Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...nem kell járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak sem keletkezik az előzőek szerinti munkaruha-juttatás után szociálishozzájárulási-adó-fizetési kötelezettsége. Ezeket a juttatásokat nem kell számfejteni a KIRA-rendszerben.Adózás és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...és milyen mértékben. A munkavállaló a munkabér szabályai szerinti adókat és járulékokat fizeti meg, a munkáltatónak pedig szociális hozzájárulási adót kell fizetni a juttatás után. 2020-ban az adózási szabályok miatt adójogilag nincs jelentősége annak, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Ruházati költségtérítés adózása 2019-től

Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy 2019-től nem tekinthetjük egyes meghatározott juttatásnak a ruházati költségtérítést sem, így a munkavállaló ebben az esetben is költségviselő lesz, a munkáltatónak pedig csak a 19,5%-os szociális hozzájárulási adót kell megfizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...fog adózni. Az egyéni személyi jövedelemadón és egyéni járulékokon túl a költségvetési szerv munkáltató valóban 19,5% szociális hozzájárulási adót fizet (a magáncégek pedig még ezenfelül 1,5% szakképzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Ruházati költségtérítés adóvonzata

Kérdés: Közös hivatalként működünk, melybe két település tartozik. Az idei évben mindkét település elfogadta a köztisztviselők juttatásairól szóló rendeletét, és a közös önkormányzati hivatal költségvetésében a köztisztviselők és a polgármesterek részére ruházati költségtérítést állapított meg. Különbözik-e a levonandó közterhek összege a ruházati költségtérítés után, ha a köztisztviselői szabályzatban számla benyújtását írom elő, vagy ha az összeget számla benyújtása nélkül fizetem ki a dolgozóknak?
Részlet a válaszából: […] ...4% természetbeni és 3% pénzbeli egészségbiztosítási járulék, 1,5% munkaerőpiaci járulék, a kifizető pedig 27% szociális hozzájárulási adót fizet).Ha a juttatást a munkáltató nevére szóló számla ellenében adják, akkor a juttatás egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Szülési szabadság időtartamára járó juttatások köztisztviselők esetében

Kérdés: Köztisztviselőnk várhatóan 2009. április 3-án fog szülni. Dolgozónk 2009. március 13-ig szeretne dolgozni. Március 16-tól kezdi meg a szülési szabadságát. A szülési szabadság időtartama alatt milyen különjuttatások és milyen mértékben járnak neki (étkezési utalvány, ruházati költségtérítés, 13. havi illetmény)? GYES és GYED ideje alatt jár-e neki valamilyen különjuttatás?
Részlet a válaszából: […] ...feltéve ha a távollét időtartama meghaladja aharminc napot. Ebből következően a szülési szabadság időtartamára nem járétkezési hozzájárulás (természetben biztosított étkeztetés vagy utalvány).A Ktv. 49/G. § (3) bekezdése szerint a ruházati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 7.

Ruházati költségtérítés

Kérdés: A közalkalmazottak részére utólagos elszámolási kötelezettséggel biztosított ruházati költségtérítés összegét előlegként vagy ruházati költségtérítésként kell-e könyvelni, illetve hogyan kell nyilvántartani? Az adófizetési kötelezettség a kifizetéskor vagy a számlával történő elszámoláskor keletkezik-e?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkavállalójának természetben vagy pénzbenadhat ruházati hozzájárulást. Az Szja-tv. 1. sz. melléklet 8.24. pontja szerintadómentes természetbeni juttatás a munkáltató által a munkavállalómagánszemélynek természetben adott munka- és formaruha....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Polgármesteri juttatások

Kérdés: Községünk polgármestere havonta 102 000 Ft költségátalányban részesül. Ezenkívül minden egyéb juttatást megkap, amely a köztisztviselőket megilleti, így ruházati költségtérítést, étkezési hozzájárulást, mobiltelefon-költségtérítést. Kérdésem, hogy fenti költségek térítésére jogosult-e a költségátalány mellett?
Részlet a válaszából: […] A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és azönkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 18. §-aszabályozza, hogy a polgármesternek tisztsége ellátásával összefüggő számlávaligazolt, szükséges költségeit meg kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.

Szociális étkeztetés fizetendő áfája és könyvelése

Kérdés: A Költségvetési Levelekben 2007. május 2-án megjelent 1683-as kérdésre adott válasz foglalkozik a szociális alapon nyújtott étkeztetés áfájával. Kérem, hogy az ott leírtakat egészítsék ki azzal, hogyan kell a könyvelésben szerepeltetni a gazdasági eseményt!
Részlet a válaszából: […] ...egységes 70 százalékos díjazás jár. A 4. § (5) bekezdése külön rendelkezéseket tartalmaz atermészetbeni étkezésre vagy étkezési hozzájárulásra, a jubileumi jutalomravaló jogosultság tekintetében. (5) A programban részt vevő foglalkoztatásra irányulójogviszonyára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Polgármester – illetmény nélkül

Kérdés: Főállású polgármester esetében – kérésére – mellőzhető-e az illetmény megállapítása, annak ellenére, hogy az 1994. évi LXIV. törvény ezt meghatározza?
Részlet a válaszából: […] ...A Ktv. egyes meghatározott rendelkezéseit – pl. amunkaidő, nyelvpótlék, 13. havi illetmény, kiküldetés, jubileumi jutalom,étkezési hozzájárulás, ruházati költségtérítés – ezen jogviszonyra is megfelelőenalkalmazni kell.Mellőzhető-e az illetmény megállapítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 7.

2006-tól korlátozottan adómentes juttatásokról

Kérdés: Igaz-e az, hogy az adómentes juttatások után is kell 2006. évben adót fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...az önkéntes kölcsönösegészségpénztárba és/vagy az önkéntes kölcsönös önsegélyező pénztárbabefizetett munkáltatói hozzájárulásból az a rész, amelyet a jövedelemkiszámításánál nem kell figyelembe venni,– az iskolai rendszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.
1
2