]  A kérdező a régi, hatályon kívül helyezett Áht. előírásairahivatkozik. A 2012. január 1-jétől hatályos 2011. CXCV. tv. (új Áht.)értelmében a hivatalt és az önkormányzatot is önálló jogi személynek kelltekinteni, amelyeknek saját adószámmal kell rendelkezniük. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 20.

Közétkeztetési élelmezési kiadások áfája

Kérdés: GESZ jellegű oktatási szolgáltató intézmény vagyunk. A közétkeztetést igénybe veszik normatív támogatásban részesülő gyerekek is, 50%-os kedvezménnyel, vagy ingyenesen étkezőként, ami önkormányzat által finanszírozott, állami normatív támogatás. A közétkeztetés-elszámolásnál nyilvántartásunkban a bevétellel szembe tudjuk állítani a rá vonatkozó kiadásokat. Az áfabevallásunkban szerepeltetjük a kiszámlázott szolgáltatás befizetendő áfaösszegét, valamint az előzetesen felszámított áfa összegét arányosítással számítottan. Természetesen a befizetendő adó és az előzetesen felszámított adó nem egyezik meg teljes egészében. A bevallás időszakában hol befizetendő, hol visszaigényelhető adó (áfa) keletkezik. Kérjük szíves állásfoglalásukat megküldeni, hogy a közétkeztetési élelmezési kiadásokkal kapcsolatos előzetesen felszámított áfa visszaigénylése teljes egészében jogos lenne-e? Azaz a támogatási összeg és az ingyenes adagra való tekintet nélkül kell-e kiszámolni a visszaigényelhető áfaösszeget, vagy az általunk alkalmazott, arányos elszámolási gyakorlat a megfelelő?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 120. §-a alapján az adólevonási jog olyanmértékben illeti meg az adóalanyt, amilyen mértékben az a tevékenysége,amelyhez az adott beszerzés kapcsolódik, adóköteles. Az ingyenes étkeztetésretekintettel nem lehet adólevonási jogot gyakorolni, tekintettel arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 17.
1
2