Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...bármikor elrendelhet leltározást, ha azt szükségesnek tartja. Véleményük szerint ilyen eset a gazdasági irányítás átadása is. Az új gazdasági vezető felelősséggel csak akkor tudja átvenni a gazdálkodási, számviteli feladatokat, ha pontosan tudja, hogy mit vesz át, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Vezetői megbízás visszavonása és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatás jogutódlás esetén

Kérdés: Közművelődési intézmény vagyunk. Az önkormányzat döntése alapján 2015. április 1-jétől egy másik közművelődési intézmény gazdasági feladatait is a mi szervezetünk látja el. A másik intézménynél a gazdasági vezető megbízását visszavonták, ő azonban nem akar nálunk gazdasági szakalkalmazottként dolgozni. Hogyan kell rendezni az ő helyzetét, milyen jogai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...átkerülnek, akkor ez azt jelenti, hogy annál az intézménynél, ahol a gazdasági szervezet, a gazdasági feladatok ellátása megszűnik, a gazdasági vezető vezetői megbízását vissza kellett vonni április 1-jével, tekintettel a jogszabályi előírásra és az ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 19.

Élelmezésvezető – vezetői munkakör

Kérdés: Közalkalmazottként dolgozom egy idősek otthonában élelmezésvezetőként anyagi, személyi és tárgyi felelősséggel. 2002-2007 között – ugyanitt, ebben a munkakörben – kaptam vezetői pótlékot. A jelenlegi, 2011. október 1-jén létesített, szintén élelmezésvezetői munkaviszonyomban azért nem kapok vezetői pótlékot, mert az SZMSZ-ben nincs rögzítve az élelmezésvezető pótléka. Az akkori átszervezés miatt más gazdaságvezető van, szerinte az élelmezésvezetői munkakör nem számít vezetői munkakörnek. Jár-e a fenti munkakörhöz vezetői pótlék, ha igen, visszamenőleg igényelhetem-e? Ha jár a vezetői pótlék, és munkáltatóm ismét elutasítja kérésemet, érdemes-e munkaügyi döntőbírósághoz fordulni?
Részlet a válaszából: […] ...helyettese,– a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (a továbbiakban: Intézet) főigazgatója, igazgatója és– az Intézet gazdasági vezetője.Vezetőnek minősül– az integrált, illetve közös igazgatású intézmény önálló szervezeti egységének vezetője...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Munkáltatói döntésen alapuló illetményrész elvétele

Kérdés: A munkáltatói döntésen alapuló illetményemet a jogutód munkáltató átszervezés miatt elveheti-e? Határozatlan időre szól, bár gazdasági vezetőből ügyintézővé soroltak át, de gazdasági vezetői pótlék nem volt ebben az illetményrészben?
Részlet a válaszából: […]  Jogutódlás esetén főszabályként az illetmény és a munkakörváltozatlan marad, csak a munkáltató személyében következik be változás. Az Önesetében ugyanakkor változott a munkakör is, tehát vélhetően felajánlottak azÖn részére egy másik munkakört, melyet elfogadott....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Áthelyezés általános iskolából polgármesteri hivatalba

Kérdés: A helyi (községi) önkormányzat 2012. 01. 01-jével az önállóan működő és gazdálkodó általános iskoláját átszervezéssel önállóan működővé minősíti. Az alapító okirat módosítását már e szerint elkészítette az önkormányzat. A gazdálkodással, könyvvezetéssel kapcsolatos feladatokat ettől az időponttól a polgármesteri hivatal pénzügyi osztálya látja el. Az általános iskola gazdasági vezetőjét 2012. 01. 01-jével a polgármesteri hivatalban kívánják foglalkoztatni, melyet az érintett elfogadott. Munkajogilag a bekövetkezett átszervezés miatt a gazdasági vezetőt áthelyezéssel kívánja átvenni a polgármesteri hivatal a korábbi személyi juttatásának változatlanul hagyásával, amely a vezetői pótlékát is tartalmazza. Tudomásunk szerint a bére nem csökkenthető, a munkavégzés helyének megváltoztatása áthelyezéssel történhet. Kérdésünk, hogy szabályosan járunk-e el az átszervezés miatti áthelyezéssel (hogy a korábbi gazdasági vezetőt semmilyen hátrány ne érje)?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő-testületénekhivatalára, azaz a polgármesteri hivatalra. Ennek megfelelően a polgármesterihivatalnál foglalkoztatott gazdasági vezetővel köztisztviselői jogviszonyt kelllétesíteni.A Kjt. 25. §-ának (2) bekezdés szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Gazdasági vezető közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetési lehetőségei

Kérdés: Önkormányzati intézmény gazdasági vezetője felmondhat-e egyik napról a másikra, vagy csak neki mondhatnak fel egyik napról a másikra indoklás nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzati intézmény gazdasági vezetőjeközalkalmazotti jogviszonyban áll. A gazdasági vezető 2011. január 1-jétől aKjt. rendelkezése alapján minden intézménynél megbízott vezető, tehát van egy -vélhetően 5 évre szóló – vezetői megbízása és egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 5.

Gazdasági vezető középfokú iskolai végzettséggel

Kérdés: Önállóan gazdálkodó iskola kinevezett gazdasági vezetője vagyok. Kérdésem: 2011. január 1-jétől csak az újonnan kinevezett vezetőkre vonatkozik-e a képesítési követelmények új rendszere, vagy a régebben dolgozó vezetőre is? Én közgazdasági érettségivel és OKJ-s mérlegképes könyvelői végzettséggel (vállalkozói szakon) rendelkezem. 2011 decemberében lesz 5 éve, hogy gazdasági vezető lettem. Ha rám is vonatkozik az új képesítési követelmény, akkor milyen iskolát kell elkezdenem? Ha nem kezdem el, akkor felmondhatnak-e emiatt?
Részlet a válaszából: […] ...megbízásnál már az újelőírásoknak kell megfelelni, a későbbiekben leírt mentesítési szabályok pedigcsak lehetőségek.2011-től a gazdasági vezetőnek főszabályként pénzügyi,gazdasági szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 1.

Jubileumi jutalomra való jogosultság, ha áthelyezéssel közalkalmazottból köztisztviselő lesz

Kérdés: 1. 1992. február 1-jétől költségvetési intézménynél dolgoztam mint gazdasági vezető. 2009. január 1-jétől intézményi átszervezés miatt áthelyezéssel az önkormányzathoz kerültem pénzügyi előadónak, közalkalmazottból köztisztviselő lettem. 1982. július 26-tól folyamatosan dolgozom, és a közalkalmazotti törvény szerint (a korábbi munkaviszonyaimat is figyelembe véve) 2013-ban lettem volna jogosult a 25 éves jubileumi jutalomra. A köztisztviselői törvény szerint 2009. január 1-jén a besorolásomhoz az elismert szolgálati idő 26 év 5 hó 7 nap. Az idei költségvetésben be lett tervezve számomra a 25 éves jubileumi jutalom. A jogszabály alapján hogyan jár részemre jubileumi jutalom? 2. 1979. július 17-től a B.-i Volánnál dolgoztam pénztárosi munkakörben 1993. március 1-jéig. Munkaviszonyomat a Volán az Sz.-i telephely felszámolása miatt felmondta. 1993. március 2-től egy általános iskola és óvoda intézményénél dolgoztam mint gazdasági vezető, közalkalmazotti jogviszonyban. 2009. január 1-jén – átszervezés miatt – áthelyezéssel az önkormányzathoz kerültem pénzügyi előadóként, közalkalmazottból köztisztviselő lettem. Az idei költségvetésbe be lett tervezve számomra a 30 éves jubileumi jutalom. Előző jogviszonyomban a 25 éves jubileumi jutalmamat 2004-ben megkaptam. Folyamatos közalkalmazotti jogviszonnyal kerültem áthelyezésre 2009. január 1-jétől az önkormányzathoz. Mostani munkáltatóm a Volánnál töltött 1992. július 1-jétől 1993. március 1-jéig terjedő időszakot vitatja. Szeretném megkérdezni, hogy törvényesen kifizethető-e részemre most, vagy ha nem, akkor mikor leszek jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény(Kjt.) 25. § (2) bekezdés b) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonymegszüntethető áthelyezéssel a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó és aköztisztviselői törvény hatálya alá tartozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 8.