Beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok számlája

Kérdés:

A kivitelező befejezte a beruházást, melyhez műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv, illetve teljesítésigazolás is készült (június 10-ei dátummal). A kivitelező részére a teljesítésigazolás abban az esetben volt kiállítható, ha a műszaki ellenőr erről írásban nyilatkozott (átvette a munkát, aláírásával igazolta ezt). Ez alapján a műszaki ellenőri feladatokhoz kapcsolódó számla dátuma meg kell, hogy egyezzen a beruházás aktiválásának az időpontjával, és a teljesítésigazolás időpontjával (június 10.), véleményünk szerint csak így aktiválható ez a költség, továbbá az ő teljesítésigazolása nélkül a vállalkozó nem állíthatta ki a végszámlát. A mérnök azonban június 20-ai teljesítési dátummal állította ki a számláját, mivel állítása szerint további dokumentációs kötelezettsége volt még a műszaki átadás-átvételt követően, így a mérnöki munkát csak június 20-án fejezte be. Az aktiválás érdekében – véleményünk szerint – szükséges volt a műszaki ellenőr számlájának javítása, azonban a műszaki ellenőr állásfoglalása szerint a kérésünk nem jogos. A fenti helyzethez hasonló esetekben hogy járunk el szabályosan a beruházáshoz kapcsolódóan befogadható számlák kezelését illetően?

Részlet a válaszából: […] ...munkák elvégzéséről kiállított teljesítésigazolás. A kormányrendelet szerint a műszaki ellenőr közreműködik a használatbavételi engedély kiadása során is, aminek megkérése az építtető feladata, és szintén a kivitelező általi teljesítés után következik be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Idegen tulajdonon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzat a helyi katolikus gimnázium megépítése során az engedélyes tervek, műszaki ellenőri feladatok, közműcsatlakozási díjak és csapadékvíz-elvezetés kiadásait fedezte. Ez az összeg 85 millió forint, melyet az önkormányzat beruházásként tart nyilván. Az ingatlan tulajdonosa az egyházmegye. Mi az a jogszabály, amelyre hivatkozva át tudja adni az önkormányzat az idegen tulajdonon végzett beruházást az egyházmegyének? Kötelező az átadás? Mi a helyes eljárás ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] A Mötv. 108. §-ának (2) bekezdése alapján a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható egyház, egyházi jogi személy részére hitéleti feladatai elősegítése, vagy az általa végzett állami, önkormányzati – így különösen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Személygépkocsi aktiválása, költségeinek elszámolása

Kérdés: Személygépkocsi-aktiválás során a beszerzési értékben mit kell figyelembe venni? Az áfa értéke aktiválandó-e, üzembe helyezés esetén milyen költségeket lehet figyelembe venni (rendszámtábla, zöldkártya, műszaki engedély, téli gumi)? Üzemeltetés során az üzemanyag, szervizköltség, parkolási költség, útdíj, autópálya--matrica elszámolása, könyvelése hogyan történik, az áfa levonásba helyezhető-e?
Részlet a válaszából: […] ...számlázott értékében vagy külön számlában jelenik-e meg. Az Szt. előírásai szerint tehát a rendszámtábla, zöldkártya, műszaki engedély, téli gumi is a bekerülési érték része.A téli gumi esetében megjegyezzük, hogy ha a gépjármű beszerzését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Óvoda üzembe helyezése

Kérdés: Önkormányzatunk egy új óvodát építtetett. A műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv dátumával, vagy az azt követően kapott hatósági engedélyek kiállításának napjával szükséges aktiválnunk az épületet?
Részlet a válaszából: […] ...jogi, hatósági feltételei, valamint az eszközt ténylegesen használni is fogják. Az egyéb feltételek megléte mellett a használatbavételi engedély megadását megelőzően lefolytatott használatbavételi eljárás akkor tekinthető elegendőnek a beruházás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Beruházás bekerülési értéke

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testületi határozat alapján 2 gyalogátkelőt fog kialakítani olyan úton, mely nem az önkormányzat tulajdonában van (a közútkezelő a tulajdonos). Tervezési, engedélyezési és kivitelezési költség is kapcsolódik hozzá. Ez beruházási vagy dologi kiadás? Ha dologi kiadás, akkor az utakra kapott állami támogatással szemben elszámolható-e? Ha beruházás, milyen főkönyvi számlán számoljuk el? Az aktiválás után az ingatlankataszter-programban milyen helyrajzi számon tartjuk nyilván?
Részlet a válaszából: […] ...aktivált beruházások és felújítások értékét is.A két kialakításra kerülő gyalogátkelőhely-beruházáshoz kapcsolódó tervezési, engedélyezési és ki-vitelezési költségek a beruházás részét fogják képezni, amennyiben azt idegen vállalkozóval fogják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 16.

TOP 3.2.1-15 támogatás

Kérdés: TOP 3.2.1-15 támogatással megvalósuló, önkormányzati hivatal épülete energetikai korszerűsítése projekt kapcsán napelem elhelyezésére, külső falfelület és padlásfödém hőszigetelésére, fűtés-korszerűsítésre, akadálymentesítésre és külső nyílászárócserére kerül sor. Ezek a munkálatok együttesen a felújítás/korszerűsítés kategóriába esnek, vagy munkafajtánként kell minősíteni azokat mint felújítás vagy beruházás? A projekt költségvetésében a következő költségkategóriák szerepelnek:
1. Projekt-előkészítés költségei: projektterv, műszaki tervek, kiviteli és tendertervek, ezek hatósági díjai, épületenergetikai tanúsítvány, közbeszerzési szakértő díja;
2. Projektmenedzsment-költség;
3. Beruházáshoz kapcsolódó költségek;
4. Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei: kötelezően előírt nyilvánosság, egyéb mérnöki szakértői díjak, műszaki ellenőr díja, tananyag fejlesztése, felmérések, kimutatások, tanulmányok készítése;
5. Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei: munkabér és járulékai.
A fentiekben említett költségek közül melyek a felújítási vagy beruházási költségek, vagyis az épületre aktiválandó költségek, és melyek a működési kiadások?
Részlet a válaszából: […] ...ide nem értve az egyéb jogcímen elszámolt költségeket (biztosítás, kapcsolódó időarányosan felszámított hitelkamat, hatósági engedélyek stb.). A bekerülési érték részeként az üzembe helyezés érdekében, az üzembe helyezésig felmerült tervezési, rakodási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 28.

Tárgyi eszköz vásárlása

Kérdés: Mikor kerül a számlával vásárolt tárgyi eszköz a tulajdonunkba? Mikor kell aktiválni -?véleményünk szerint használatbavételkor, amely független a kiegyenlítés dátumától –, ha a számlán található az alábbi szöveg: "a tárgyi eszköz az eladó tulajdonát képezi a számla kiegyenlítéséig"?
Részlet a válaszából: […] ...eszköz rendeltetésszerű működésének műszaki, technikai, illetve hatósági (használatbavételi, érintésvédelmi, munkavédelmi, forgalmi engedély stb.), jogi feltételei. A feltételek teljesülését dokumentálni kell.Ha a feltételek bármelyike hiányzik, akkor az eszközt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 20.

Beruházás aktiválása

Kérdés: 2016. december havi teljesítésű (mind a számla szerinti teljesítési időpont, mind a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma 2016. 12. 15.) beruházási számla, melynek a kifizetése 2017 januárjában történt meg. Helyesen járunk-e el, ha a számlát 2016-ban befejezetlen beruházásként kezeljük, azt nem aktiváljuk a műszaki átadás-átvétel dátumától függetlenül, tekintettel arra, hogy a költségvetési számvitel szerint a beruházási kifizetés áthúzódott 2017. évre. Ennek oka, hogy a Forrás SQL rendszerben az Eszköz modul a Pénzügy modullal pénzforgalmi egyeztetést végez, és a 2017. évben kifizetett összeggel eltérés mutatkozik, valamint a beszámolóban, mérlegjelentésben is.
Részlet a válaszából: […] ...dátuma. A használatbavételhez nem biztos, hogy elég a teljesítés-igazolás, például épületek, építmények esetében szakhatósági engedélyek is szükségesek lehetnek. Ilyen esetben akkor lehet üzembe helyezni a létesítményt, ha valamennyi szakhatósági engedély megvan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 21.

Tárgyi eszközök üzembe helyezése

Kérdés: Ingatlanon végzett beruházás, felújítás esetében szükséges külön üzembe helyezési jegyzőkönyv vagy a kiállított műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv és a teljesítésigazolás elfogadható mint üzembe helyezési jegyzőkönyv? Építésiengedély-köteles beruházások esetében a jogerős használatbavételi engedély tekinthető-e ugyancsak üzembe helyezési jegyzőkönyvnek?
Részlet a válaszából: […] ...a kivitelezési munkák elvégzését igazolja.Ingatlanok esetében a rendeltetésszerű használatbavétel feltétele a használatbavételi engedély, amelyhez adott esetben több szakhatóság közreműködése is szükséges (tűzoltóság, építéshatóság).Az épületek és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 12.

Önkormányzati épületfelújítás

Kérdés: Önkormányzatunk épületének felújítása 4 éve befejeződött. A használatbavételi engedély megadása a parkoló hiánya miatt húzódott idáig. A 2014-es nyitás során a befejezetlen beruházások között már nem szerepel a főkönyvi könyvelésben adat, tehát 2015-ben sem. Hogyan tudom ráaktiválni az épületre a felújítás értékét? A kataszterbe most került feladásra, az engedély megadását követően. Így viszont nincs meg az egyezőség a kataszter és a könyvelés között. (A könyvelést 2014-ben vettem át.)
Részlet a válaszából: […] ...érdemlő módon dokumentálni kell, üzembe helyezési okmányt, valamint állományba vételi bizonylatot kell kiállítani. A használatbavételi engedély is egy ilyen hitelt érdemlő dokumentum, ettől az engedélytől kezdődően lehet az ingatlant használni.Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.
1
2