Kiadások, bevételek COFOG-ra történő elszámolása

Kérdés: 1. Az önkormányzat intézménye – mely 2016. december 31-éig ellátta az általános iskola működtetési feladatait is – 2017. január 1-jétől megállapodást kötött a KLIK-kel a fűtési, karbantartási feladatok ellátására. A feladatellátásról szóló megállapodást a képviselő-testület is jóváhagyta. A megállapodás szerint az intézmény foglalkoztatja a munkavállalót, fizeti a foglalkoztatással kapcsolatban felmerült költségeket (munkabér és annak terhei, illetve egyéb foglalkoztatással kapcsolatos költségek), amelyet arányosan megosztja az intézmény és a KLIK egymás között úgy, hogy mindkét fél a foglalkoztatással kapcsolatosan felmerülő költségek rá eső részét viseli (a fűtő és a karbantartó nemcsak az iskolának dolgozik, hanem a munkaidejük másik részét az intézmény által üzemeltetett egyéb helyeken látják el, pl. óvoda, orvosi rendelő stb.). Ez annyit jelent, hogy a karbantartó munkaidejéből napi két órára, a fűtő munkaidejéből (október 15-től április 15-ig) napi 6 órára jutó munkabért és közterheket a KLIK havonta megtéríti. Az intézmény költségvetésében kiadási előirányzatként megtervezésre került a dolgozók teljes munkaidejének bér- és egyéb költsége, valamint bevételi előirányzatként a KLIK-által megtérített arányos összeg bevétele is. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi juttatásokat és egyéb munkáltatót terhelő kiadásokat, illetve a KLIK által havonta megállapodás alapján elszámolási kötelezettséggel átvett pénzeszközt, amely a rá eső arányos rész? A?"közös" foglalkoztatást az áfa szempontjából úgy minősítettük, hogy nem tartozik bele az adó alapjába, tehát nem számlázzuk, nem számítunk fel áfát, figyelemmel az Áfa-tv. 71. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezésre. Helyes az áfamegítélésünk?
2. A fűtési és karbantartási feladatok ellátásához kapcsolódóan dologi kiadások is felmerülnek az intézménynél (fűtőanyag, karbantartási anyag stb.). Ezek beszerzésével kapcsolatos részletes szabályokat szintén a megállapodás tartalmazza (pl. beszerzésre vonatkozó keretösszegek, KLIK részéről engedélyezési, jóváhagyási eljárások stb.). Az intézmény kifizeti a számlákat, és tovább-számlázza a KLIK részére. A beszerzés során felszámított áfát az intézmény levonja, a továbbszámlázáskor pedig felszámítja. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadásokat és bevételeket? Helyes-e az áfamegítélésünk?
3. Az önkormányzat "saját" költségvetésén belül ez bizonyos keretet biztosít arra, hogy az általános iskolások uszodabelépőjéhez, egyes tanulmányi versenyek díjaihoz stb. hozzájáruljon. Az elszámolás úgy történik, hogy vásárlási előleget biztosít az önkormányzat az iskola megbízott dolgozójának, amelyből fedezik a kiadásokat. Az önkormányzat nevére szóló számla alapján számolnak el az előleggel. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadást?
Részlet a válaszából: […] ...írtak szerint a karbantartó, fűtő bérét és járulékait nem tekintik áfaalapnak, ugyanakkor a 2. pont szerint a fűtő- és karbantartási anyagokat átszámlázzák áfásan a KLIK-re. Így gyakorlatilag ugyanannak a szolgáltatásnak a személyi kiadásait és dologi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Fénymásoló gépek nyomatdíjának könyvelése

Kérdés: Időszakosan megjelennek nyomatdíjak a fénymásoló gépekre vonatkozóan. Amikor egy bizonyos lapszámot elér a gép, akkor a fénymásoló karbantartásával megbízott cégek kiszámlázzák részünkre. Érdeklődni szeretnénk, hogy könyvelésileg hol lenne helyes, a karbantartás között vagy az egyéb üzemeltetésnél?
Részlet a válaszából: […] ...szerződést kötnek, amely magában foglalja a bérleti díjat, a karbantartást és a nyomtatáshoz szükséges festékpatron vagy más anyagok biztosítását is. A szerződésekben nem minden esetben különül el a bérleti díj az egyéb szolgáltatások díjától.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Szállítási költség

Kérdés: Költségvetési intézményünk többször rendel interneten keresztül karbantartási anyagokat, amit rendelés után postán kapunk meg. A számlán az adott termék mellett külön fel van tüntetve a szállítási költség is. Ezt a költséget külön rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...vásárolt készletek (anyag, áru) bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése vagy K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 8.

Önkormányzati ingatlan felújítása

Kérdés: A 2014. április 29-én megjelent 3686. kérdéshez kapcsolódóan szeretnék kérdezni. A kérdés arra vonatkozott, hogy az intézmény saját költségvetése terhére újítja fel az önkormányzat tulajdonában lévő épületet, és ezt hogyan tudja az önkormányzat mint tulajdonos aktiválni? A válaszadó azt írja, hogy adójogilag és számvitelileg is kezelhetőbb lenne, ha a kivitelező közvetlenül a tulajdonos önkormányzatnak számlázná a felújítást, annak kiadásait az önkormányzatnál terveznék meg. Vegyünk egy konkrét példát. Az önkormányzat tulajdonában van a konyha épülete, amelyben a közétkeztetési feladat ellátása történik. A közétkeztetési feladat ellátására a képviselő-testület az általa alapított intézményt jelölte ki, amely feladat az intézmény alapító okiratában szerepel. Az intézmény költségvetésében kerülnek megtervezésre a konyha üzemeltetésével kapcsolatos bevételek és kiadások, szükség esetén az épület felújításához, korszerűsítéséhez szükséges előirányzat is, amely feladatok ellátásához intézményfinanszírozást kap. Az intézmény áfaalany, nincs önálló gazdasági szervezete, pénzügyi, számviteli feladatait a polgármesteri hivatal látja el. Mivel önálló jogi személy, külön adószáma van, végzett adóköteles tevékenységei miatt az áfakörbe bejelentkezett. Ha az intézmény a konyha épületének felújítását külső vállalkozóval elvégezteti, a felújítással kapcsolatban felmerült kiadások után előzetesen felszámított áfát az intézmény levonhatja. Hogyan alakul az áfa elszámolása az intézmény által történő felújítás esetén, illetve ha az önkormányzat mint tulajdonos újítaná fel az épületet (aki áfakörbe tartozik, azonban nem ő látja el az étkeztetési tevékenységet)?
Részlet a válaszából: […] ...számolja el a kiadásait, az önkormányzat írja ki a közbeszerzési eljárást, és köti meg a szerződést a vásárolt étel vagy a nyersanyagok beszerzésére. Ilyen esetben a bevétel, a kiadás, valamint a fizetendő és a levonható áfa is az önkormányzatnál merül fel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Együttműködési megállapodás

Kérdés: Van egy háromoldalú együttműködési megállapodás, mely szerint egy nonprofit kft. feladata – többek között – a köznevelési intézmények működtetése, karbantartása, felújítása, vagyonvédelme, taneszköz karbantartása, beszerzése. A köznevelési intézmények tulajdonosa az önkormányzat. A köznevelési intézmények könyvelését, gazdasági feladatát pedig a GESZ látja el. A szolgáltatás teljesítése alapján kiállított számlák a GESZ nevére kerülnek kiállításra. A közüzemi számlák elsődlegesen a kft. nevére szólnak. Milyen részletezettséggel és bontásban kell a fenti számlákat kiállítani a GESZ részére? A működéshez beszerzett anyagok, tisztítószerek, fénymásoló papírok stb. hogyan szerepeljenek a számlán? Az irányító szerv, a tulajdonos felé adatszolgáltatási kötelezettségünk van, ahol az iskolák felhasználásának kimutatása is szükséges.
Részlet a válaszából: […] Az együttműködési megállapodásból tudható, hogy egy nonprofit kft. feladata – többek között – a működtetés, karbantartás, felújítás, vagyonvédelem, taneszköz karbantartás, beszerzés. A végzett feladatok mind szolgáltatások, ezért a kft. a GESZ részére is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 17.

Vásárlási előleg

Kérdés: Önkormányzatunk szabályozása alapján az 50 000 Ft-ot meghaladó összegű kiadásokra az elő­zetes kötelezettségvállaláshoz pénzügyi ellenjegyzés szükséges. A városüzemeltetési feladatokkal összefüggésben gyakran vásárlási előleg kell, hogy az üzemanyagot, karbantartási anyagokat kellő időben tudjuk biztosítani. Ebben az esetben a vásárlási előleg összege általában meghaladja a fent jelzett 50 000 Ft-os mértéket. Az előleg kiadására szükséges-e pénzügyi ellenjegyző, kötelezettségvállaló, vagy csak az előleg elszámolásakor leadott számlákat szükséges aláírásokkal ellátni?
Részlet a válaszából: […] A kötelezettségvállalás és pénzügyi ellenjegyzés a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére elrendelt intézkedés, amely jövőbeli kifizetési kötelezettséggel jár. Tehát a kötelezettségvállalás az előirányzat terhére történik. Éppen ezért szükséges és kötelező,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Szakfeladat

Kérdés: Az önkormányzat a gimnázium kezeléséből a közszolgáltató intézmény kezelésébe adta az 1400 adagos konyháját alaptevékenységként (más alaptevékenységünk strand, temető, sportpálya-üzemeltetés, takarítás, zöldterület-kezelés stb.). A konyha ellátja az általános iskola, a gimnázium, a kollégium, az óvoda és a szociális otthon étkeztetését. Eddigi információnk szerint az 562912. óvodai, 562913. iskolai, 562914. kollégiumi étkeztetés szakfeladatokat a szolgáltatást igénybe vevő intézményeknek kell használni (ők szedik be a térítési díjat, és számolják el az önkormányzattal a rezsiköltséget). Mi mint a konyha üzemeltetője egy összegben számlázzuk az intézmények felé a nyersanyag, a rezsi és az áfa összegét. Helyesen használjuk-e az 562920. Egyéb vendéglátás szakfeladatot, melyen az oktatási intézmények, óvoda, szociális otthon, és ezen intézmények dolgozói étkezését számoljuk el, a saját dolgozóink étkeztetéséhez pedig az 562917. Munkahelyi étkeztetés szakfeladatot használjuk? Ha mi csak az egyéb vendéglátás és a munkahelyi étkeztetés szakfeladatokat használjuk, kell-e 6-os számlaosztályt vezetni? Az 56/2011. NGM rendelet 3. sz. mellékletének 2.1.2. pontja alapján kell-e intézményünk alapító okiratában feltüntetni az iskolák által használt szakfeladatokat akkor is, ha mi nem számolunk el rajta kiadást, bevételt?
Részlet a válaszából: […] ...kiadása.Itt kerül kimutatásra a foglalkoztatott alkalmazottak személyi kiadása a járulékaival együtt, a tisztító-, takarítóanyagok felhasználása, a helyiségek és berendezések felmerülő karbantartási kiadása, a külső szolgáltatások, a teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.

Korkedvezményes nyugdíjra való jogosultság

Kérdés: 1954-ben születtem, 1972. július 1-jétől közalkalmazottként dolgozom az egészségügyben. 1975. szeptember 30-tól 2007. május 23-ig napi 8 órából 3 órát röntgenasszisztensként tevékenykedem. Ezek a röntgenasszisztensként eltöltött évek miben játszanak szerepet a nyugdíjazásomkor?
Részlet a válaszából: […] ...sugárzásokat kibocsátó forrásokkal végzett analitikai éspreparatív munka, preparátumok előkészítése, acélok és más fémanyagok,öntvények, varratok vizsgálata és minősítése. Elektronmikroszkóposvizsgálatokhoz metszetek előkészítése, ezek vizsgálata...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Saját vállalkozásban megvalósított beruházás

Kérdés: Idén nyáron az iskolánk aulájában lévő padokat lecseréltük. A padok a falhoz vannak rögzítve. Ezzel együtt az aulában lévő emelvényt, amely színpadként is szolgál, és a mögötte lévő emlékfalat lecseréltük. A felújításhoz az anyagokat megvásároltuk, a tanműhelyünkben saját dolgozóink végezték el a munkát. Ezenkívül létrehoztunk házi múzeumot is, ugyanúgy saját kivitelezésben. Egy korabeli asztalosműhelyt alakítottunk ki a szaktantermen belül, tetővel, falakkal, gépekkel ellátva. A két projekt saját rezsis beruházásnak minősül-e, vagy az aula felújításaként kerüljön elszámolásra? 1-es vagy 5-ös számlaosztályra kell könyvelni? Ha saját rezsis beruházásnak minősülnek, keletkezik-e áfafizetési kötelezettségünk? Iskolánk áfaalany, arányosított áfaelszámolást alkalmazunk.
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozásban történő beruházásról abban az esetbenvan szó, ha a beruházás megvalósításához szükséges anyagokat, szerszámokat,gépeket, szállítást, szerelési munkálatokat a kivitelező térítés nélkülbiztosítja. A beruházás során saját munkaeszközével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Saját rezsis beruházás

Kérdés: Mikor minősül az önkormányzati beruházás saját rezsis beruházásnak?
Részlet a válaszából: […] ...sajátvállalkozásában történő beruházása, ha azt saját gépeivel, szerszámaival, sajátmunkavállalóival, maga által beszerzett anyagokból végzi. Saját rezsisberuházásról beszélünk abban az esetben is, amikor a beruházást függetlenvállalkozó végzi, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 21.
1
2