Követelés behajthatatlanná minősítése

Kérdés: Intézményünknek elhunyttal szemben ellátási díj jogcímen követelése áll fenn. Az ellátási költségről hagyatéki hitelezői igényünket bejelentettük az önkormányzat jegyzőjénél. A jegyző által küldött tájékoztatás szerint nincs leltárba vehető örökhagyói hagyaték. Mindezekre tekintettel közjegyzői eljárásra nem került sor. A jogász véleménye szerint követelésünk jelenleg nem behajtható, azonban tekintettel arra, hogy a követelés jogi sorsa még nem tisztázott, ezért továbbra is nyilván kell tartani, figyelemmel az 5 éves elévülési időre. Az Szja-tv. szerint "a behajthatatlan követelés: az a követelés,
a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre, és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),
b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,
c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,
d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,
e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása »igazoltan« nem járt eredménnyel,
f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,
g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült."
Amennyiben a lezajlott hagyatéki eljárás szerint nincs hagyatéki vagyon, vagy vagyon hiányában nem kerül sor eljárás lefolytatására, a követelés leírható-e behajthatatlan követelésként?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 7:96. §-ának előírása szerint:– Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] ...nem állnak fenn. A behajtás érdekében minden, jogszabályokban meghatározott lehetőséget érvényesíteni kell: fizetési felszólítás, fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezése, végső soron per.A követelést akkor lehet leírni, ha a leírás Áhsz.-ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Önkormányzati adóhatóságnál fennálló adóhátralék behajthatatlansága, elévülése és törlése

Kérdés: Milyen eljárásrendet kell követnie az adóirodának abban az esetben, ha a 2009. adóévig felmerülő adóhátralék, továbbá a tartozást terhelő késedelmi pótlék összegének az elévülés jogcímén történő törlését szeretnénk elrendelni gépjárműadó, helyi iparűzési adó tekintetében? Elévülés jogcímen mikor lehet törlést elrendelni adójogi szempontból? Az ONKADÓ az elévült tételeket le tudja válogatni. Egy darab végzésben el lehet-e rendelni az elévült tételek törlését, vagy minden adózóra tételesen kell végzést hozni? Az Áht. 97. §-ára és a behajthatatlan követelést szabályozó Áhsz. szabályaira figyelemmel kell-e lenni elévült adótartozás törlésekor? Ha a követelés az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában foglaltak szerint behajthatatlan, akkor a behajthatatlanság tényét és mértékét (adózónként) bizonyítani kell? Külön kell-e kezelni a 100 000 forint alatti tételeket?
Részlet a válaszából: […] ...alapján – vélelmezhető). Behajthatatlan továbbá az a követelés is, amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél fizetési meghagyással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 22.

Illetményelőleg-tartozás

Kérdés: A kormánytisztviselő – 5 évvel ezelőtt, jogviszonyának megszűnése előtt – illetményelőlegben részesült, melyet azonban nem rendezett a fizetési felszólítás/fizetési meghagyás ellenére sem. A végrehajtási eljárás szintén eredménytelenül zárult. Az önálló bírósági végrehajtó tájékoztatta a költségvetési szervet a végrehajtás eredménytelenségéről, illetve tájékoztatása alapján az eljárást folytatja. Hogyan könyveljük és milyen bizonylat alapján a fenti illetményelőleg-tartozást?
Részlet a válaszából: […] ...a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében – az olyan követelés, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással vagy a végrehajtással kapcsolatos ráfordítások nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Behajthatatlan-e a követelés?

Kérdés: Önkormányzatunk 2008 óta követelésként tart nyilván 102 ezer Ft-ot víz- és csatornadíj meg nem fizetése miatt egy partnerünkkel szemben. A díjak behajtására nem tett intézkedést, és időközben az adós 2011-ben meghalt. Mivel a követelés a partner halálával nem behajtható, ezért azt 2014-ben behajthatatlan követelésként számoltuk el, és a könyveinkből kivezettük. A behajthatatlanság tényét dokumentumban rögzítettük és testület határozatban döntött a behajthatatlan követelés mérlegből való kivezetéséről. Megalapozza-e a kötelezett halála a behajthatatlanság tényét?
Részlet a válaszából: […] ...a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében – az olyan követelés, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással vagy a végrehajtással kapcsolatos ráfordítások nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Lemondás követelésről, késedelmi kamatról

Kérdés: Önkormányzati társulásunk közfeladat ellátása céljából közbeszerzés útján szerződést kötött egy üzemeltető céggel, aki többségi önkormányzati tulajdonú. A társaság jelezte, hogy önhibáján kívül jelenleg fizetésképtelen, kéri türelmünket. Társulásunknak mint vagyonkezelőnek van-e lehetősége irányító szervi határozata alapján a késedelmi kamatról teljes egészében vagy részben lemondani? Az üzemeltetésre átadott vagyon európai uniós támogatással valósult meg. Az eszközök pótlására elkülönített pénzösszeg fedezete ez az üzemeltetési díj. Az üzemeltetési szerződés a régi Ptk. hatálya alatt íródott.
Részlet a válaszából: […] ...a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében – az olyan követelés, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással vagy a végrehajtással kapcsolatos ráfordítások nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Behajthatatlan követelés

Kérdés: Központi költségvetési szerv lemondhat-e követeléséről a vállalkozással történő megállapodás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében, amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, vagy amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, vagy a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Behajthatatlan kis összegű követelés minősítése

Kérdés: Munkáltatói hitelnyilvántartásunkban 2010-es minisztériumi összevonások után bekerültek olyan munkáltatói hitelszámlák, melyek 100 000 Ft alatti tőketartozást mutatnak, futamidejük több mint öt éve lejárt, a hitelt felvevő adósok a tértivevények tanúsága szerint elhaláloztak (vagy nem veszik át a küldeményt), örökösökről nincs tudomásunk, felszólítóleveleink bontatlanul visszaérkeznek. Élhet-e a fenti esetekben a minisztérium a tartozás könyvelési rendszerből történő kivezetésével, vagyis a követelés elengedésének lehetőségével? A vonatkozó Áht. 97. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy követelésről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet, de ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése szerint kis összegű követelést behajtásra elő­­írni nem kell. A behajtással kapcsolatban egyébként is olyan többletköltségek merülnének fel, melyek sok esetben nagyobb terhet rónak az intézményre, mint a ténylegesen behajtani kívánt összeg. Az Áhsz.-hez kapcsolódó 6/2009. számviteli kérdés önkormányzatokra vonatkozólag felveti a követelés leírását, mint alkalmazható megoldást. Alkalmazható-e ez központi költségvetési intézménynél is?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében, amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, vagy amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, vagy a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Téves átutalás alapján kifizetett összeg visszakövetelése

Kérdés: Önkormányzatunk ez év elején a szociális támogatások utalásakor két egymást követő hónapban téves folyószámlaszámra utalt egy szociális jellegű kifizetést. A tévedés kiderült, a jogosult személy visszamenőlegesen megkapta a támogatást, azonban az a személy, akinek a folyószámlájára tévesen történt az utalás, a felszólító levél ellenére sem fizette vissza a jogtalanul felvett támogatást. Milyen jogszabályi lehetőség van rá, hogy a tévesen kifizetett összeget az arra nem jogosult személytől visszavegyük? Az illető bejelentett munkahellyel rendelkezik, és szociális támogatásban nem részesül.
Részlet a válaszából: […] ...fizetési felszólítás alapján a jogalap nélkülgazdagodó nem téríti vissza a tévesen átutalt összeget, az önkormányzatfizetési meghagyásos eljárást, polgári pert kezdeményezhet (a tévesen átutaltösszeg nagyságától is függően). Természetesen ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.