Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] A közműszolgáltató a vele szerződésben álló felhasználónak kiállította a számlát. A számla meg nem fizetése nem ok arra, hogy a szolgáltató a számláját sztornózza vagy módosítsa, mivel a számlákat jogszerűen állította ki a valós fogyasztó/felhasználó nevére. Egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Étkezésidíj-hátralék behajtása

Kérdés: Intézményünknél magas összeget tesz ki az étkezési díjak hátraléka. Milyen lehetőségünk van ennek behajtására? A gyermek az étkeztetésből nem zárható ki. A jogszabály változásáig a hátralék a szülőtől adók módjára behajtható volt.
Részlet a válaszából: […]  A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 10. §-aszerint az oktatási intézménynek étkezési lehetőséget kell biztosítania, agyermek joga, hogy a családja anyagi helyzetétől függően, kérelmére ingyenesvagy kedvezményes étkezésben részesüljön. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása

Kérdés: A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!
Részlet a válaszából: […] ...módjára kell behajtani azadózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint.A megelőlegezett gyermektartásdíj behajtása során ahátralékra a települési önkormányzat jegyzője adóügyi hatáskörében indokoltesetben méltányosságból részletfizetést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásokból készített összesítő feladás

Kérdés: A 249/2000. Korm. rendelet 51. § b) pontja a következő rendelkezést tartalmazza: "Az egyéb gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait, illetve a folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásokból készített összesítő feladás adatait a gazdasági művelet megtörténte után, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig kell rögzíteni." Az összesítő bizonylat (feladás) azt jelenti, hogy hónap végén az analitikából egy összegben feladják pl. az adósok (térítésidíj-hátralék) összegét, majd ezt a következő hónap végén szintén egy összegben történő feladás alapján korrigálva kell lekönyvelnem (növekedés, illetve csökkenés), vagy tételesen, adósonként fel kell vinni a főkönyvi könyvelésbe a tőkeváltozással szemben az összes, hó végén fennálló tartozást? Hasonlóan kell eljárni a vevők esetén is, vagy elegendő-e a hónap végén fennálló vevőállományt rögzíteni?
Részlet a válaszából: […] Az Szt-vhr. 2003. január 1-jétől hatályos előírása szerint a követelések állományváltozásait a folyamatosan mennyiségben és értékben vezetett analitikában kell rögzíteni. Az analitikus nyilvántartást a negyedév végén zárni kell, és a negyedéves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.