Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...leltározást, ha azt szükségesnek tartja. Véleményük szerint ilyen eset a gazdasági irányítás átadása is. Az új gazdasági vezető felelősséggel csak akkor tudja átvenni a gazdálkodási, számviteli feladatokat, ha pontosan tudja, hogy mit vesz át, és nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Költségvetési szerv feladatainak átvétele

Kérdés:

Lehetséges-e költségvetési szerv egyik feladatát áthelyezni nem költségvetési szervbe? Az Áht. 11. §-ának (3a) és (3b) pontja a kiváló szervezeti egységet költségvetési szervbe teszi.

Részlet a válaszából: […] ...olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, illetve olyan gazdálkodó szervezetet (ilyenek alapvetően a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság) alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.(Kéziratzárás: 2023. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Végkielégítés közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor II.

Kérdés: A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulása miatt (2020. évi XXXII. tv.) a közalkalmazottaknak 2020. szeptember 14-éig nyilatkozniuk kellett, hogy a munkaviszonyban való továbbfoglalkoztatást elfogadják-e. Munkavállalónk határidőben megkapta a későbbi munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot, annak ismeretében azt elfogadta. Október hónap elején szóban jelezte, hogy nem fogja aláírni a szerződést. Álláspontja szerint jár neki a végkielégítés, amit a munkáltató vitat. Álláspontunk szerint a 2020. évi XXXII. tv. 2. §-a (5) bekezdésének c) pontjában meghatározott határidő 2020. szeptember 14-én lejárt, és végkielégítés csak azoknak jár, akik addig nem fogadták el a tartalmi ajánlatot. Valóban jogos-e a végkielégítés iránti igénye annak ellenére, hogy a megadott határidőig ő arról nyilatkozott, hogy elfogadja az ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...megszegte, ez a fél köteles a másik fél ebből eredő kárát megtéríteni a szerződésszegésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Ugyanakkor önmagában a szerződés létrejöttének elmaradásáért kártérítési kötelezettség e körben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Beolvadás – részesedés értéke

Kérdés: A helyi víziközmű-társulásban lévő törzsbetétünk (részesedésünk) értéke beolvadás után 950?000 Ft-ról 10?000?000 Ft-ra emelkedett. Szeretnék segítséget kérni ennek a tételnek a helyes lekönyvelésében. Könyvelési segédletekben nem találtam útmutatást arról, hogyan kell (kell-e?) a saját tőkével (412 fkv.) szemben könyvelni. Egyéb beruházás, felújítás során kell a nemzeti vagyon változását (412) könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...venni a beolvadó gazdasági társaságnak az átvevő gazdasági társaságban lévő részesedése névértékét;– tilos az átvevő korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság törzstőkéjét (alaptőkéjét) megemelni a beolvadó társaság tulajdonában lévő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Beolvadás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Egy korlátolt felelősségű társasági formában működő leányvállalat beolvad részvénytársasági formában működő anyavállalatába (az anyavállalat a beolvadáskor belföldön nyilvántartásba vett adóalany). Álláspontunk szerint, amennyiben a beolvadás kapcsán teljesülnek az Áfa-tv. 18. §-ának (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott feltételek, akkor az Áfa-tv. hatályán kívüli ügyletről van szó, és a leányvállalatnak a beolvadással kapcsolatban nincs számlakibocsátási kötelezettsége, valamint nem keletkezik áfabevallási és áfafizetési kötelezettsége sem. Helyes ez a meglátás?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 17. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy "nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás, ha az adóalany jogutódlással szűnik meg, feltéve hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott feltételek szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 11.

Kinevezett és megbízott vezetők az általános iskoláknál

Kérdés: A 2008. évi LXI. tv. módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, amely szerint a vezetők és magasabb vezetők esetében a garantált illetmény a vezetői illetményalap és a vezetői munkakör képzettségi osztályához tartozó szorzószám szorzatából áll. Ezeket a szorzószámokat a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ugyanezen törvény kimondja, hogy a vezető illetménykiegészítésben és jutalomban nem részesíthető. A kérdésünk az lenne, hogy önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatójára, annak helyetteseire, valamint a gazdasági vezetőre alkalmazható-e ez a módosítás?
Részlet a válaszából: […] ...2009. január 1-jétől hatályos rendelkezései különbséget tesznek akinevezett és megbízott vezetők illetményrendszere, szabadsága és felelősségetekintetében. Ezen túlmenően mind a kinevezett, mind a megbízott vezetőklehetnek magasabb vezetők vagy vezetők.A Kjt. 23....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 17.

Nonprofit társaságok társasági jogi státusa, adójogi megítélése

Kérdés: Társaságunk jelenleg közhasznú társasági formában tevékenykedik, nem végez vállalkozási tevékenységet, továbbá áfabevallásra és -fizetésre sem kötelezett. Kérdésünk, hogy milyen változást eredményez az adózás területén, ha társaságunk nonprofit zrt.-vé, vagy ha közhasznú nonprofit zrt.-vé alakul át?
Részlet a válaszából: […] ...szerint aközhasznú társaság 2007. július 1-jét követő két éven belül társasági szerződésmódosításával nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működhet tovább, másnonprofit gazdasági társasággá alakulhat át, vagy jogutód...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.