Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...tartozó értékesítések).Nem kell figyelembe venni a korábban a vállalkozásban (a költségvetési szférában ezen szóhasználat alatt a gazdasági tevékenységet kell érteni) használt tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevételt, az eseti jelleggel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Fordított adózás alkalmazása napelemes kiserőmű kivitelezése esetén

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában álló egyik társaság (megrendelő) napelemes kiserőmű megvalósítását tervezi oly módon, hogy egy fővállalkozóval a teljes kiserőmű létesítésére fővállalkozói szerződést köt. A napelemes kiserőmű a földdel tartósan egyesített cölöprendszerből, a cölöprendszerre erősített napkollektorokból, a földdel tartósan egyesített inverterből, földben futó kábelekből, trafóházból és védelmi berendezésekből álló komplex technológiai berendezés. A megrendelő a napelemes kiserőmű terveit a fővállalkozóval vagy más vállalkozóval külön szerződés alapján készítteti el, a fővállalkozónak a megrendelő tervei szerinti kiserőművet kell létrehoznia.
A fővállalkozó teljesítéséhez több alvállalkozót tervez igénybe venni. Az egyes alvállalkozók teljesítései a napelemes kiserőmű létesítéséhez szükségesek, és mindegyik alvállalkozói teljesítésnek része az építési-szerelési munka is. Ugyanakkor az egyes alvállalkozóknál az alvállalkozó által előállított vagy harmadik személy beszállítótól megvásárolt és a napelemes kiserőműbe beszerelt termék értéke (például a napelemek, a trafó) meghaladja a termék beszereléséhez szükséges építési-szerelési munka, szolgáltatás értékét. Az alvállalkozók által a naperőműbe beszerelt nagyobb értékű berendezések műszakilag mind szükségesek ahhoz, hogy a napelemes kiserőmű villamosenergia-termelésre alkalmas legyen.
A vázolt ügylettel kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:
1. A fővállalkozó által megvalósítandó napelemes kiserőmű és a tartószerkezeteken elhelyezett napkollektorok ingatlannak minősülnek-e az Áfa-tv. alkalmazásában?
2. A megrendelő és a fővállalkozó közötti ügylet az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítésnek vagy a 142. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősül?
3. A fővállalkozó és az építési-szerelési munkát végző alvállalkozók közötti ügyletek minősülhetnek-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti építési-szerelési szolgáltatásnak akkor, ha az alvállalkozó által leszállított, beszerelt és üzembe helyezett, a napelemes kiserőmű működése szempontjából elengedhetetlen gépek, műszaki berendezések értéke ténylegesen meghaladja a leszállítással, összeszereléssel és üzembe helyezéssel kapcsolatos építési-szerelési szolgáltatások értékét.
Részlet a válaszából: […] ...kiserőmű ingatlanként történő megítélését támasztja alá az a körülmény is, ha azt a megrendelő az adott helyszínen kívánja gazdasági tevékenység végzése céljából hasznosítani.A kiserőműnek valamennyi alkotórészével együtt ingatlanként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Önkormányzati ingatlaneladás áfája

Kérdés: Önkormányzatunk 2016. június 16-án árverésre bocsátotta belterületi L-k-e-1 lakóövezetbe sorolt építési ingatlanait. Négy telek 36 000 E Ft értékben elkelt. A végleges adásvételi szerződés 2016 júliusában kerül megkötésre. Önkormányzatunk áfakörön kívüli, 1-es adószámmal rendelkezik. A kérdésünk az lenne, hogy be kell-e jelentkeznünk az áfakörbe, az eladási árnak van-e áfatartama, ha igen, hány százalékos?
Részlet a válaszából: […] ...áfája 27%.A kérdéses esetben egy nagy földterületet parcelláztak és több ingatlant kívánnak értékesíteni. Ez már üzletszerű gazdasági tevékenységnek minősül. Az Áfa-tv. 6. §-a (4) bekezdésének c) pontja alapján a sorozatjellegű értékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 9.

Önkormányzati ingatlanok értékesítése, illetve bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk havi áfabevallásra kötelezett, ingatlanértékesítés és ingatlan-bérbeadás tekintetében is éltünk az Áfa-tv. 88 §-ában foglalt választási jogunkkal, és áfakötelezettséget választottunk mindkét gazdasági tevékenységre. Önkormányzatunk határozatban döntött arról, hogy azon vállalkozások számára (tőle független feleknek), akik az ipari park területén munkahelyteremtő vállalkozás céljából kívánnak telket vásárolni vagy bérelni, azt kedvezményes áron – támogatással – tehetik meg az előterjesztés mellékletét képező szerződéstervezetek szerint.
Ezen szerződések bruttó támogatás részét (kedvezmény) csekély összegű de minimis támogatásként kapják a vállalkozások. A szerződéseket elő­zetesen a támogatás nyújtása előtt megküldjük a Támogatásokat Vizsgáló Irodának (továbbiakban TVI), mely állásfoglalásával hagyja jóvá az ingatlan eladási/bérbeadási árában megtestesülő támogatás nyújtását. A bérleti, illetve adásvételi szerződésekben rögzítésre kerül, hogy a vevő/bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy bizonyos időn belül (általában 4-5 év) munkahelyteremtő beruházást hoz létre, esetleg foglalkoztatási kötelezettséget is vállal az azt követő "X" időpontig. Amennyiben a meghatározott időn belül a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségét (jogerős építési engedély, jogerős használatbavételi engedély), illetve nem valósítja meg a foglalkoztatást a beruházás megvalósítása után, akkor az önkormányzat felmondhatja a bérleti szerződést, értékesítés esetén pedig a vevő visszavásárlási jogot enged az eladó javára. Továbbá a vevő/bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben fenti kötelezettségeket nem teljesíti, köteles a kedvezményes vételárat/bérleti díjat az önkormányzat részére a szerződésben meghatározott inflációval növelt piaci forgalmi érték/bérleti díj erejéig kiegészíteni számla ellenében. A szerződésekkel kapcsolatban az alábbi kérdésekre kérjük válaszukat:
1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell-e kiállítani? Csak a kedvezményes ár után keletkezik-e áfafizetési kötelezettségünk, vagy már szerződéskötéskor pénzügyileg rendezni kell a teljes forgalmi érték után fizetendő áfát? Ez utóbbi viszont ellentmond annak, hogy a TVI a de minimis támogatást bruttó módon állapítja meg.
2. Amennyiben a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségek bármelyikét, akkor a piaci forgalmi értékre/piaci bérleti díjra történő kiegészítést tulajdonképpen milyen jogcímen kell számláznunk? Eladási ár/bérleti díj kiegészítés, támogatás-visszafizetés, kártalanítás vagy esetleg kártérítés?
3. Jól értelmezzük, hogy a 2-es pontban vázolt jogcímek közül csak a kártérítés az a jogcím, melyet áfafizetési kötelezettség nem terhel, és számlakiállítási kötelezettség sem keletkezik? Ebben az esetben bírósági eljárás nélkül kártérítés jogcímen a szerződésben szereplő nettó vagy bruttó támogatási összeget követelhetjük-e? A többi jogcím esetén, véleményünk szerint, áfás számlát kell kiállítani, és a teljesítéstől számított 45 nap lejárta után be kell fizetnünk az általános forgalmi adót az adóhatóságnak.
4. Amennyiben áfás számlát kell kiállítani, és az adós fizetési kötelezettségét nem tudja teljesíti, a követelés behajthatatlanná válik a hatályos jogszabályok alapján – s ennek ténye a szükséges dokumentumokkal egyértelműen bizonyított –, jól tudjuk, hogy a jelenleg hatályos Áfa-tv. alapján be kell fizetnünk a behajthatatlan követelés áfáját, és a behajthatatlanság ténye nem jogosít fel az áfa meg nem fizetésére, esetleg levonására, helyesbítésére vagy visszaigénylésére?
5. Tovább bonyolíthatja a helyzetet az a tény, hogy a visszavásárlási jogunkkal sem tudunk minden esetben élni, hiszen elképzelhető, hogy időközben az értékesített/bérbe adott ingatlant megterhelik jelzáloggal. A vállalkozások ugyanis ahhoz, hogy beruházásukat meg tudják valósítani, hitelt vagy pályázati forrást kívánnak igénybe venni.
Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a fent vázolt esetekben, hogyan tudna önkormányzatunk helyesen eljárni úgy, hogy a munkahelyteremtő vállalkozásokat is segítse, ugyanakkor megfelelő biztosítékokat tudjon kikötni – önkormányzatunk nemteljesítés esetén ne essen el a piaci eladási ár/bérleti díj kiegészítéstől –, s ne fordulhasson elő, hogy például egy behajthatatlan követelés esetén még áfafizetési kötelezettségünk is keletkezzen, melyre fedezetet kell teremteni.
Részlet a válaszából: […] A feltett kérdésekre azok sorrendjében válaszolunk.1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell kiállítani, ezt az árat kell ellenértéknek tekinteni, és a kedvezményes ár után keletkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 28.

Ingatlanértékesítés és áfalevonás

Kérdés: Önkormányzatunk egy, a tulajdonában lévő kft.-n (továbbiakban: Társaság) keresztül 50%-os részesedéssel részt vett egy ingatlanfejlesztési projektben, melynek eredményeként egy 25 lakásos ingatlan került létrehozásra. A kft. még a projekt megindulása előtt, 2009. január 1-jével választotta az általános szabályokat az áfa vonatkozásában (bérbeadásra és eladásra egyaránt). A beruházáshoz kapcsolódó használatbavételi engedélyek már két évnél régebbiek. A laká­sok az alkalmazandó 27%-os áfakulccsal gyakorlatilag eladhatatlanok. Kérdésünk, van-e valami lehetőség arra, hogy a kft. év végével átálljon az áfamentes értékesítésre anélkül, hogy az építés során korábban visszaigényelt áfát vissza kellene fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...történő visszatérés okán adómentesen fogja értékesíteni a tulajdonában lévő lakásokat (azaz adólevonásra nem jogosító gazdasági tevékenység folytatására használja fel), és a termékhez (azaz az ingatlanhoz) adólevonási jog kapcsolódott, így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 10.

Térítés nélküli eszközök áfája

Kérdés: Városunkban már több éve megszűnt a Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet. A felszámolás évekig elhúzódott. A felszámolás során a szövetkezet tulajdonában lévő külterületi utak, csatornák az 1993. évi II. törvény 12/D. § (1) bekezdése alapján önkormányzatunk tulajdonába kerültek, földhivatali határozattal. Ezt a vagyont a könyveinkbe bevételeztük. Kérdésem, hogy ez a vagyonnövekedés áfa szempontjából hogyan minősíthető?
Részlet a válaszából: […] ...utakkal és árkokkal kapcsolatban feltételezhetőennem keletkezett adólevonási jog, de ha mégis, mert az utakat atermelőszövetkezet gazdasági tevékenységéhez használta, akkor az ingyenes átadásáfafizetési kötelezettséget keletkeztet. Az adó alapja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Ingatlan térítés nélküli átadása, sorozat jelleg

Kérdés: Nem adóalany magánszemély önkormányzat részére, a felek megállapodása értelmében térítés nélkül ad át 6 db magánút megjelölésű ingatlant. A térítés nélkül átadott ingatlanok esetében, számosságuk okán, gazdasági tevékenységnek fog-e minősülni, áfaalanyiságot keletkeztet-e, így az ügylet során az értékesítéshez kapcsolódik-e forgalmiadó-fizetési kötelezettség, illetve az önkormányzat – amennyiben ezen ügylethez kapcsolódóan áthárított forgalmi adóval növelt beszerzést valósít meg – élhet-e adólevonási jogával?
Részlet a válaszából: […] ...irányul, vagyazt eredményezi, és annak végzése független formában történik.Ugyanezen törvényi szakasz (2) bekezdése értelmébengazdasági tevékenység körébe tartozik különösen a termelésre, forgalmazásrairányuló ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Ingatlanadományozás

Kérdés: Több ingatlanadományozással kapcsolatos kérdésben is kérném segítségüket. Kiemelkedően közhasznú besorolású szervezetünk közhasznú tevékenységének ellátására egy kft. építési telket adományozna jövőbeni épület megvalósításához. A kft. az építési telket egy belföldi magánszemélytől vásárolta áfa nélkül. Az adományozó adófizetési kötelezettséget választott az ingatlanértékesítésre. Keletkezik egy ilyen adomány átadásakor áfafizetési kötelezettség? Mi van akkor, ha az ingatlant apportként bocsátják a rendelkezésünkre? Felmerült ugyanennél az adományozónál, hogy esetleg egy 2006. évben vásárolt üzemépület egy részét bocsátaná a rendelkezésünkre. Ilyen esetben ugyancsak kérdés, hogy adófizetési kötelezettség keletkezik-e, különös tekintettel arra, hogy az ingatlan beszerzésekor felszámított áfát levonásba helyezték?
Részlet a válaszából: […] ...adományként kívánja átadni a közhasznúszervezetnek. Tekintettel továbbá arra, hogy a beszerzést követően kizárólagadóköteles gazdasági tevékenységéhez kívánta használni, ezért az előzetesenfelszámított áfát teljes egészében levonásba is helyezte....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 22.

Tetőtér értékesítése

Kérdés: Egy társasház tetőterének eladásában kérem segítségüket. Jelenleg a tetőtér nem önálló ingatlan, nincs külön helyrajzi száma, az a társasház alapító okirata szerint közös tulajdonban van. A társasház magánszemély, gazdasági társaság, társadalmi szervezetek, illetőleg önkormányzatunk tulajdonában áll. A társasház nem új építésű, több tíz évvel ezelőtt épült. A beruházóval most adásvételi előszerződést kötünk (a tetőtér tulajdonjogának átruházására), és azzal egyidejűleg a társasház alapító okirata is módosul akként, hogy a tetőtér önálló ingatlan lesz (értelemszerűen nem lakáscélú ingatlanként). A beruházó a vételárat nem pénzben fizetné meg, hanem az épületet felújítaná. Az elvégzendő munkák körét a felek előre meghatároznák, már csak azért is, mert a szükséges pénzt szinte teljes egészében banki finanszírozásból szerezné a beruházó. A kialakítandó új lift és tető a társasház tulajdonába kerülne. Áfaköteles-e a tetőtér-értékesítés? Véleményünk szerint több okból sem áll fenn áfafelszámítási kötelezettség, egyrészt mert a társasház nem áfaalany, másrészt mert a vétel tárgya mentes az áfa alól. A társasház korábban a közös tulajdonból semmit nem értékesített, a tetőtér átruházását követően sem tervez további értékesítést, és nincs olyan ingatlanrésze, amit hasznosítana.
Részlet a válaszából: […] ...a közös tulajdonban és közös használatban lévő ingatlan(ingatlanrész) – mint ellenérték fejében hasznosítandó dolog – tekintetébengazdasági tevékenység valósul meg.Az Áfa-tv. 6. §alapján gazdasági tevékenység valamely tevékenység üzletszerű,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Mezőgazdasági terület adásvétele

Kérdés: 2009 júliusában mezőgazdasági terület adásvételében állapodtunk meg egy mezőgazdasági őstermelői tevékenységet végző magánszeméllyel. Elmondása szerint egy nagyobb mezőgazdasági célra hasznosítható földterületet 1994-ben szerzett, melyet 1998-ban osztatott föl több helyrajzi számra. A telkek beépítetlen területté minősítése is megtörtént. Jelenleg pedig folyamatban van a megosztott ingatlanok közműre csatlakoztatása is. A kérdésünk arra vonatkozik, hogy áfaköteles-e az így értékesített ingatlan. Ha mi a magánszemély által értékesített első három ingatlan valamelyikét megvásároljuk, akkor adómentes lesz-e a sorozat jellegű értékesítés szabályainak alkalmazásával?
Részlet a válaszából: […] ...mezőgazdasági tevékenységet végző adóalanyingatlanértékesítésének általánosforgalmiadó-rendszerében történő megítélésétmegelőzően megjegyzendő, hogy nem dönthető el egyértelműen – tekintve, hogy aleírtak alapján a mezőgazdasági őstermelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 10.
1
2