Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Vagyonkezelési szerződés megszűnése

Kérdés:

Víziközmű-szolgáltatóval megszűnt a vagyonkezelési szerződésünk. A könyveinkben nem így volt nyilvántartva, hanem a tárgyi eszközök között szerepelt. Ez a jogviszony 2022-ben bérleti üzemeltetési szerződéssé vált. Elkészítették az elszámolást, abban jelentős összegű "écs"-maradvány keletkezett. Ezt hogyan vegyük nyilvántartásba, illetve ha a szolgáltató számlát állított ki (pénzügyi teljesítést nem igénylőt), akkor azt hogyan könyveljük?

Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Munkahelyi és iskolai étkeztetés

Kérdés: Iskolánk a gyermekétkeztetést tálalókonyhával oldja meg, ahová egy szolgáltató cég szállítja a készételt. Az eddigi gyakorlat szerint az iskola munkavállalói is befizethetnek ebédet, de csak saját maguknak. Egyre több kolléga szeretne több adagot is befizetni elvitelre. Az elődöm ezt nem engedte, mert szerinte ez munkahelyi étkeztetésnek tekinthető, valamint úgy gondolta, hogy ha több adag kerül befizetésre egy munkavállaló által, akkor az már vállalkozási tevékenységnek minősül. A megrendelt adagok teljes egészében kiszámlázásra kerülnek a dolgozók felé, akik azt befizetik az iskola bankszámlájára. Iskolánk nem ad pluszjuttatást étkezésre, így nincs is mit számfejteni. Ebben a tekintetben nem hiszem, hogy megvalósul a munkahelyi étkeztetés támogatása. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy maga a lehetőség, hogy a munkavállaló a saját adózott jövedelméből vásárolhat meleg ételt – akár több adagot is –, okot adna arra, hogy mondjuk egy NAV-ellenőrzés ezt munkahelyi étkeztetésnek minősítse. Továbbá ez a tevékenység nem nyereségorientált, nem irányul jövedelem- és vagyonszerzésre, ilyen tekintetben szerintem vállalkozási tevékenységnek sem lehet nevezni. Nem egyszerű a felelősségteljes döntés, mert akár pénzbüntetés is lehet a vége, ezért kérem, hogy erősítsenek meg vagy cáfoljanak a leírtakkal kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] ...termelő-, szolgáltató-, értékesítőtevékenység.Az Áhsz. rendelkezései szerint a költségvetési számvitelben a kiadásokat és a bevételeket kormányzati funkciónkénti bontásban kell bemutatni a beszámolóban. A 15/2019. PM rendelet szerint a 096025 Munkahelyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Önkormányzati támogatások elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a törvényi előírások szerint átadta vagyonkezelésbe a nyolc évfolyamos általános iskoláját a tankerület részére. Azonban minden évben az önkormányzat a költségvetésében biztosít előirányzatot az iskola szakmai működésének támogatására. Tanulmányi versenyek és sportvetélkedők megszervezését és díjait, jutalomkirándulásokat, kis értékű tárgyi eszközök beszerzését fizeti ki. Az iskola a számlát az önkormányzat nevére állíttatja ki. Az előbbiekben felsorolt kiadások könyvelése során melyik kormányzati funkció használata a helyes? Eddig mi a 082092 kormányzati funkcióra könyveltük, mert "megfelelőbbet" nem találtunk. Az oktatással kapcsolatos COFOG-okat (0912 és 0921) véleményünk szerint mi már mint önkormányzat nem használhatjuk.
Részlet a válaszából: […] ...15/2019. (XII. 7.) PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése alapján a költségvetési számvitelben a bevételeket és kiadásokat azokon a kormányzati funkciókon kell elszámolni, amelyek érdekében azok felmerültek.A Pénzügyminisztérium javaslata alapján a kiadásokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Központi költségvetési szerv áfaarányosítása

Kérdés: Egy központi költségvetési szerv némi áfás bevétellel rendelkezik, alaptevékenységének finanszírozását az egyik minisztérium biztosítja. Az alaptevékenységét ingyenesen nyújtja. Alkalmazható-e az Áfa-tv. 5. sz. mellékletében meghatározott bevételalapú arányosítás abban az esetben, ha nincs áfamentes ellenérték? Az intézményfinanszírozás a fő forrás.
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az ellenértéknek minősülő támogatások is a számláló értékében szerepeltetendők.Idetartoznak az adóköteles bevételek, valamint azok az ellenértékek, amelyek után az adót ugyan nem az adóalany fizeti, de az ügylet nem minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Hibajavítás elhatárolás miatt

Kérdés: Központi költségvetési szerv 443 Halasztott eredményszemléletű bevételek mérlegsorán térítésmentesen átvett tárgyi eszközök szerepelnek, mely eszközök bevételezése a tárgyévet megelőző 3. évben történt meg. Elhatárolásra csak a tárgyi eszközök bruttó értéke került. A bevételezést követő (de még tárgyév előtti) években ezeknek a térítés nélkül átvett eszközöknek az értékcsökkenési leírásának visszakönyvelése a 443-as számlával szemben nem történt meg. A tárgyévi rendezésnél gondot jelent, hogy a tárgyévi tervezett értékcsökkenés összege kisebb, mint a korrigálandó halmozott értékcsökkenésé. Tárgyévben milyen technikai lehetőségek vannak ezt a hibát javítani?
Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. 14. §-ának (14) bekezdése szerint a mérlegben a halasztott eredményszemléletű bevételek között kell kimutatni a térítés nélkül átvett eszközök piaci, illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti értékét (T 9242/9243 – K 443)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Hibajavítás, ingatlanértékesítés

Kérdés: Előző évben a telekértékesítésről helytelenül nem állítottunk ki számlát, és a szerződésbe az értékbecslésben szereplő nettó összeget bruttónak tekintettük. Szeretnénk az idei évben a hibát korrigálni, a tavalyi évre a számlát kiállítani, és az áfabevallásunkat önellenőrizni. A könyvelésben helyesen hogyan tudjuk kezelni, különös tekintettel arra, hogy tényleges pénzmozgás nem fog történni, hiszen egy tavaly lezárt ingatlanértékesítésről van szó?
Részlet a válaszából: […] ...Ebben az esetben a javítást az Áhsz. 54/B. §-ának (2)-(4) bekezdései szerint kell elvégezni. A költségvetési számvitelben a bevételek és kiadások téves rovaton történő nyilvántartásba vétele a mérlegkészítés időpontját követően jelen esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Pénzbeli adomány áfája

Kérdés: Nyári szezonban egy költségvetési szerv által üzemeltetett üdülőterületen a gyermekek hasznos szabadidő-eltöltéséhez az üzemeltető intézmény ingyenes gyermekfoglalkozásokat, gyermekrendezvényeket szervez azzal, hogy a felmerülő költségekhez önkéntes pénzbeli vagy természetbeni felajánlásokat elfogad. Milyen szabályai vannak a felajánlott adományok elfogadásának, dokumentálásának? Van-e áfavonzata a befizetett pénzbeli adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...az államháztartáson kívüli szervezetektől, személyektől működési és felhalmozási célból, ellenérték nélkül kapott végleges bevételeket (átvett pénzeszközök) az NGM rendelet X. fejezet, Támogatásokkal, ellátásokkal kapcsolatos elszámolások,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Térítés nélkül kapott eszközök

Kérdés: Önkormányzat intézménye (óvoda) a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-től "ovis labdaprogram" keretében térítésmentesen átadott sporteszközöket, melyek ezzel az intézmény tulajdonába kerültek. A könyv szerinti bruttó értéket közölték velünk. Az eszközöket (melyek túlnyomó része labdákból áll) kis értékű tárgyi eszközök közé kívánjuk bevenni, és elkülönített leltárban szeretnénk kezelni. Ezzel kapcsolatban a konkrét könyvelési tételeket szeretnénk megtudni. Az időbeli elhatárolást itt is el kell végezni? Illetve amikor az értékcsökkenés egy összegben elszámolásra kerül, milyen főkönyvi számmal kell az időbeli elhatárolást visszakönyvelni? Az ezzel kapcsolatos összes könyvelési tételt szeretnénk megtudni.
Részlet a válaszából: […] ...szerint a passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt térítés nélkül átvett eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Visszapótlási követelés

Kérdés: Az önkormányzat vagyonkezelésbe ad ingatlant és gépeket saját tulajdonú társaságának. Helyesen jár-e el az önkormányzat, ha nála a vagyonkezelésbe adás időpontjában kimutatott tárgyi eszközök nettó értéke (ami a társaságban a vagyonkezelésbe vett eszköz induló bruttó értéke) került könyvelésre visszapótlási követelésként T 3655 – K 412 tétellel? Visszapótlási követelést milyen esetben engedhet el az önkormányzat? A visszapótlási követelés csökkenése csak abban az esetben csökken, ha a társaság visszaadja a vagyonkezelt eszközt? A társaságnál kimutatott vagyonkezelt eszközök éves értékcsökkenése hogyan kerül könyvelésre a társaságnál, ha ennek összegében tartalékot is kell képezni? Adott évben az értékcsökkenésnek megfelelő összegű ráfordítás, beruházás összegével a tartalék is csökken? Melyek a gazdasági események kontírozási tételei?
Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.
1
2
3
6