Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] ...felelősség alapján a kiadást le kell könyvelni, ugyanakkor a bérlőnek elő kell írni követelésként, ezért ez nem minősül követeléselengedésnek vagy tartozásátvállalásnak. A könyvelés számviteli bizonylatai a bérlővel kötött szerződés, a közművek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...esetén a behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell. A behajthatatlan követelés leírása nem minősül a követelés elengedésének.A jogszabályok nem tartalmazzák azoknak a bizonylatoknak a körét, amelyek az egyes követelések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Követelésről lemondás

Kérdés: Helyi önkormányzat vagyunk. Követeléseink között szerepelnek 2012. évben, 2013. évben, 2014. évben kiállított – lakbérről, üzletbérbeadásról szóló – számlák. A számlák egyedi összegei egyik esetben sem érik el a 100 000 Ft-ot. Viszont van olyan partnerünk, akinek a 2012-2014 között felhalmozott tartozása meghaladja a 100 000 Ft-ot. A fenti esetekben élhetünk az Áht. 97. §-a szerinti elengedéssel? Ha igen, ezt milyen módon dokumentálhatjuk?
Részlet a válaszából: […] ...és vezető jóváhagyás alapján a mérlegkészítést megelőzően történhet a kis összegű követelések leírása. Ez nem jelent követeléselengedést vagy követelésről lemondást. Ha később mégis befolyik a követelés, vagy annak egy része, akkor azt le kell könyvelni.Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő követelésről történő lemondás központi költségvetési szerv esetében

Kérdés: Intézetünk központi költségvetési szerv. Évekkel ezelőtt tanulmányi szerződést kötöttünk egy dolgozóval, melyben a kolléga vállalta, hogy elvégzi a jogi egyetemet. Akkor ez nem sikerült, annak ellenére, hogy a szerződés szerint többéves türelmi idő volt a diploma megszerzésére. Ezután az intézet kötelezte a dolgozót a tanulmányai alatt számára kifizetett költségek visszafizetésére, melyre részletfizetési lehetőséget biztosítottunk. A törlesztést a dolgozó meg is kezdte, és csaknem két éven át folyamatosan fizette a havi összegeket. Az idén azonban sikerült megszereznie a kollégának a diplomát, így azzal a kéréssel fordult a vezetőhöz, hogy a fennmaradó kártérítési összeget (kb. 500 ezer Ft) erre tekintettel engedje el. Az Áht. 97. §-a szerint: "(1) Az állam, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet." A fentiek szerint van-e lehetőség a kártérítés elengedésére, és ha igen, milyen jogszabály alapján?
Részlet a válaszából: […] Az Önök által is idézett jogszabályhely alapján a kérdéses esetben a követelésről történő lemondásra nincsen mód, törvény nem ad erre felhatalmazást. Ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.

Lemondás követelésről, késedelmi kamatról

Kérdés: Önkormányzati társulásunk közfeladat ellátása céljából közbeszerzés útján szerződést kötött egy üzemeltető céggel, aki többségi önkormányzati tulajdonú. A társaság jelezte, hogy önhibáján kívül jelenleg fizetésképtelen, kéri türelmünket. Társulásunknak mint vagyonkezelőnek van-e lehetősége irányító szervi határozata alapján a késedelmi kamatról teljes egészében vagy részben lemondani? Az üzemeltetésre átadott vagyon európai uniós támogatással valósult meg. Az eszközök pótlására elkülönített pénzösszeg fedezete ez az üzemeltetési díj. Az üzemeltetési szerződés a régi Ptk. hatálya alatt íródott.
Részlet a válaszából: […] ...1. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában foglaltak szerint behajthatatlan. A behajthatatlan követelés leírása nem minősül követeléselengedésnek. A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell.Az előzőek alapján tehát megállapodás alapján nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Behajthatatlan követelés

Kérdés: Központi költségvetési szerv lemondhat-e követeléséről a vállalkozással történő megállapodás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...mértékét bizonyítani kell. A behajthatatlan követelés leírása nem minősül az Áht. 108. §-ának (2) bekezdése szerinti követeléselengedésnek.A felsorolt jogszabályi rendelkezések alapján nincs mód arra, hogy központi költségvetési szerv az adóssal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Behajthatatlan kis összegű követelés minősítése

Kérdés: Munkáltatói hitelnyilvántartásunkban 2010-es minisztériumi összevonások után bekerültek olyan munkáltatói hitelszámlák, melyek 100 000 Ft alatti tőketartozást mutatnak, futamidejük több mint öt éve lejárt, a hitelt felvevő adósok a tértivevények tanúsága szerint elhaláloztak (vagy nem veszik át a küldeményt), örökösökről nincs tudomásunk, felszólítóleveleink bontatlanul visszaérkeznek. Élhet-e a fenti esetekben a minisztérium a tartozás könyvelési rendszerből történő kivezetésével, vagyis a követelés elengedésének lehetőségével? A vonatkozó Áht. 97. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy követelésről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet, de ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése szerint kis összegű követelést behajtásra elő­­írni nem kell. A behajtással kapcsolatban egyébként is olyan többletköltségek merülnének fel, melyek sok esetben nagyobb terhet rónak az intézményre, mint a ténylegesen behajtani kívánt összeg. Az Áhsz.-hez kapcsolódó 6/2009. számviteli kérdés önkormányzatokra vonatkozólag felveti a követelés leírását, mint alkalmazható megoldást. Alkalmazható-e ez központi költségvetési intézménynél is?
Részlet a válaszából: […] ...és mértékét bizonyítani kell. A behajthatatlan követelés leírása nem minősül az Áht. 97. §-ának (1) bekezdése szerinti követeléselengedésnek.A kérdésben a kis összegű követeléseknél egy általános helyzetismertetés jelenik meg, illetve a megoldás módjánál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Étkezésidíj-hátralék behajtása

Kérdés: Intézményünknél magas összeget tesz ki az étkezési díjak hátraléka. Milyen lehetőségünk van ennek behajtására? A gyermek az étkeztetésből nem zárható ki. A jogszabály változásáig a hátralék a szülőtől adók módjára behajtható volt.
Részlet a válaszából: […] ...van a felek között, ezért a behajtásra a Ptk. előírásai szerintvan lehetősége az intézménynek. A követelés behajtásánál, illetve elengedésénél figyelemmelkell lenni az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 108. §-ábanfoglaltakra, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása

Kérdés: A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!
Részlet a válaszából: […] ...ahátralékra a települési önkormányzat jegyzője adóügyi hatáskörében indokoltesetben méltányosságból részletfizetést vagy kamatelengedést engedélyezhet. Atelepülési önkormányzat jegyzője adóügyi hatáskörében a hátralék teljesösszegét akkor engedheti el, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Behajthatatlan követelések kivezetése

Kérdés: Intézményünk továbbszámlázott szolgáltatást nyújtott egyik vevőjének. A vevő 2007. október óta nem egyenlítette ki követelésünket (2 db számla). A követelés összege 8000 Ft. 2007. év végén az egyenlegközlőt átvette, a követelésünket elismerte. A fizetési felszólításokat 2008 júniusáig átvette, azt követően a fizetési felszólító levelek "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkeztek vissza. A vevő alapítvány, egyesület. Az egyenlegközlőket és a fizetési felszólításokat tértivevényes levélként adtuk fel. Mit tudunk tenni a követelés behajtása érdekében? Hogyan tudjuk szabályosan kivezetni a követelést a nyilvántartásunkból?
Részlet a válaszából: […] ...jogcímen kell kivezetni akönyvekből. A behajthatatlan követelés leírása nem minősül az Áht. 108. § (2)bekezdése szerinti követelés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.
1
2