Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...amennyiben a ruházati termékek egy éven belül elhasználódnak, akkor a K312 rovatra kell könyvelni. Az éven túl elhasználódó termékek bekerülési értékét tárgyi eszközként kell aktiválni.Az Áhsz. előírásai szerint a 1108. Ruházati költségtérítés rovaton azokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Online farsangi nyereményjáték adózása

Kérdés: Roma önkormányzatunk online farsangot szervez. Lesznek előadók. A gyermekek részére pedig egy versenyt hirdetünk. Aki beöltözik, és a legtöbb lájkot kapja, annak ajándékcsomagot (könyv, csoki) vagy ajándékutalványt (élelmiszerbolti) adunk. Az előbbiekben említett ajándékoknak milyen adóvonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...70. §-a (6) bekezdésének c) pontja szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül, amely után a nyeremény áfát is tartalmazó bekerülési értéke 1,18-cal felszorzott összege után 15% személyi jövedelemadót és 15,5% szociális hozzájárulási adót kell fizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Gyermekek részére juttatott önkormányzati ajándék

Kérdés: Önkormányzatunk a településen élő minden 0-3 éves korú gyermek számára karácsonyra 5000 forint alatti ajándékutalványt adott. Helyi rendeletben ez nem került szabályozásra. Az így adott ajándékutalvány milyen juttatásnak minősül? Milyen adóvonzata van az önkormányzat esetén, és aki kapja, annak a részéről? Hogyan kell bizonylatolni az átadást? A védőnő szolgáltatta ahhoz az adatot, hogy kik részesülhetnek az ajándékban. Az utalványok átadását postai úton végezték, melynek során a tértivevény szolgálna bizonylatként, hogy az érintettek az utalványt átvették. Ez az eljárás megfelelő?
Részlet a válaszából: […] ...részére adott karácsonyi ajándék-utalvány csekély értékű ajándékként adóköteles. Az önkormányzat mint kifizető viseli a bruttó bekerülési érték 1,18-cal felszorzott összege után a 15%-os személyi jövedelemadót és a 15,5% szociális hozzájárulási adót....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Közlekedési költség megtérítése pénzben

Kérdés: Cégünknél a bérletszelvények kiosztása nagyszámú személyes találkozást igényel. A bérletszelvények az értékük miatt belső postával nem szállíthatók, azokat a kijelölt kollégák átveszik, a szervezeti egységüknél pedig kiosztják. A koronavírus-világjárványra tekintettel december hónapban bérlet jogcímen pénzben fizetnénk ki a BKV-bérlet árát a munkavállalóknak, mely az alábbi kérdéseket vetette fel:
- Számoljanak-e el a bérlet megvételéről a kollégák számla formájában 2021. évben egy meghatározott időpontig? Ha magánszemélyként vásárolják meg a bérletet, akkor 103 000 forint az éves bérlet ára, viszont akkor nem kérhetik a munkáltató nevére a számlát. Ha a munkáltató nevére kérik a számlát, akkor 114 600 forint az éves bérlet ára.
- Ha nem kell elszámolniuk, akkor csak az erről szóló egyedi KÁT-utasításban, valamint a döntést követő tájékoztatóban szerepeljen, hogy ezt az összeget közlekedési költségre kell fordítaniuk? Esetleg egy nyilatkozat formájában aláíratnánk velük, hogy erre fordítják?
- A kilépők esetében időarányosan vissza kellene fizetni, az új belépő időarányosan megkapná? Ha visszafizettetjük, akkor a bruttó vagy nettó összeget? A nettót humánusabb lenne, azonban, ha az új belépőknek is biztosítjuk ezt a juttatást, akkor többszörösen fizetjük meg a járulékokat.
- Továbbá a 4079/2020. Korm. határozat értelmében egyhavi illetményen felüli juttatás fizethető csak a munkavállalónak, márpedig a BKV-bérlet a K1113 rovaton számolandó el ugyanúgy, mint a motivációs elismerés. Ezért felmerül a kérdés, hogy hogyan igazolható az, hogy nem bújtatott motivációs juttatást fizetünk ki ezen a jogcímen. Nem szeretnénk a BKV-bérlet miatt büntetést fizetni.
Milyen feltételekkel adható pénzben a helyi közlekedés költségtérítése?
Részlet a válaszából: […] ...célja szerint használják-e fel. Nincs akadálya annak, hogy a munkavállalók számlájára utalják a bérlet árát, de ha a bérlet teljes bekerülési értékét akarják a dolgozóknak utalni, akkor fel kell bruttósítani az összeget.Sem az adózási, sem a számviteli szabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Mikuláscsomag adókötelezettsége

Kérdés: A Roma Nemzetiségi Önkormányzat mikuláscsomagot osztott ki hátrányos helyzetű családoknak. A mikuláscsomag után milyen adófizetési kötelezettség keletkezik? Esetleg a Roma Nemzetiségi Önkormányzat ez alól mentesül?
Részlet a válaszából: […] ...terheli a személyijövedelemadó- és szociálishozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség. A juttatás bruttó (áfával növelt) bekerülési értékének 1,18-cal felszorzott összege után 15% szja-t és 15,5% szociális hozzájárulási adót kell fizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Saját előállítású eszközök bekerülési értéke

Kérdés: A felhasználási szerződés alapján, személyes munkát végző személynek kifizetésre került külső személyi kiadások között megbízási díj. A felhasználási szerződés alapján a létrejött szoftverprogram tulajdonjoga a megbízót, jelen esetben az intézményt illeti meg. Milyen könyvelési tételek szükségesek a vagyoni jog nyilvántartásba vételével kapcsolatban? Mi a bekerülési érték?
Részlet a válaszából: […] ...kérdéses gazdasági esemény saját előállítású szellemi terméknek minősül. A saját előállítású eszközök bekerülési értéke az Áhsz. 16. §-ának (1) bekezdése és az Szt. 51. §-a alapján megállapított közvetlen önköltség. A kérdéses esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 22.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...ideig szolgálják a vállalkozási tevékenységet, mert tenyészállatnak minősülnek, mivel leválasztható termékük van.A tenyészállatokat bekerülési értéken kell értékelni. A bekerülési érték vásárolt tenyészállat esetén az Áhsz. 16. §-ának (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Felújítási kiadásnak minősülő megbízási díj elszámolása

Kérdés: Központi költségvetési szerv felújításhoz kapcsolódó megbízási díjat fizet ki. A Kincstár K122-es rovatra rakja bérszámfejtéskor. A megbízási díjnak van levont járulékrésze, és szociális hozzájárulási adót is kell utána fizetni. Hogyan kell 2014-ben könyvelnem ezt a megbízási díjat? Milyen rovatra? Hogyan tudom ráaktiválni az adott tárgyi eszközre?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi eszközökre idegen vállalkozó által végzett, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja szerinti felújítási munkák bekerülési értéke azoknak az egységes rovatrend K7 Felújítási kiadások rovatcsoporthoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.