Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] A környezetvédelmi alapot az önkormányzatok a Környezetvédelmi tv. 58. §-ának (1) bekezdése alapján hozzák létre. A törvény értelmében a környezetvédelmi alapot az önkormányzatok meghatározott célokra használhatják fel.A Környezetvédelmi tv. 58. §-ának (5)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Vagyonkezelésbe adott épület energetikai korszerűsítése

Kérdés: Önkormányzatunk TOP támogatást nyert épületek energetikai korszerűsítésére, napelemes rendszer telepítésével. A rendszerek megvalósításra kerültek a tankerületnek vagyonkezelésbe adott épületek esetében is.
1. Helyesen járunk-e el, ha épületet beruházásként kívánjuk aktiválni (meglévő épület értékének növelésével)? Ha helyesen épületberuházás, akkor a vagyonkezelői szerződést módosítani szükséges-e? (Ezen épületeket jelenleg a nullás számlaosztályban tartjuk nyilván.)
2. A kapott fejlesztési támogatást halasztott bevételként el kell-e számolni, ha igen, annak feloldása hogyan történik? (Nem az önkormányzatunk számolja el az értékcsökkenést.)
Részlet a válaszából: […] ...értékcsökkenés elszámolásával egyidejűleg feloldani.A vagyonkezelésbe adást a 38/2013. NGM rendelet III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, K) Vagyonkezelésbe adás elszámolása államháztartáson...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Idegen épületen végzett beruházás/felújítás

Kérdés: Idegen épületen végzett beruházást/felújítást hogyan könyveljük helyesen? Intézetünknél felügyeletiszerv-változás történt, ezért az ingatlanok az 1-es számlaosztályból átkerültek a 0-s számlaosztályba, mivel az ingatlan tulajdonjoga a korábbi felügyeleti szervnél maradt, s nekünk szerződés alapján csak használati jogunk van. Az ingatlanon nyílászárócserét, mennyezetbe épített lámpa cseréjét stb. szeretnénk végezni. Hogyan történik ennek helyesen a nyilvántartása és a könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szerv a könyveiben a saját tulajdonában álló vagy a vagyonkezelésébe kapott nemzeti vagyonba tartozó eszközöket (ingatlant) mutathatja ki. A használatban lévő ingatlanokat a használó nem mutathatja ki, mivel azt a tulajdonos szerepelteti a könyvekben. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Járda aszfaltozása és futóút murvázásának számviteli elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a település parkjában a járda ismételt aszfaltozását végeztette el a nyáron (az előző járda a téli hidegben feltöredezett), és a mellette lévő futóutat murvával szóratta fel végig, mivel már sok helyen elfogyott a murva, veszélyeztetve ezzel a futók testi épségét. Hogyan kell elszámolnunk ezeket az idegen kivitelezővel elvégzett munkálatokat? Könyvelhetjük mindkettőt felújításnak?
Részlet a válaszából: […] ...karbantartásának idegen vállalkozóval történő elvégzése.A már használatba vett, illetve a mérlegben nem szerepeltethető tárgyi eszközökön idegen vállalkozó által végzett felújítási munkák esetén a felújítás bekerülési értéke az elhasználódott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Beruházás, felújítás, karbantartás

Kérdés: Egy épület azbesztmentesítése dologi kiadásként vagy beruházásként kezelendő?
Részlet a válaszából: […] ...növekedéssel jár,– a másik csoport, ahol bővítés, átalakítás, rendeltetésváltozás történik, ami a már állományban lévő tárgyi eszközökhöz kapcsolódik. Ebben az esetben nem mennyiségi növekedés történik, a már meglévő tárgyi eszközök bekerülési értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 16.

Járdafelújítás

Kérdés: Önkormányzatunk járdafelújítást végez. Egy megrongálódott betonjárda helyére (250 m2) egy nagyobb teherbírású térkőből készült burkolat kerül, amelyhez még 120 m2 teljesen új burkolat lesz kiépítve. Ez a munkálat beruházás, felújítás (korszerűsítés) vagy vegyesen mindkettő? A kivitelező költségtervében szerepel a régi járda bontásának tétele is, ennek a vagyonnak van még nettó értéke. A bontási tétel a felújítás része? A felújítás teljes költségét a már meglévő bruttó értékhez aktiváljuk hozzá? Kérem, hogy az építménnyel kapcsolatos valamennyi gazdasági eseményt, illetve azok számviteli nyilvántartásba vételét teljeskörűen szíveskedjenek bemutatni.
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló, az élettartam növelésével járó tevékenység,– másrészt a korszerűsítési tevékenység.A felújítás nem jár a tárgyi eszközök mennyiségi növekedésével, de a felújítás értéke a tárgyi eszköz bekerülési értékét növeli.Beruházásnak minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 12.

TOP 3.2.1-15 támogatás

Kérdés: TOP 3.2.1-15 támogatással megvalósuló, önkormányzati hivatal épülete energetikai korszerűsítése projekt kapcsán napelem elhelyezésére, külső falfelület és padlásfödém hőszigetelésére, fűtés-korszerűsítésre, akadálymentesítésre és külső nyílászárócserére kerül sor. Ezek a munkálatok együttesen a felújítás/korszerűsítés kategóriába esnek, vagy munkafajtánként kell minősíteni azokat mint felújítás vagy beruházás? A projekt költségvetésében a következő költségkategóriák szerepelnek:
1. Projekt-előkészítés költségei: projektterv, műszaki tervek, kiviteli és tendertervek, ezek hatósági díjai, épületenergetikai tanúsítvány, közbeszerzési szakértő díja;
2. Projektmenedzsment-költség;
3. Beruházáshoz kapcsolódó költségek;
4. Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei: kötelezően előírt nyilvánosság, egyéb mérnöki szakértői díjak, műszaki ellenőr díja, tananyag fejlesztése, felmérések, kimutatások, tanulmányok készítése;
5. Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei: munkabér és járulékai.
A fentiekben említett költségek közül melyek a felújítási vagy beruházási költségek, vagyis az épületre aktiválandó költségek, és melyek a működési kiadások?
Részlet a válaszából: […] ...és tenyész-állatok bekerülési értéke, valamint a már üzembe helyezett, használatba vett, a mérlegben nem sze-repeltethető (pl. bérelt eszközök) tárgyi eszközök bővítésével, rendeltetésének megváltozásával, élettartamának, teljesítőképességének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 28.

Kazáncsere nyilvántartása

Kérdés: Településellátó szervezetünk épülete az önkormányzat tulajdonában van. Ezen épület gázkazánját fogja az önkormányzat kicseréltetni, és a gázellátó hálózatot és fűtési rendszert is átalakíttatja egyúttal. Az épület része a fűtési rendszer, tehát az épületre fogjuk aktiválni a beruházás értékét (tervek, kivitelezési számlák értéke). Kell-e az épület értékét csökkentenünk egyúttal a kiszerelt kazán valamilyen módon becsült értékével, hiszen jelenleg a könyveinkben csak az épület értéke szerepel, amelyben a régi kazán értéke is benne van? Helyénvaló-e, ha ezentúl az épületfelújításként kezelt beruházás értéke az épület értékcsökkenésének mértékével, tehát 50 év alatt íródik majd le?
Részlet a válaszából: […] ...(6) bekezdése szerint a mérlegben a felújítások között kell kimutatni a mérlegben szereplő és a mérlegben nem szerepeltethető tárgyi eszközökön végzett, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja szerinti felújítások bekerülési értékét.Az Szt. 3. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Beruházás, felújítás, karbantartás

Kérdés: A vizesblokkok átépítése (felújítása), akadálymentessé tétele minek minősül? A munkálatok együtt járnak a régiek lebontásával, majd az új eszközök beépítésével (csempézés, járólapozás, szaniterek beépítése, válaszfalak létrehozása stb.) Felmerülhet-e itt karbantartás, a karbantartási munkálatok halmozódása, vagy ez már felújításnak minősül? A gyakorlatot figyelembe véve, hol felújításnak, hol beruházásnak van besorolva.
Részlet a válaszából: […] ...által karbantartási munkáknak minősülnek – ahogy a kérdező is írta -, a munkálatok együtt járnak a régiek lebontásával, majd az új eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 11.

Önkormányzati épületfelújítás

Kérdés: Önkormányzatunk épületének felújítása 4 éve befejeződött. A használatbavételi engedély megadása a parkoló hiánya miatt húzódott idáig. A 2014-es nyitás során a befejezetlen beruházások között már nem szerepel a főkönyvi könyvelésben adat, tehát 2015-ben sem. Hogyan tudom ráaktiválni az épületre a felújítás értékét? A kataszterbe most került feladásra, az engedély megadását követően. Így viszont nincs meg az egyezőség a kataszter és a könyvelés között. (A könyvelést 2014-ben vettem át.)
Részlet a válaszából: […] ...(6) bekezdése alapján a mérlegben a felújítások között kell kimutatni a mérlegben szereplő és a mérlegben nem szerepeltethető tárgyi eszközökön végzett, a Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja szerinti felújítások bekerülési értékét.Az Szt. 3. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.
1
2