Előirányzat-átcsoportosítás, illetve -módosítás

Kérdés: Az Áht. 34. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a képviselő-testület az adott évi költségvetési rendeletében az önkormányzati céltartalék, illetve az általános tartalék felett bizonyos esetekre rendelkezési jogot biztosít a polgármesternek. Ezen rendelkezéssel eleget teszünk, véleményünk szerint, a Mötv. 68. §-ának (4) bekezdése, illetve a 143. § (4) bekezdése h) pontjának is, mely szerint a polgármester általi forrásfelhasználás értékhatárát, mértékét is meg kell határozni. Az Áht. 23. §-a (2) bekezdésének h) pontja alapján meghatározásra kerül, hogy az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek irányítószervi támogatásának kiutalása a polgármester feladata. Felhatalmazást kap a polgármester továbbá arra is, hogy a kiemelt előirányzatok és azon belüli rovatok közötti átcsoportosítási jogkört is gyakorolja az önkormányzat költségvetését illetően. A fenti felhatalmazások alapján a polgármester az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére bizonyos váratlan kiadásokra, bevétel-kiesésekre "fedezetet" biztosít az önkormányzati tartalékok terhére. Ez az önkormányzatnál "előirányzat-átcsoportosítást" jelent a tartalék csökkentésével, illetve az intézményfinanszírozás növelésével. Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervnél ez valamely kiemelt kiadási előirányzat növekedését jelenti az intézményfinanszírozási bevétel emelkedésével egyidejűleg ("előirányzat-módosítás"), vagy saját kiemelt bevételi előirányzat csökkentését az intézményfinanszírozási bevétel emelkedésével. A költségvetési rendeletet illetően ez összességében az első esetben előirányzat-átcsoportosítást, a második esetben előirányzat-módosítást (a költségvetési szerv kiemelt bevételi előirányzatának csökkenésével, illetve az önkormányzat tartalék előirányzatának csökkenésével) jelent. Helyesen járunk-e el ezen rendelkezéssel a jogszabályi és hivatkozott helyi rendeleti szabályozások figyelembevételével? Ha igen, ez felügyeleti jellegű vagy saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosításnak, előirányzat-módosításnak minősül az önkormányzatnál, illetve az irányítása alá tartozó költségvetési szervnél? Az Áht. 1. §-ának 5., illetve 6. pontjára is tekintettel minek minősül a kiemelt bevételi előirányzatok és azon belüli rovatok közti "átcsoportosítás" (önkormányzatnál, költségvetési szervnél, rendeletösszesenben)? Ezek oka lehet esetleg rossz helyen történő tervezés, évközi módosítás helyesbítése, illetve az, hogy bizonyos központi támogatások eredeti előirányzatként nem tervezhetők, s ezeket átvett/támogatás értékű működési/felhalmozási bevételként tervezünk, s a támogatások lehívásának/teljesítésének ütemében kerülnek a tervezett kiemelt bevételi előirányzatok csökkentésre a megfelelő támogatási kiemelt bevételi előirányzat egyidejű növelésével?
Részlet a válaszából: […] ...főösszegei nem változnak, csak az egyes előirányzatok egyidejűleg csökkennek, illetve növekednek.A váratlan kiadásokra történő forrásbiztosítás a leírás szerint két lépcsőben történik. Egyrészt az önkormányzat közvetlen kiadásai között a tartalék csökken,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Önkormányzati foglalkoztatottaknak járó személyi juttatások

Kérdés: Önkormányzatunk eddig a tárgyév december 31-én meglévő határozatlan időre szóló alkalmazási okiratok alapján biztosította az előirányzatot az irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére, mert úgy ítéltük meg, hogy így teljesül az az elv, hogy a szerv vezetője a rendelkezésre bocsátott előirányzat erejéig vállaljon kötelezettséget. A költségvetési szerveknél sok esetben (tartósan távol levők helyére határozott idejű foglalkoztatás, helyettesítés, távozó munkavállaló helyére új, alacsonyabb illetményű dolgozó felvétele, "üres álláshelyek") év közben keletkezik megtakarítás. Vannak intézmények, ahol nincs megtakarítás, más intézményeknél pedig aránytalanul magas összeg keletkezik. Ezeket az intézmények vezetői jutalmazásra/személyi ösztönzésre sok esetben felhasználják, mivel az Áht. és az Ávr. szerint nem korlátozható a személyi juttatás rendelkezésre bocsátott előirányzata feletti rendelkezés. Természetesen nem megvonni szeretné az önkormányzat az "ösztönzési" lehetőséget, hanem az indokolatlan aránytalanságokat szeretné megszüntetni az irányítása alá tartozó egyes költségvetési szervek között.
Kérdésünk, hogy szabályos lenne-e az alábbi megoldás:
1. A költségvetési szervek részére a következő évi tervezésnél a tárgyév végén ténylegesen betöltött (helyettesekre, "be nem töltött állásokra" nem, törvény szerinti helyettesítésre igen) foglalkoztatotti létszámra bocsátja rendelkezésre a rendszeres személyi juttatás előirányzatát az önkormányzat.
2. A főállású munkavállaló és helyettese bérének különbözete (csökkentve a jogszabály, illetve az intézmény belső szabályzata alapján megállapított helyettesítési díj összegével), valamint az átmenetileg vagy tartósan "üres" állások bére az önkormányzat céltartalékán kerülne elkülönítésre, mely felett a polgármester kapna rendelkezési jogot, s – amennyiben álláshely kerül betöltésre – a költségvetési szerv vezetőjének jelzése alapján "azonnal" a rendelkezésére bocsátaná az előirányzatot.
3. A személyi juttatásként megtervezett minden egyes jogcímet "feladatelmaradásnak" minősítenénk, s arra vagy előírja az önkormányzat az évközi "befizetési kötelezettséget", vagy zárolja, elvonja, törli, csökkenti a rendelkezésre bocsátott előirányzatot, vagy a következő évben maradvány jóváhagyásánál minősíti elvonhatónak, határozza meg a befizetési kötelezettséget.
4. A 2. pontban szereplő tartalékelőirányzat-maradványra pedig rendelkezési jogot biztosítana a képviselő-testület a tárgyévi költségvetési rendeletében a polgármester részére, hogy pl. annak max. 90%-át a tárgyév november végéig az intézmények rendelkezésére bocsátja – megállapítva ebből előtte az intézményvezetők jutalmát/ösztönzését – az "engedélyezett álláshelyek", átlagos statisztikai állományi létszámok... stb. arányában.
Részlet a válaszából: […] ...miatti bértöbbletet) biztosítania kell a személyi juttatások előirányzataként. A?nem kötelező juttatások esetén viszont a forrásbiztosítás opcionális. A költségvetési tervezetet az Ávr. szerint a jegyzőnek az intézményekkel egyeztetni kell, a költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv

Kérdés: Az önkormányzat költségvetési rendeletében hogyan kell kimutatni a gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények előirányzatait? Az önkormányzati költségvetésben az intézmények a gazdasági szolgáltató igazgatóság számaiban szerepelnek. Helyes-e ez, hiszen önálló jogi személyekről van szó, nem a GSZI vezetője dönt az előirányzatokról, hanem az intézményvezető. A költségvetésben kimutatható-e külön-külön mindegyik, vagy úgy, hogy GSZI összesen? Hogyan kell erre az esetre alkalmazni az Ávr. 17. §-ának (1) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...igaz az Ávr. 17. §-ának (1) bekezdése, mely szerint a költségvetési szerv, valamint az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a tervezett bevételeket és kiadásokat, továbbá az azokat befolyásoló jogszabályok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Művelődési ház üzemeltetése

Kérdés: 2016-ban alakult, 100%-ban önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. feladata a művelődési ház üzemeltetése, rendezvények, színház, előadó-művészeti előadások, falunap rendezése, szervezése. A kft. áfaalany, az ingatlan (terem)-bérbeadást is áfásan végzi.
Az önkormányzat a kft.-vel "közművelődési megállapodást" kötött, átadta részére az önkormányzati közművelődési feladatokat. Ezen közművelődési feladatok ellátására az önkormányzat költségvetési rendeletében közművelődési támogatást ítélt meg a kft.-nek, amit havi részletekben utal át a cég számlájára.
Az épületet, a működéshez szükséges berendezést térítés nélkül kapja használatba a kft. (Továbbra is az önkormányzat tartja nyilván és számolja el az ÉCS-t.) A karbantartásról, festésről a berendezés javításáról szerződés szerint a kft. gondoskodik. A közüzemi számlák a cég nevén vannak.
Kell-e az önkormányzattól működésre kapott költségvetési támogatás után számlát kiállítani és áfát megfizetni?
Mely beszerzések áfáját lehet visszaigényelni, ha a kapott támogatás után megfizeti az áfát, vagy ha nem kell a támogatás után áfát fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...közművelődési feladatokat. Az általános közművelődési feladatok, mint pl. művészeti csoportok tevékenységéhez szükséges feltételek biztosítása, kulturális, közművelődési, közösségi igények kielégítése, civil szervezetekkel, egyesületekkel, oktatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Nemzeti vagyon kezelése

Kérdés: 1. Az Nvt. az önkormányzati költségvetési intézmények ingó és ingatlan vagyonelemeire vonatkozik-e? Lehet-e az önkormányzati költségvetési intézménynek olyan tulajdonjogilag és könyvvitelileg elkülönült saját ingó és ingatlan vagyona, amely nem tartozik a nemzeti vagyonról szóló törvény hatálya alá?
Az Nvt. 1. §-ának (2) bekezdése szerint
"Nemzeti vagyonba tartozik:
a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő dolog".
Az Áht. 3. §-ának (3) bekezdése szerint "az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik
a) a helyi önkormányzat, [...]
e) az a)-d) pontban foglaltak által irányított költségvetési szerv."
Azaz az Áht. külön definiálja a helyi önkormányzatot és az irányított költségvetési szervet, míg az Nvt. helyi önkormányzatot említ.
2. Fenti kérdésből kiindulva egy tekintet alá esik-e az önkormányzati költségvetési intézmény részére az önkormányzat mint alapító által rendelkezésére bocsátott ingó és ingatlan vagyon az önkormányzati költségvetési intézmény által saját forrásából beszerzett ingó és ingatlan vagyonnal?
3. Önkormányzati költségvetési intézmény által beszerzett és a könyveiben nyilvántartott ingó és ingatlan vagyonról rendelkezhet-e egyoldalú alapítói döntéssel az önkormányzat, azaz elvonhatja-e az intézmény ilyen vagyonát egyoldalúan?
4. Az Nvt. alapján az önkormányzat költségvetési intézménye a nemzeti vagyonban nyilvántartott saját tulajdonú ingó és ingatlan tárgyi eszközét milyen feltételek mellett értékesítheti vagy adhatja ingyenes tulajdonba?
5. Az önkormányzat költségvetési intézménye adhat-e ingó és ingatlan vagyont az államháztartáson kívülre (pl. közfeladatot ellátó gazdasági társaságnak)?
6. Az Nvt. 11. §-ának (13) bekezdése alapján az önkormányzat költségvetési intézménye átadhat-e közfeladat ellátására ingyenesen ingó és ingatlan vagyont (államháztartáson kívülre)?
Részlet a válaszából: […] ...kell gondoskodnia az általa alapított intézmény költségeinek forrásáról, a folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételeinek biztosításáról. Ez történhet úgy is, hogy a szükséges eszközök használati jogát biztosítja az alapító.1. Az előzőek alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Céltartalék

Kérdés: Önkormányzatunk a 2015. évi költségvetésében az általános tartalék és működési céltartalékok mellett felhalmozási céltartalékot is képezett, azonban tartalék csak a K512 Tartalékként (működési kiadásként) szerepel a számlatükörben. Felhalmozási kiadásként a K6-8 rovatoknak nincs tartalék sora. A mérlegben ezért a felhalmozási kiadások és bevételek, valamint a működési kiadások és bevételek egyensúlya felborul. A K512 Tartalékban szereplő felhalmozási céltartalékot hol tudnám elhelyezni a felhalmozási kiadások között?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni az Áht. 15. §-ának (3) bekezdése, 21. §-a és 23. §-ának (3) bekezdése szerinti tartalékokat, valamint az Egészségbiztosítási Alap esetén a természetbeni ellátások céltartalékát.A költségvetési rendeletben elkülönítetten szerepel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Önkormányzati támogatás

Kérdés: A helyi önkormányzat által a helyi nemzetiségi önkormányzat számára nyújtott támogatásról kell-e megállapodást kötnünk? Hogyan járjunk el a szabadon felhasználható támogatás tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...működéséhez (a testületi, tisztségviselői, képviselői feladatok ellátásához) szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítása,c) a testületi ülések előkészítése, különösen a meghívók, az előterjesztések, a testületi ülések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 18.

Utalványozás

Kérdés: Körjegyzőséghez tartozó önkormányzat házipénztárából kifizetett, a Szoc-tv. alapján megállapított, alanyi jogon járó juttatásokat (időskorúak járadéka, rendszeres szociális segély, FHT, lakásfenntartási támogatás), melyek megállapítása a jegyző hatásköre, kinek kell a pénztárbizonylaton/utalványrendeleten utalványozni? Korábban a 292/2009. Korm. rendelet erre külön kitért, de a 368/2011. Korm. rendelet (Ávr.) szerint önkormányzat esetében alapvetően a polgármester jogosult utalványozni, bár a jogszabályban van meghatározott kivétel. Ez kivételnek minősül, és a jegyző utalványoz? Esetleg ha a jegyző megbízza az osztályvezetőt, akkor az osztályvezetőnek kell utalványozni? Más a helyzet a polgármesteri hivatal esetében, ahol a költségvetésében kell megtervezni, és ilyenkor egyértelműen a jegyző utalványoz, de önkormányzatnál – szerintünk – nem egyértelmű az utalványozás. A meghozott határozat kötelezettségvállalásnak minősül, melyet ellenjegyezni szükséges?
Részlet a válaszából: […] ...bevételek-ki­adások, a jegyzőhöz telepített államigazgatási feladatok végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása, a vagyonkezelt ingó-ingatlan vagyon fenntartásához kapcsolódó bevételek-kiadások.Az Ávr. 52. §-ának (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Étkeztetési támogatás könyvelése

Kérdés: Önkormányzatunknál önálló intézményként működik az ÁMK. Az óvodai és iskolai kedvezményes étkeztetésben részesülők után járó támogatást intézményfinanszírozásként adjuk át az ÁMK részére. Kérdésem, hogy az ÁMK-nál hogyan jelenik meg a könyvelésben az étkeztetési támogatás? Kell-e a támogatást könyvelni az 583224-es számlán, és ha igen, azt milyen módon?
Részlet a válaszából: […] ...függő normatív kedvezmények főkönyviszámlán nem kell könyvelni.Az 58. Szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások,társadalombiztosítási pénzbeli ellátások főkönyvi számlán a szociálisigazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Pénzmaradvány jutalom formájában történő kifizetése

Kérdés: 2010. évre az önkormányzat megállapította a köztisztviselőknek adható cafeteriajuttatás összegét, melyet szabályzatban rögzítettünk. Az önkormányzat elfogadta a 2009. évi pénzmaradványt. Határozatában rendelkezett a pénzmaradvány egy részének jutalom formájában történő kifizetéséről. A jóváhagyott jutalom cafeteriajuttatásként adható-e a dolgozóknak kedvezményes adókulccsal az szja-ban rögzített korlátokat figyelembe véve, és a cafeteriaszabályzatban rögzített összegen felül?
Részlet a válaszából: […] ...célja,hogy a jobb munkát végző dolgozókat plusz anyagi elismerésben részesítse. Ajutalom összevonandó nem rendszeres jövedelem, egészségbiztosítási- ésnyugdíjjárulék-alapot képez, és ellátásra is jogosít, míg a cafeteriajuttatásegyéni járulékfizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.