Saját tulajdonú gépkocsi használatával, illetve repülős utazással összefüggő költségek megtérítése

Kérdés: A helyi nemzetiségi önkormányzat vezető tisztségviselői (elnök, elnökhelyettes) és tagjai saját tulajdonú gépjármű használatával az önkormányzat tevékenységével összefüggő feladatokat látnak el.
A hivatali célból megtett kilométerekre belföldi kiküldetési rendelvény alapján a nemzetiségi önkormányzat elszámolja:
- a 60/1992 (IV. 1.) Korm. rendelet előírásai szerint meghatározott üzemanyag-mennyiség, valamint a NAV hivatalos honlapján közzétett, az adott hónapra érvényes üzemanyagár figyelembevételével meghatározott üzemanyagköltséget, továbbá
- a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltséget.
A nemzetiségi önkormányzatok vezetői tisztségviselői és tagjai tiszteletdíj nélkül látják el tisztségüket. Tiszteletdíj hiányában a KIRA rendszerben jogviszony nem rögzíthető. Tiszteletdíj nélkül technikai jogviszony rögzítése lehetséges, azonban ebben az esetben a 45743 kódszámú, Útiköltség kiküldetési rendelvény alapján jogcím nem adható fel.
A fenti feltételek mellett a nemzetiségi önkormányzat milyen módon (milyen jogviszony és milyen jogcím rögzítésével) tud eleget tenni jelentési kötelezettségének a KIRA rendszerben?
Továbbá, szükséges-e jelenteni a KIRA rendszerben a belföldi kiküldetési rendelvénnyel elszámolt, a fent részletezett értékhatárokat meg nem haladó hivatali célú utazás költségét, tekintettel arra, hogy e költségek a Dologi kiadások között a K341-es Kiküldetések kiadásai rovaton kerülnek elszámolásra?
Szükséges-e a repülős utazás költségének jelentése a KIRA rendszerben, ha a polgármester külföldi hivatalos útjára repülővel utazik, és a repülőjegyről a légitársaság az önkormányzat nevére számlát állít ki, melyet a Dologi kiadások között a K341 Kiküldetések kiadásai rovaton számolunk el?
Részlet a válaszából: […] ...és a 9 Ft/km fenntartási költséget térítik meg. Ebben az esetben sem a magánszemélynél, sem a kifizetőnél nem merül fel adófizetési, -bevallási kötelezettség, akárcsak abban az esetben, ha a polgármester részére hivatali utazás érdekében az önkormányzat megveszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Polgármesteri költségtérítés

Kérdés: Önkormányzatunknál a polgármester költségtérítési átalányban részesül. Milyen költségeket számolhat el? Kedvezőbb lenne-e, ha tételes költségtérítést kapna?
Részlet a válaszából: […] ...a költségátalánnyal szemben hány százalék költséget kíván elszámolni. Gyűjtenie kell év közben a bizonylatokat, hogy az év végi adóbevallásnál a nyilatkozata szerinti költség kimutatható és elszámolható legyen.A költségátalányként kapott bevételből a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Megbízási jogviszonyban foglalkoztatott személygépkocsi költségtérítése

Kérdés: Megbízási jogviszonyban foglalkoztatunk egy értékesítőt, akinek az a dolga, hogy termékeinket értékesítse. A feladatot saját gépkocsijával látja el. Kérdésem az, hogy ha kiküldetési rendelvényt tölt ki, vagy útnyilvántartást vezet, és az APEH-üzemanyagárak, illetve fogyasztási normák szerint elszámolja a költségét, akkor számára adómentes gépkocsi-költségtérítésként számfejthetjük-e az összeget? Vagy pedig ez az összeg is bevételként kell, hogy szerepeljen nála, és a nyilatkozata alapján 50%-kal csökkentjük az így kijött adó- és járulékalap-előleget, vagy a másik 50% után mindent meg kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...kívánt összeget meghaladó bevételből kell a kifizetőnek adóelőlegetlevonnia. Ekkor a magánszemélynek az egész bevételt az adóbevallásában be kellvallania. Az önálló tevékenység bevételének része az ezzel összefüggésbenköltségtérítés címén kapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 28.

Foglalkoztatottak utazásibérlet-térítése

Kérdés: 1. A bejáró köztisztviselők távolsági bérletét az adómentes határig térítjük (busz 80%, vonat 86%), kifizetés a bérletszelvény leadása ellenében történik. Kell-e a munkavállalónak a munkáltató nevére szóló számlát is leadni, vagy elégséges a saját felhasználás igazolása a bérletszelvénnyel? 2. Helyi bérletet térítünk megbízással foglalkoztatottak részére, köztük nyugdíjasok is vannak. Mi az elszámolás helyes módja? Teljes árú bérletről szóló számla a megbízó nevére bérletszelvény leadása mellett, vagy elégséges bérlet, illetve számla? Nyugdíjasbérletről csak magánszemély nevére adnak számlát. Az önálló tevékenység költségtérítésekor minden esetben nyilatkoztatni kell a megbízottat a költségtérítés mértékéről? Ez esetben a megbízott a bérlet teljes árát felmerült költségként a bevételből levonásba helyezheti? Kifizetőként terhel-e járulék- és adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...adóalap hiányában – nem kell adóelőleget és járulékot levonni, illetvefizetni a költségtérítés után. A megbízott személy az adóbevallásában önállótevékenységből származó bevételként vallja be a költségtérítés címén kapottösszeget, amellyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Gépjármű üzemanyagköltsége

Kérdés: Köztisztviselőnk számlára, saját gépjárművébe üzemanyagot vásárolt. Milyen adófizetési kötelezettség keletkezett?
Részlet a válaszából: […] ...történő elszámolás esetén a korrekciós tényezőket nemlehet figyelembe venni.A költségtérítésben részesülő munkavállaló adóbevallásbenyújtására lesz kötelezett. A tételes költségelszámolás miatt nem kérhet semadóhatósági, sem pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.

Jegyző utazási költségtérítése

Kérdés: A polgármesteri hivatal alkalmazásában álló jegyző számára fizethető-e utazási költségáltalány személygépkocsi hivatalos használatára adómentesen? Vagy ilyen költség csak kiküldetési rendelvény alapján számolható el törvényszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...kell eljárnia a kifizetőnekakkor is, ha a gépkocsi használata miatti költségtérítést átalányban fizetikki. A magánszemélynek az adóbevallásában a költségtérítés címén kapott bevételtés az elszámolható költséget is fel kell tüntetnie.Az előzőekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Védőnő utazási költségtérítése

Kérdés: Három önkormányzatunk közösen foglalkoztat a községeinkben egy védőnőt, akinek a munkája ellátásához rendszeres gépjárműhasználatra van szüksége. Saját autóját használja az alkalmazott, melynek ellenszolgáltatására 500 km/hó mértékben állapítottak meg részére útátalányra való jogosultságot. E feltételek mellett a védőnőnek minden hónapban el kell-e számolnia a ténylegesen megtett kilométerekről – útnyilvántartás –, s ha igen, az aktuális km mennyisége befolyásolja-e az adott hónapra neki járó útátalány összegét? Tehát ha pl. 300 km-t utazik, akkor az ez után járó összeg illeti-e meg őt, illetve ha 525 km-t tesz meg, akkor az 500 km feletti részre is jár-e a költségtérítés?
Részlet a válaszából: […] ...megállapításánál a 1384. kérdésre adott válaszban leírt (aköltségelszámolásra, az előleglevonásra és az adóbevallásra vonatkozó)általános szabályokat kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Személygépkocsi hivatali célú használatának elszámolása

Kérdés: Önkormányzati hivatal jegyzője számára személygépkocsi hivatalos használata címén meg lehet-e állapítani havi átalánydíjat, és az adómentesen elszámolható-e? Vagy szabályosan csak kiküldetési rendelvény alapján számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...az adóelőlegetlevonnia az önkormányzatnak.A magánszemély az általa vezetett (és megőrzött)útnyilvántartás alapján számolhatja az adóbevallásában a gépkocsihasználattalösszefüggő – az Szja-tv.-ben elismert –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

Utazásiköltség-térítés elszámolása

Kérdés: Költségvetési szerv utazásiköltség-térítést fizetett dolgozójának magángépjármű szolgálati célú használatával megvalósuló belföldi kiküldetés után. Elszámolhatja-e a MÁV-, illetve a Volán-díjszabás alapján, vagy bizonylat hiányában csak a 60/1992. Korm. rendelet előírásait lehet alkalmazni? (Ez esetben a felmerült költségeket a kifizető a számviteli elszámolásban bevételeivel szemben költségként érvényesítheti, és adóköteles bevétel nem jelentkezik, szja-fizetési kötelezettség nincs.)
Részlet a válaszából: […] ...módon ésmértékben – költségként a költségtérítés címén kapott bevétellel szemben.Ezeket a költségeket a magánszemély az adóbevallásában érvényesítheti. Ezért aköltségelszámolással kapcsolatos valamennyi bizonylatot (útnyilvántartást is)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 28.

Utazási költségtérítés adóztatása

Kérdés: A vidékről érkező vizsgabizottsági tagok részére az utazási költséget megtérítettük teljes egészében, tekintettel a Szja-tv. 7. § g) pontjára. A kifizetés bizonylata az utazási jegy, illetve a saját gépkocsi használata esetén a vizsgabizottsági tag nyilatkozata a gépkocsi típusáról, megtett útról stb., függetlenül attól, hogy az illető személy vállalkozó, adószámos magánszemély, vagy adószámmal nem rendelkező magánszemély volt. Helyesen jártunk-e el? Lehet-e költségtérítést adni (adóelőleg levonása nélkül) önálló tevékenységre tekintettel?
Részlet a válaszából: […] ...az adóelőleget levonni.Ha a magánszemély úgy nyilatkozik, hogy a költségtérítésösszegével megegyező összegű költséget fog az adóbevallásában elszámolni, akkora kifizetésnél megállapítható jövedelem (az adóelőleg alapja) nulla forintlesz. Ilyenkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 1.
1
2