Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi adómentesség értékhatárába nem számítandó bele az adóalany vállalkozásában a tárgyi eszköz értékesítése. A 193. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében az Áfa-tv. 193. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ennek megfelelően a tárgyi eszközök értékesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Különös teljesítési hely szabálya a kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében; alanyi adómentes adóalany adólevonási joga

Kérdés: Egy belföldön nyilvántartásba vett alanyi adómentes adóalany a jövőben a webshopján keresztül a világ minden részébe, így az Európai Unió tagállamaiba is értékesít termékeket, elsősorban magánszemélyek (nem adó-alanyok) részére. Egyéb tevékenysége nincs. Azért, hogy ne kelljen minden tagállamban adóalanyként bejelentkeznie, és minden tagállamban külön bevallani és befizetni az értékesítés után az áfát, az adóalany regisztrálni fog Magyarországon az OSS-be, és az OSS egyablakos rendszeren keresztül fogja bevallani és befizetni valamennyi érintett tagállamban teljesített Közösségen belüli távértékesítés után az áfát.
Vonatkozik az eltérő teljesítési helyet megállapító 49/A. § az alanyi adómentes adóalanyra is? Ettől a speciális szabálytól el lehet térni? Más tagállamban teljesített Közösségen belüli távértékesítések után levonhatja az adóalany az áfát [esetleg az Áfa-tv. 121. § a) pontja alapján]?
Részlet a válaszából: […] ...XIII. fejezete speciális szabályokat állapít meg. Főszabályként az Áfa-tv. 187. §-a (2) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy az alanyi adómentesség időszakában az adóalany alanyi adómentes minőségében előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult. A 195...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Szakképzési centrum adózása

Kérdés: Szakképzési centrumunk (központi költségvetési szerv) egyik telephelyén vállalkozói tevékenységet szeretnénk folytatni. Szépségszalon nyitását tervezzük, ahol a végzős diákok az oktatók felügyelete mellett kozmetikai és fodrászati szolgáltatásokat nyújtanának a vendégeknek, gyakorlati időben, tanműhelyben. Később a szolgáltatások körét bővíteni is szeretnénk. Tudomásunk szerint költségvetési szerv vállalkozói tevékenysége során szerzett bevétele utána a társasági adónak megfelelő mértékben kell adóznia, de csak akkor, ha a bevétele több mint 10%-át a vállalkozói tevékenység teszi ki. Ez az informá-ciónk helyes?
Ha adott évben nem kell adót fizetnünk arról kell-e valamilyen nyilatkozatot tenni? Az áfa visszaigényelhető-e a mi esetünkben? A vállalkozói tevékenység során online pénztárgépet fogunk használni. Ezzel kapcsolatban kell-e külön bejelentést tenni a NAV-hoz, vagy automatikusan a beüzemeléssel kapcsolódik a NAV rendszeréhez? A vállalkozói tevékenység indításával, működésével kapcsolatban van-e valamilyen bejelentési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...éves bevétele – a tevékenység kezdő évében időarányosan – nem haladja meg a 12 millió forintot, jogosult tevékenységének egészére alanyi adómentességet választani, mely esetben mentesül az áfafizetési és -bevallási kötelezettség alól, adólevonási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Alanyi adómentes adóalany turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos bevallási kötelezettsége

Kérdés: Abban az esetben, amikor az alanyi mentes adóalany eseti jelleggel áfabevallás benyújtására kötelezett (pl. EU-s szolgáltatást vett igénybe, mely után neki kell az áfabevallásban a fizetendő adót szerepeltetni), milyen módon kell a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására szolgáló TFEJLH bevallását benyújtania? A következő év február 25-ei határidővel éves viszonylatban, vagy azokról a hónapokról, melyekre áfabevallást ad, adnia kell a TFEJLH-t? Kérdés azonban, hogy hol tud elszámolni az áfabevallásokkal nem érintett hónapokkal?
Részlet a válaszából: […] ...kell venni az Art. és az Áfa- tv. vonatkozó szabályait is. Főszabályként az Art. 2. mellékletének I/B/3.4. pontja rögzíti, hogy az alanyi adómentességet választó adóalany az általánosforgalmiadó-bevallási kötelezettségének minden esetben havi gyakorisággal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Közfoglalkoztatás keretében tartott baromfi és termelt tojás

Kérdés: Önkormányzatunk közfoglalkoztatás keretében baromfit tart, és a megtermelt tojásokat értékesíti. A közfoglalkoztatási támogatás nem fedezi az ezzel kapcsolatban felmerült összes költséget. Ez a tevékenység vállalkozási tevékenységnek minősül? Mik a szabályai az alap- és a vállalkozási tevékenység megkülönböztetésének? Az Áht. 7. §-ának rendelkezéseiből nekünk nem egyértelmű a meghatározás. Amennyiben vállalkozási tevékenységnek minősül, milyen fontos bejelentési, illetve egyéb kötelezettségek (pl. pénztárgép-használat) merülnek fel?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységnek tekintendő. Ugyanakkor az önkormányzatoknak is lehetőségük van arra, hogy évi 12 millió forint alatti bevételnél alanyi adómentességet válasszanak az áfa rendszerében. Az alanyi mentesség választása a gyakorlatban azt jelenti, hogy ekkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Az áfabevallás tájékoztató sorainak kitöltése

Kérdés: Alanyi adómentes adóalany által nyújtott szolgáltatás teljesítési helye harmadik országban (a Közösség területén kívül), például az USA-ban van. Az adóalanynak ebben az esetben, kizárólag a 91. sor kitöltése céljából be kell nyújtania az áfabevallást adatszolgáltatás céljából? Ugyanez a kérdés merül fel, ha a szolgáltatásnyújtás nem az Áfa-tv. 37. §-a alapján esik külföldre.
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdésének ba) pontja kimondja, hogy a bevallástételi kötelezettség alól mentesül az az adóalany, aki (amely) ilyen minőségében alanyi adómentességben részesül.A fentiek alapján, amennyiben az alanyi adómentes adózó által nyújtott szolgáltatás teljesítési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Tehergépkocsi értékesítése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes. Van egy tehergépkocsink, ételszállításra használtuk, de áfát nem vontunk le. Eladhatjuk-e adómentesen? Ha kell áfát felszámítani, akkor mi a teendőnk, hogyan kell számlázni, áfát bevallani?
Részlet a válaszából: […] ...alanyi adómentesség személyes adómentességet jelent, amely meghatározott bevételi értékhatárig áll fenn, 2019. évtől 12 millió Ft ez a bevételi határ. Azonban az alanyi adómentes intézményekre is vonatkoznak az Áfa-tv. előírásai: számlázási kötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Fordított adózás alá eső számla befogadása

Kérdés: Önkormányzatunk jelenlegi áfastátusza alanyi mentes. A 2013. évben induló csatornaberuházás áfalevonhatósága miatt 2013. január 1-jétől be kell jelentkeznünk az áfakörbe, mivel a képviselő-testület úgy döntött, hogy a megvalósult csatornarendszert és szennyvíztisztítót bérleti díj fejében adóköteles tevékenység végzéséhez egy gazdasági társaságnak adja, ezért a beruházás áfája levonható lesz. A pályázat nem támogatja az áfaki­adást. Kérdésünk a megváltozott áfastátuszra vonatkozik. Jelenleg önkormányzati beruházással piac­csarnok építése van folyamatban, pályázati forrás bevonásával. A pályázatban úgy nyilatkoztunk, hogy az áfát alanyi mentességünkre tekintettel nem vonhatjuk le, és a számlákat sem fordított áfásan kapjuk. Mivel a beruházás áthúzódik 2013-ra, amikor az önkormányzat már áfaalany lesz, fordított áfásan kell befogadnunk az előző évről áthúzódó számlákat? Ha igen, van-e különbség akkor, ha a számla kiállítása 2013-ban történik, azonban a számlában megjelölt teljesítés dátuma pedig 2012-re vonatkozik? Lesz-e az önkormányzatnak áfafizetési kötelezettsége, ha az elkészült piaccsarnokot térítésmentesen az önkormányzat által alapított költségvetési szerv (költségvetési intézmény) használatába adja, amely bérleti díjat fog szedni a piaci árusoktól? Ez az intézmény a bérleti díj tekintetében az általános szabályok szerint jár el. (Nem áfásan adja bérbe a használatában lévő ingatlanokat.)
Részlet a válaszából: […] ...áfalevonási joga volt az átadónak. A kérdéses esetben önkormányzatuknak 2012. december 31-ig teljesített számlák esetében az alanyi adómentesség okán, 2013. január 1. után teljesített számlák esetében a pályázati nyilatkozatuk miatt nem lesz adólevonási joguk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Áfamentességi értékhatár számítása

Kérdés: Az ingatlan-bérbeadás tudomásunk szerint beletartozik az alanyi adómentességre jogosító értékhatárba. A kérdésünk ezzel kapcsolatosan, hogy az önkormányzati költségvetésirendelet-tervezet előterjesztése mellékletében bemutatott közvetett támogatásként szereplő bérbeadások beleszámítanak-e az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárba?
Részlet a válaszából: […] ...alanyi adómentesség értékhatárába az Áfa-tv. 2. §-ának a)pontja alapján az adóalany által belföldön és ellenérték fejében teljesítetttermékértékesítése és szolgáltatásnyújtása számít bele. Az ingatlan-bérbeadásbeleszámít az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 31.
1
2