Magánszemélyek önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletben szabályozta az általa nyújtott támogatásokat, melyek odaítélésére pályázati úton kerül sor a költségvetésben e célra elkülönített Civil Alap terhére. A pályázókkal a felhasználás részleteiről megállapodást kötünk, kiadásaikat számlával kell igazolniuk, részletes elszámolási kötelezettség terheli őket. A rendelet értelmében magánszemély pályázó kizárólag a községben megvalósuló eseményre, fejlesztésre, tevékenységre, illetve községben élő közösség településen kívül megvalósuló programjának megvalósítására nyújthat be pályázatot. Felmerült, hogy nem nyújtható magánszemélynek ilyen módon támogatás, kizárólag az önkormányzat dologi kiadásainak terhére, önkormányzat nevére kiállított számla ellenében. Kérném szíves állásfoglalásukat a tekintetben, hogy magánszemély részére milyen feltételekkel nyújtható támogatás, és ennek elszámolása, illetve könyvelése hogyan (milyen cofog-számon) történhet?
Részlet a válaszából: […] ...tekinthetők, illetve magánszemélyek részére is. Ilyen módon részesülnek támogatásban például társasházak vagy magánszemélyek épületfelújítási, korszerűsítési pályázatokban, vagy egyes helyi érdekű szerveződések (pl. természetbarát kör, nyugdíjas táncklub stb.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Önkormányzati intézménynél végzett felújítás

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati intézmény vagyunk, önálló adószámmal. Felügyeleti szervünk 2013-ban felújításra, képviselő-testületi döntés alapján előirányzatot adott olyan épületekben végzendő beruházásra, felújításra, amelyek az önkormányzat nyilvántartásában és tulajdonában szerepelnek. A munkákat elvégeztettük. A számlát a saját nevünkre kértük, mivel az előirányzat nálunk szerepel. Év végén pl. ablakcserét szerettem volna visszaadni az önkormányzatnak mint elvégzett felújítás, mivel a felújítást rá kell aktiválni az épületre. Ezt visszautasították azzal az indokkal, hogy ez áfaköteles ügylet. Erről szeretném kérni tájékoztatásukat. A jövőben mi ennek az elfogadható megoldása, és csakugyan áfaköteles lesz ez az ügylet? Az intézmény áfalevonási joggal rendelkezik, de az áfa nem lett visszaigényelve többféle meggondolásból adódóan.
Részlet a válaszából: […] ...áfaköteles lesz.A kérdésből nem derül ki, hogy mi a pontos feladata az intézménynek, illetve hogy miért az intézményhez tervezték a felújítási kiadásokat. Abban az esetben, ha az intézménynek alapító okiratában foglalt alapfeladata, hogy karbantartsa, felújítsa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 29.

Önköltségszámítás szabályozása

Kérdés: Önállóan gazdálkodó önkormányzati intézmény vagyunk. A saját bevételek növelése érdekében 2009-től vállalkozási tevékenységként ajándékboltot és büfét üzemeltetünk, a városban elsőként, az alapító okiratnak megfelelően. A vállalkozási bevételeket és kiadásokat elkülönítetten számoljuk el, a közvetlen költségekkel nincs is probléma. Ha az önköltségszámításnál az általános költségeket is fel akarjuk osztani, már probléma adódik a számviteli törvény és az államháztartási törvény ellentmondása miatt: az igazgató és a gazdasági vezető bérét is adott százalékban ráosztom a vállalkozásra, akkor a teljesség elve teljesül. Viszont a vezetők bérét az önkormányzat adja támogatásként, s az Áht. szerint vállalkozási tevékenységhez nem használható fel. Ha a vállalkozás "termeli ki" a vezetők bérét, akkor azzal a támogatást csökkentik. Az igazgató egy személyben vezeti az intézményt, munkája kiterjed mind az alap-, mind a vállalkozási tevékenységre. Minden közalkalmazott kinevezési okmány szerinti bérét az engedélyezett létszámkeret erejéig teljes egészében önkormányzati támogatásból fedezi az intézmény. A fenntartó önkormányzaton belül sincs egyetértés az egyes irodák között, hogyan lehetne a támogatás éves összegének meghagyása mellett a költségek között a személyi juttatások egy részét elszámolni. Felmerült az a lehetőség, hogy a támogatás személyi előirányzatából ezen bérhányadot dologi kiadások előirányzatára csoportosítsuk át, ekkor a támogatás összege nem csökken, s teljesül a vállalkozási eredmény jogszabály szerinti elszámolása is. (A vállalkozási eredményt teljes egészében az alaptevékenységbe forgatjuk vissza.) Ha átcsoportosítjuk a személyi juttatásból a dologi kiadásokra tervezett összeget, amely a vezetők, könyvelők bérének bizonyos hányadát takarná, nem minősül-e bújtatottan a vállalkozási tevékenység támogatásának, hiszen pont azért történik az átcsoportosítás, hogy a személyi juttatások között elszámoljuk a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos személyi juttatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzatiintézmény konyháján történik, akkor a konyhai kiadások, az ajándékbolt és büféépületének fenntartási kiadásai, felújítási, karbantartási kiadásai, energia-,távhő-, víz-, csatorna-, villanykiadások és az ezekkel kapcsolatos személyijellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 1.

Támogatásban részesülő magánszemély adókötelezettsége

Kérdés: A helyi védettséggel érintett épített értékek felújítási munkálatainak támogatására önkormányzatunk pályázatot írt ki. Pályázni lehet a felújítás költségeinek 50 százalékáig, mely összegnek az 50 százaléka kamatmentes kölcsön. A pályázat nyertesének magánszemély esetében keletkezik-e és milyen címen jövedelme?
Részlet a válaszából: […] ...pályázat útján költségvetési, önkormányzati forrásbólmagánszemély részére lakóépületnek az adott jogszabályban meghatározottfelújítására, korszerűsítésére juttatott támogatást. Amennyiben tehát akérdéses támogatásról jogszabály (önkormányzati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 18.

Önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből származó bevétel felhasználása

Kérdés: Az önkormányzat az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből befolyt pénzeszközét fordíthatja-e helyi rendeletben megállapított, lakossági, ún. első lakáshoz jutók kamatmentes lakásvásárlási kölcsönének nyújtására?
Részlet a válaszából: […] ...határozza meg, melyek a következők:– új lakás építése, új vagy használt lakás megvásárlása,– lakóépület teljes vagy részletes felújítása,korszerűsítése,– városrehabilitáció,– az EU-források felhasználásához szükséges önrészbiztosítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.

Önkormányzati támogatás arányosítása

Kérdés: Szociális foglalkoztató önkormányzati intézmény vagyunk. Az önkormányzat esetenként – intézményfinanszírozás címén – ad támogatást meghatározott céllal, pl. felújításra vagy gépvásárlásra. A támogatás nem fedezi a teljes nettó költséget, csak annak egy részét. A hiányzó összeget az intézmény saját bevételéből pótolja, és a teljes költség áfáját az intézmény fizeti meg. Az Áfa-tv. 38. § (1) bekezdés a) pontja értelmében kell-e arányosítani az áfát?
Részlet a válaszából: […] Ha az intézmény a támogatást meghatározott termék beszerzésére kapja, akkor az Áfa-tv. 38. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az intézmény kizárólag ezen termék beszerzésére (pl. gépvásárlás) a nem támogatott hányad erejéig érvényesítheti a levonási jogát. (Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 10.