Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...visszapótlási követelést az önkormányzatnál az eszköz vagyonkezelésbe adásakor kell a 38/2013. NGM rendelet, 1. melléklet, III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, J) Koncesszióba, vagyonkezelésbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Saját termelésű készlet – homoktövis-ültetvény

Kérdés: Önkormányzatunk homoktövis-ültetvényt telepített. A termett gyümölcsből egy erre szakosodott céggel velőt készíttettünk, melynek egy részét ingyenesen kiosztottuk a lakosság részére. A készletre vétel és a készletcsökkenés könyvelésében kérnénk segítséget, hogyan kell helyesen rögzíteni az említett eseményeket.
Részlet a válaszából: […] ...átadás miatt áfafizetési kötelezettsége keletkezik. A fizetendő áfával kapcsolatos számviteli elszámolása a 38/2013. NGM rendelet III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, F) Térítés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Koprodukciós film nyilvántartása

Kérdés: Költségvetési intézmény koprodukciós megállapodást köt egy filmgyártó céggel egy film elkészítésére, amely alapján a felek mint közös filmelőállítók közösen valósítják meg a filmet, és közösen gondoskodnak annak anyagi és egyéb feltételeiről. A koprodukció eredményeként létrejövő filmalkotáson a koprodukciós partnerek osztatlan közös tulajdont szereznek. A film közös létrehozásához szükséges feltételeket a konkrét esetben a felek az alábbiak szerint biztosítják: a gyártó saját forrásból gyártási kapacitásokat (humán és technikai), valamint pályázati forrásból megszerzett – de a felek viszonylatában a gyártó saját forrásának minősülő – pénzeszközöket biztosít, a költségvetési intézmény pedig pénzeszközöket és egyéb kapacitásokat, pl. szerkesztőt, technikát, forgatási helyszínt, archív felvételeket stb. A közös film megvalósításához a felek által "összeadott" (azaz a közösbe betett) források egymás részére való rendelkezésre bocsátását illetően a pénzügyi/számviteli dokumentáláshoz elegendő bizonylat-e önmagában a szerződés, vagy egyéb bizonylat is szükséges-e, ha igen, akkor mi ez a bizonylat? Kell-e számlázni a koprodukcióban részt vevő partnereknek egymás részére a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásaikat, keletkeztet-e ez áfafizetést? A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról kell-e számlát adnia? Hogyan történhet a közös tulajdon, a tulajdonrész számviteli nyilvántartásba vétele? A tulajdonjogot 50-50%-ban nyilvántarthatják? A könyvviteli nyilvántartásba vételt milyen bizonylatokkal kell alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...hosszabb ideig szolgálja-e az intézmény tevékenységét. Ha igen, akkor a saját gyártású filmalkotások előállítási önköltségét az immateriális javak között szellemi termékként kell aktiválni.Az Áhsz. 16. §-ának (1) bekezdése szerint a vásárolt immateriális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Leltári többlet, leltárhiány

Kérdés: Az év végi leltározáshoz közeledve kérdezzük, hogy ha leltározás során leltárban nem szereplő tárgyi eszközök kerülnek leltárfelvételre, illetve a leltárban szereplő tárgyi eszköz nem fellelhető vagy kevesebb van belőle, továbbá raktári többletünk van, akkor ezt a könyveinkben hogyan szerepeltessük?
Részlet a válaszából: […] ...saját előállítású eszközök aktivált értékeként a pénzügyi számvitel szerint   T571 – K572A többletként fellelt immateriális javak, tárgyi eszközök számviteli elszámolása a következő:1. Az eszköz átvétele a pénzügyi számvitel szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 6.

Bekerülési érték

Kérdés:

Kérdés: Intézményünkben karbantartóink készítettek irodabútort, melyhez az alapanyagot megvásároltuk (bútorlapok, fogantyú). Vásároltunk bútorlapot, melynek méretre vágását, éllécezését is szerepeltetik a számlán, munkadíjként. A bútor bekerülési értékébe beletartozik a bútorlapokhoz kapcsolódó munkadíj? Az összeállításhoz kapcsolódó egyéb eszközöket, pl. csavarokat nem kellett megvásárolni, mert rendelkezésre álltak. Ezt a bekerülési értékben kell-e szerepeltetnünk? Ha igen, hogyan számoljuk el ennek értékét? A karbantartók bérét, járulékait mindenképpen el kell számolnunk a bekerülési érték részeként? Hogyan történik ezeknek a könyvelése? Kis értékű tárgyi eszköz (függöny és szőnyeg) vásárlása esetén a varrás (szegés) része-e a bekerülési értéknek?

Részlet a válaszából: […] ...A közvetlen önköltség, bekerülési (előállítási) érték a tevékenység, a szolgáltatás, valamint a saját előállítású eszközök (immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek) egy meghatározott egységére jutó eszközfelhasználás (élőmunka, holtmunka)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 16.

Kísérleti-fejlesztési tevékenység

Kérdés: Egy kutatóegyetemnél különböző K+F-projektek vannak folyamatban. A kutatás-fejlesztés eredményeként egy vagy akár több találmány, szoftver, adatbázis stb. jön létre, melyek jellemzően szabadalmaztatásra is kerülnek. Az Áhsz. 11. §-a (2) bekezdésének rendelkezése értelmében 2014. évtől a kutatás-kísérleti fejlesztés költségei immateriális javak között nem mutathatók ki, ezért a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos költségeket a felmerülés évében a működési kiadások között kell elszámolni. Ebben az esetben a kutatás-fejlesztés eredményeként létrehozott szellemi termékeket (találmány, szabadalom, szoftver, adatbázis stb.) az immateriális javak között nem kell kimutatni? Helyes-e az az eljárás, ahol a kutatás-fejlesztés felmerült költségeit a működési kiadások között elszámolják, és a kiadások részét képező, végeredményként létrejött eszköz pedig nem kerül aktiválásra? Véleményünk szerint a valódiság számviteli alapelv alapján a kutatás-fejlesztés eredményeként létrejövő eszközöket a saját előállítású eszközök aktiválási szabályainak megfelelően az immateriális javak között állományba kell venni. A bekerülési érték az Szt. 51. §-ára tekintettel meghatározott közvetlen önköltség. Az önköltség részét képező közvetlen költségek a személyi jellegű és dologi kiadások között jelennének meg változatlanul, nem kellene átkönyvelni a beruházási kiadások közé. [A 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezet B) Saját előállítás elszámolására vonatkozó rendelkezésnek megfelelően.]
Részlet a válaszából: […] ...kísérleti-fejlesztési tevékenység esetében szükséges elkülöníteni a már előállított immateriális javakat és az Szt. 25. §-ának (4) és (5) bekezdése szerinti kísérleti fejlesztés aktivált értékét.A már előállított szellemi termékeket – amennyiben azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 25.

Bekerülési érték

Kérdés: Korábban kapott válaszukkal kapcsolatban szeretnék pontosítani (Költségvetési Levelek 245. szám, 4497. sorszám), "Szerkezeti terv, rendezési terv arculati kézikönyv" elkészíttetése. Nem egyértelmű, hogy a folyamatosan kifizetett számlákat (mire a szellemi termék elkészül, kb. 7-8 számla lesz) milyen rovatra könyveljük? Amennyiben K61-re, akkor azon nyomban 112. szellemi termék lesz belőle, tehát akkor a végére 7-8 db szellemi termékünk lenne. Más egyéb beruházásnál ezek gyűjtődnének a 151-152. befejezetlen számlán. Kérném segítségüket a kifizetett számlák rovatra könyvelésével kapcsolatosan!
Részlet a válaszából: […] ...termék lesz az elkészült kézikönyv (nem vásárlás által beszerzett). Az Áhsz. 16. § (2) szerint:"A saját előállítású immateriális javak bekerülési értéke az Szt. 51. §-a alapján megállapított közvetlen önköltség."Az Önök esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Szerkezeti terv, rendezési terv arculati kézikönyv

Kérdés: Önkormányzatunk "Szerkezeti terv, rendezési terv arculati kézikönyv" elkészíttetését tervezi. Ehhez először beszereztük városunk "Teljes digitális állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisát", melyre egyszeri felhasználási jogot kaptunk. Továbbá beszereztük az ugyanehhez szükséges közigazgatási területre vonatkozó, digitális szintvonalakat tartalmazó "Topográfiai szelvény vektoros domborzata" térképet. A már megvett szolgáltatásokat milyen rovatrendre, illetve pénzforgalmi számlára kellene könyvelni (K61 és 111 vagyoni értékű jogok önmagukban vagy esetleg K337szolgáltatás)? Jól gondoljuk, hogy az elkészített végtermék K61 és 112 szellemi termékre kerül?
Részlet a válaszából: […] ...forint egyedi értéket meghaladó bekerülési értékű vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök nagyértékű immateriális javak, tárgyi eszközök lesznek.Az Áhsz. 16. §-a szerint:"(1) A vásárolt immateriális javak bekerülési értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 20.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...eszközt a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezetének B) pontjában foglaltak szerint kell elszámolni a könyvekben.A saját előállítású immateriális javak, tárgyi eszközök bekerülési értékének összetevői:Az eszköz előállítási értékének részét képezik azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

START munkaprogram

Kérdés: Önkormányzatunk a START munkaprogramon belül konyhakerti terményeit értékesíteni kívánja a lakosság részére. Milyen feltételekkel lehet ezt megtenni? Vállalkozónak is értékesítünk, ebben az esetben az önkormányzatnál nem minősül-e ez vállalkozási tevékenységnek?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen önköltség, bekerülési, előállítási érték, a tevékenység, a szolgáltatás, valamint a saját előállítású eszközök (immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek) egy meghatározott mennyiségi egységére jutó eszközfelhasználás pénzben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.
1
2