Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] A rendelkezésre álló információk alapján a tényállás szerinti ügyletben a társaság az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítést teljesít. E törvénypont kimondja, hogy termékértékesítésnek minősül az építési-szerelési munkával létrehozott, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Bérleti díj mellett kiszámlázott szolgáltatás áfája

Kérdés: Felsőoktatási intézmény az ingatlan-bérbeadás és -hasznosítás vonatkozásában az Áfa-tv. 86 §-a (1) bekezdésének j), k), l) pontja alapján adókötelezettséget választott a 88. § (4) bekezdése alapján. Ebben az esetben az ingatlan-bérbeadási tevékenység kiszámlázásakor helyesen jár-e el, ha fordított áfásan állítja ki a számláját? Ha a bérleti díjon felül eszközhasználatot és közüzemi díjat is számláz ki, ilyen esetben a fő tevékenység áfáját viselve, az eszközhasználatra és a közüzemi díjra (közvetített szolgáltatásra) sem számolhatja fel az áfát? A bérleti díj mellett kiszámlázott közüzemi szolgáltatásokat és az eszközhasználati díjat milyen áfával kell kiszámláznia?
Részlet a válaszából: […] ...és európai bírósági döntés is foglalkozott. Ezek szerint különösen, valamely szolgáltatást akkor kell járulékosnak tekinteni a főszolgáltatáshoz képest, ha nem önálló célként jelenik meg az ügyfelek számára, hanem arra szolgál, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Társasházi közös költség bizonylatolása, illetve ingatlan- bérbeadással kapcsolatos közüzemi költség továbbszámlázása

Kérdés: Önkormányzat társasházban lévő lakását bérbe adja. Az önkormányzat felé a társasházat terheli-e számlakibocsátási kötelezettség az általa beszedett közös költség vonatkozásában, illetve az önkormányzat bérleti tevékenységével összefüggésben közüzemi költségei továbbszámlázása során adójogi szempontból mikor jár el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...közüzemiköltséget, akkor az minden esetben az Áfa-tv. 70. § (1) bekezdés b) pontjaszerinti járulékos költség, és mint ilyen osztja a főszolgáltatás, azaz a bérbeadásáfarendszerbeli megítélését, függetlenül attól, hogy a közüzemi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Közös költség áfája

Kérdés: Lakóingatlant adunk bérbe. A bérbeadást tárgyi adómentesen számlázzuk a bérlőnek. A társasháznak fizetendő közös költséget is a bérlőnek kell fizetnie. A közös költségről szóló számlát ki bocsátja ki a bérlő részére?
Részlet a válaszából: […] ...A közös költség a bérletijogviszony járulékos eleme. Az Áfa-tv. 22. § (3) bekezdése alapján a járulékosköltségek beletartoznak a főszolgáltatás adóalapjába. Mivel a lakóingatlanbérbeadása tárgyi adómentes tevékenységnek minősül, az áfát nem kell megfizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 27.

Ingatlan bérbeadása

Kérdés: Lakást adunk bérbe. A közüzemi számlákat, valamint a társasháztól kapott számlát a közös költségről a bérlőre hárítjuk át. A gáz, áram, víz fogyasztását külön órával mérjük. Helyesen járunk-e el, ha ezen költségeket tárgyi adómentesen számlázzuk ki a bérlőre?
Részlet a válaszából: […] ...költség azonban a bérleti jogviszony járulékos eleme.Az Áfa-tv. 22. § (3) bekezdése alapján a járulékos költségek beletartoznak afőszolgáltatás adóalapjába. A közös költség tehát a bérleti díj olyan részétképezi, amelyet nem a bérbeadó felé, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 27.