Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] ...kötött szerződés, a közművek átírásához való tulajdonosi hozzájárulás, a közműszolgáltatók önkormányzat részére küldött fizetési felszólításai. Amikor az önkormányzat kifizeti a bérlő helyett a tartozást, akkor a kifizetést a 36516. Túlfizetések, téves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Szemétszállítási díj behajtása

Kérdés: A lakosság szemétszállítási díját havonta az önkormányzatunk fizette a szállítást végző szolgáltatónak 2013-ban és 2014-ben. Ezen időszakra vonatkozó díjat a lakosság részére továbbszámlázta az önkormányzat, viszont a mai napig több lakos is tartozik, többszöri felszólítás után sem mutatnak hajlandóságot a fizetésre. A legmagasabb tartozás összege 44 400 Ft, a többi tartozás ennél alacsonyabb összegű. A NAV-tól kérhető-e ezen összegek adók módjára történő behajtása? Amennyiben igen, milyen feltételekkel nyújtható be a hatósághoz az önkormányzat ilyen jellegű kérelme?
Részlet a válaszából: […] A Hulladék-tv. 52. §-ának (1) bekezdése alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Gyermekétkeztetéssel kapcsolatos térítésidíj-hátralék

Kérdés: A Gyvt. 21. §-a és a 146-151. §-ai szabályozzák az önkormányzat gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatait. Amennyiben térítésidíj-hátralék keletkezik, van-e lehetősége az önkormányzatnak (vagy a szolgáltatást nyújtó intézménynek) a gyermek étkezésből való kizárására? A díjtartozás behajtására milyen jogi eszközök vehetők igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...étkeztetésből való kizárásról nem, ezért arra – véleményünk szerint – nincs lehetőség.A behajtásra többféle lehetőség nyílik, fizetési felszólítás küldése, fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtási eljárás kezdeményezése. Egyidejűleg célszerű azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Bérletidíj-hátralék érvényesítése

Kérdés: Az önkormányzat hogyan, milyen eljárás keretében tudja behajtani egy nonprofit kft.-től a nagy összegű bérletidíj-hátralékot?
Részlet a válaszából: […] ...melyekhez célszerű ügyvéd vagy jogtanácsos közreműködését igénybe venni. Lényeges, hogy mindezeket megelőzően szabályszerű fizetési felszólítást(okat) küldjön – a következményekre (bérleti jogviszony felmondása) történő figyelmeztetéssel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.

Jegyző által át nem ruházható jogkör

Kérdés: Polgármesteri hivatal gazdasági szervezete által ellátott feladatok tekintetében melyek azok az ügyek, amelyek aláírását a jegyző a kiadmányozás szabályozásakor nem adhatja át a gazdasági vezetőnek? Mi alapján lehet megállapítani, hogy például a Magyar Államkincstárhoz küldött havi elszámolások, jelentések esetében melyek azok, amelyeket a jegyzőnek kötelező aláírni, és melyek azok, amelyek aláírásával megbízható a gazdasági vezető?
Részlet a válaszából: […] ...jegyző gazdasági ügyekben. A gazdasági vezető vagy ügyintézők is felhatalmazhatók pl. folyószámla-kivonatok, értesítők, hátralékosok fizetési felszólításainak kiadmányozására, melyek gyakran, rendszeresen és nagy mennyiségben készülnek. Ilyenek lehetnek még –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Étkezésidíj-hátralék behajtása

Kérdés: Intézményünknél magas összeget tesz ki az étkezési díjak hátraléka. Milyen lehetőségünk van ennek behajtására? A gyermek az étkeztetésből nem zárható ki. A jogszabály változásáig a hátralék a szülőtől adók módjára behajtható volt.
Részlet a válaszából: […] ...is olyan nagy összeget tehetki, amelyről nem tud lemondani az intézmény. A díjtartozás behajtására tehető intézkedések a következők:fizetési felszólítás küldése a szülőnek, esetleges részletfizetésben történőmegállapodás a szülővel. Ha ezek nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.