Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése

Kérdés:

Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.

Részlet a válaszából: […] ...meghatározott feltételek szerint és módon az adóhatóságtól visszaigényelheti.Az adózó önellenőrzés keretében helyesbítheti az önadózás útján megállapított, megállapítani elmulasztott adót, adóalapot, költségvetési támogatást [régi Art. 49. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Központi költségvetési szerv áfaarányosítása

Kérdés: Egy központi költségvetési szerv némi áfás bevétellel rendelkezik, alaptevékenységének finanszírozását az egyik minisztérium biztosítja. Az alaptevékenységét ingyenesen nyújtja. Alkalmazható-e az Áfa-tv. 5. sz. mellékletében meghatározott bevételalapú arányosítás abban az esetben, ha nincs áfamentes ellenérték? Az intézményfinanszírozás a fő forrás.
Részlet a válaszából: […] ...de az ügylet nem minősül adómentesnek (például Közösségen belüli, harmadik országbeli termékeladás, szolgáltatásnyújtás, fordított adózás alá tartozó gazdasági ügyletek).Nem kell figyelembe venni a korábban a vállalkozásban használt tárgyi eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Hiánypótlás ellenőrzés során

Kérdés: Az ellenőrzés során átadtuk a vizsgált időszakkal kapcsolatos anyagokat az ellenőrnek, de felszólítást kaptunk további iratok csatolására. A végzésben a teljesítésre ötnapos határidőt kaptunk. Vannak olyan dokumentumok, amelyeket a szállítóktól kell beszerezni, azokat biztosan nem tudjuk öt napon belül becsatolni. Milyen következménye lehet, ha a kérésre nem tudunk válaszolni?
Részlet a válaszából: […] ...az adóhatósággal az ellenőrzés során együttműködni.Az Air. 98. §-ának (2) bekezdése értelmében az adózó az iratokat és az adózással összefüggő, elektronikus adathordozón tárolt adatokat felhívásra az adóhatóság által közzétett formátumban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Végrehajtáshoz való jog elévülése

Kérdés: Az Avt. 19. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás és a meghatározott cselekmény végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének az utolsó napjától számított 4 év elteltével évül el. Ha az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosított, az elévülés 6 hónappal meghosszabbodik. Milyen eljárási rendet kell követnie az önkormányzati adóhatóságnak, ha ezen jogszabály szerint az általa nyilvántartott adótartozás végrehajtásához való jog elévült? Elévültnek kell tekinteni a tartozást, és törölnie kell a tartozást terhelő késedelmi pótlékkal együtt, vagy csak végrehajtási cselekmény nem kezdeményezhető ezen tételekre?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (Avt.),– az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.),– az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (új Art.),– a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Gyermekek részére juttatott önkormányzati ajándék

Kérdés: Önkormányzatunk a településen élő minden 0-3 éves korú gyermek számára karácsonyra 5000 forint alatti ajándékutalványt adott. Helyi rendeletben ez nem került szabályozásra. Az így adott ajándékutalvány milyen juttatásnak minősül? Milyen adóvonzata van az önkormányzat esetén, és aki kapja, annak a részéről? Hogyan kell bizonylatolni az átadást? A védőnő szolgáltatta ahhoz az adatot, hogy kik részesülhetnek az ajándékban. Az utalványok átadását postai úton végezték, melynek során a tértivevény szolgálna bizonylatként, hogy az érintettek az utalványt átvették. Ez az eljárás megfelelő?
Részlet a válaszából: […] A gyermekek részére adott karácsonyi ajándék-utalvány csekély értékű ajándékként adóköteles. Az önkormányzat mint kifizető viseli a bruttó bekerülési érték 1,18-cal felszorzott összege után a 15%-os személyi jövedelemadót és a 15,5% szociális hozzájárulási adót. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...eredő követelésekre nem alkalmazható. Szintén nem alkalmazható olyan ellenértékre, amely nem tartalmazott áfát, ideértve a fordított adózás alá eső ügyleteket is, mivel ilyen esetben a vevő kötelezett az áfa megfizetésére.A követelésnek fennálló követelésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Levonható áfa korrekciója

Kérdés: A múlt hónapban az egyik fordított adós számla után befizettük az adót, de levonható lett volna, viszont ez kimaradt az adóbevallásból. A levonható fordított adós számlát utólagosan be lehet-e állítani a következő havi áfabevallásba, vagy csak önellenőrzéssel lehet ezt kivitelezni?
Részlet a válaszából: […] ...amikor a számlakibocsátónak a fizetendő áfát meg kell állapítani (teljesítés időpontja). A főszabálytól eltérően a fordított adózás alá eső ügyletek, a Közösségen belüli termékbeszerzés és az önadózással megfizetett importáfa vonatkozásában az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 13.

Önkormányzati bizottsági tagok tiszteletdíjának rendezése

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete rendelettel tiszteletdíjat állapított meg a képviselő és a nem képviselő, azaz külsős bizottsági tagok számára 2017. március hótól. A tiszteletdíj összegének meghatározásakor különbséget tettek a választott képviselők és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíja között. Ezt a rendeletet jegyző terjesztette elő, és jegyző, valamint polgármester írta alá. Törvényességi felügyeleti vizsgálat a rendeletet Alaptörvénybe és a Mötv. 40. §-ának (4) bekezdésében foglalt előírásoknak meg nem felelően jogszabálysértőnek találta. A rendelet újratárgyalására és kijavítására 2018. augusztusban került sor. Az önkormányzat 17,5 hónapon keresztül jogszabállyal ellentétesen látta el a fel-adatát, és anyagi kárt okozott a magánszemélynek. Lehet-e ebben a kérdésben felelősséget megállapítani, vagy helytelen önkormányzati rendelet megalkotásával, hitelesítésével törvényes lehet az anyagi károkozás?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő és nem képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjával kapcsolatban adózási és társadalombiztosítási oldalról is számtalan kérdés merült fel az elmúlt években. Ennek megfelelően véleményünk szerint a tiszteletdíj összege tekintetében is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Személygépkocsi használatával kapcsolatos költségek elszámolása

Kérdés: Az Szja-tv. rendelkezése szerint saját gépjármű hivatali célú használata során költségként a saját, illetve a házastárs tulajdonában lévő személygépkocsi esetében elszámolható a NAV által közzétett üzemanyagáron felül 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltség. A saját tulajdonú személygépkocsit a kötelező felelősségbiztosítás befizetését igazoló szelvénnyel kell igazolni az Szja-tv. szerint. Üzemben tartó esetében a biztosítást az üzemben tartónak kell megkötnie és fizetnie. Abban az esetben, ha a magánszemély üzemben tartója, de nem tulajdonosa a személygépkocsinak, elszámolható részére a 9 Ft/km?
Részlet a válaszából: […] ...lévő gépkocsira tekintettel érvényesíti a költségeket. Így nem használható például a kiküldetési rendelvényre vonatkozó egyszerű adózási szabály, és nem alkalmazható a 9 Ft/km-es általános személygépkocsi-normaköltség sem a bérelt vagy szívességi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 15.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] ...kérdést feltevő tanulmányútnak nevezi a kérdéses utat, ezért nézzük meg először, hogy mit kell személyi jövedelemadózás szempontjából tanulmányútnak tekinteni, és hogy kell azt bizonylatolni.Tanulmányútnak kell tekinteni a munkavállalók munkakörével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.
1
2