Önkormányzatok által közösen beszerzett tárgyi eszköz megvásárlása, nyilvántartása, térítésmentes átadása

Kérdés: Több önkormányzat közösen megállapodott arról, hogy a rendőrség feladatainak ellátását közösen beszerzett tárgyi eszközzel kívánják segíteni úgy, hogy minden önkormányzat a saját anyagi lehetőségeihez képest hozzájárul az eszközbeszerzéshez. Az önkormányzatok megbíztak maguk közül egy önkormányzatot, hogy az eszköz beszerzésével és a rendőrség részére történő átadással kapcsolatos feladatokat lássa el. A rendőrségnek történő átadás jogcíme kölcsönhaszon-szerződés alapján ingyenes használatba adás. A beszerzés úgy történne, hogy az önkormányzatok között létrejött megállapodás alapján minden önkormányzat átutalja a felajánlott összeget a beszerzéssel megbízott önkormányzat számlájára, amely az összegyűlt "támogatás" terhére megvásárolja az eszközt. A számla a megbízott önkormányzat nevére szólna, tekintettel arra, hogy a gyakorlatban nem kivitelezhető, hogy kb. 2-3 millió forint értékű eszköz beszerzési árát 15-20 önkormányzat nevére megbontsa az eladó.
1. Hogyan történjen a közösen beszerzett eszköz aktiválása?
a) Az anyagi hozzájárulás arányában minden önkormányzat külön-külön aktiválja és tartja nyilván saját mérlegében a tulajdonuk arányában? Ebben az esetben mi az aktiválás bizonylata?
b) A beszerzéssel megbízott önkormányzat aktiválja és tartja nyilván 100% beszerzési áron? Ebben az esetben hogyan kell nyilvántartani és könyvelni a közös tulajdonban lévő tárgyi eszköz beszerzését?
2. Helyesen gondoljuk, hogy az aktiválást követően a rendőrségnek történő ingyenes használatba adásról szóló kölcsönhaszon-szerződést a beszerzésben érintett önkormányzatok és a használatba vevő rendőri szervezet közösen kötnék meg?
Részlet a válaszából: […] ...Szt., illetve az Áhsz. az ingatlanok kivételével nem tartalmaz előírást a tulajdoni hányadok önálló eszközként történő nyilvántartásba vételére, így az ingatlannak nem minősülő közösen beszerzett eszközt csak az egyik önkormányzat aktiválhatja a teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

Bekötőút és parkfelújítás önkormányzatok részére történő térítés nélküli átadásának adózása

Kérdés: Ingatlanfejlesztéssel, illetve bérbeadással foglalkozó társaság térítés nélküli eszközát-adás keretében bekötőutat és ehhez kapcsolódó létesítményeket, valamint egy park felújítását adta át különböző önkormányzatoknak. Mindkét ügylet esetén a térítés nélküli átadásra a jogszabályi előírások és az önkormányzatokkal kötött megállapodások miatt került sor. E közforgalom számára is nyitva álló terek átadására azért volt szükség, hogy a társaság az adott ingatlanokat rendeltetésszerűen használhassa. A társaság az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján az áfát megfizette, illetve arról számlát állított ki az önkormányzatok részére. Mivel a térítés nélküli átadásra bizonyíthatóan a társaság áfaköteles tevékenységének végzése érdekében került sor, így a társaságnak nem keletkezett áfafizetési kötelezettsége. Az előbbi nem befolyásolja a társaság jogát, hogy a fenti beruházásokhoz kapcsolódó áfát levonásba helyezze?
Részlet a válaszából: […] A bekötőút és parkfelújítás önkormányzatok részére történő térítés nélküli átadásának adózását valóban az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése keretében kell vizsgálni. A térítésmentes átadás abban az esetben adóztatandó, ha a tárgybani ügyletekhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Helyi védettség alá eső ingatlan hasznosítása

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy helyi védettség alatt álló – nagyon rossz állapotban lévő – régi épület, ami jelenleg üresen áll. Önkormányzatunknak jövőbeni tervei között szerepel az épület felújítása és az ingatlanon bérlakások kialakítása. Önkormányzatunknak van egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő, településüzemeltetésre létrehozott korlátolt felelősségű társasága. Ötletként merült fel, hogy a képviselő-testület átadja ezt a helyi védettség alá eső ingatlant a kft.-jének annak érdekében, hogy a 2019. év végén életbe lépett kedvező adóváltozásokat ki tudja használni. A tulajdon átadását követően a kft. végezné az ingatlan felújítását és hasznosítását. Kivitelezhető-e a fent leírt "ötlet", és az önkormányzat milyen módon, milyen feltételek mellett adhatja át ezt az ingatlant tulajdonba a kft.-jének, illetve ennek esetlegesen van-e többletköltsége?
Részlet a válaszából: […] ...adózó érvényesítheti.Amennyiben az ingatlant értékesítik, akkor áfaszempontból fontos figyelembe venni, hogy az önkormányzat a régi ingatlanok értékesítésére választott-e adókötelezettséget. Ha igen, akkor áfásan kell az ingatlant értékesíteni. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Ingatlanfelújítás áfája

Kérdés: Egy helyi önkormányzati költségvetési intézmény felújítást végez az általa használt önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon. Az önkormányzat a döntése alapján ingyenes használatba adta az intézménynek a működéséhez szükséges ingatlant. Az érintett ingatlan az önkormányzat könyveiben kimutatott, nem szerepel a költségvetési intézmény számviteli nyilvántartásában, azonban az intézmény telephelyeként bejelentett. A költségvetési intézmény adóköteles tevékenységet végez, az áfafizetési kötelezettséget az általános szabályok alapján állapítja meg. Az ingatlanfelújításhoz kapcsolódó költségek felmerülésekor ismert, hogy a felújítással érintett ingatlant az intézmény az adóköteles tevékenységéhez fogja a jövőben is használni. A felújításhoz kapcsolódóan előzetesen felszámított adót a költségvetési szerv levonásba helyezheti-e? Az ingatlanfelújítást mint idegen tulajdonon végzett beruházást szerepeltetheti-e az intézmény a könyveiben, vagy mindenképp szükséges az önkormányzat részére történő átadása? Amennyiben szükséges az átadás, ez térítésmentes átadásnak minősül-e? Keletkeztet-e az önkormányzat részére történő átadás áfafizetési kötelezettséget (amelyet a költségvetési intézmény nem hárítana át az önkormányzatra)?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó áfa levonható, feltéve, hogy annak egyéb törvényi feltételei is fennállnak.Az Szt. 26. §-ának (2) bekezdése alapján az ingatlanok között kell kimutatni a bérbe vett ingatlanokon végzett és aktivált beruházást, felújítást is, továbbá a 23. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Körforgalmi csomópont térítés nélküli átvétele

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonába került egy körforgalmi csomópont vagyonátadási megállapodás keretében, a Kkt. 29. §-ának (4a) és (4b) bekezdései szerinti átadással. Hogyan kell könyvelni? Elég, ha az átvett eszköz bruttó értékét a 4125 (Államháztartáson belüli ingyenes vagyonátadás miatti tőkeváltozás) számlával szemben állományba vesszük? Elszámolt értékcsökkenés nincs.
Részlet a válaszából: […] ...nem rendelkezik, az eszköznek az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke. Amennyiben az önkormányzat tulajdonába kerülő ingatlanok átadását jogszabály szabályozza, és a jogszabály az Áhsz. és a számviteli törvénytől eltérő előírásokat tartalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Térítés nélküli átadás/átvétel

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati alrendszerben a költségvetési szervek között az eszközök térítésmentes átadása? Milyen szabályokat szükséges figyelembe vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi eszközök számviteli elszámolása a következő:1. Az eszköz átvétele a pénzügyi számvitel szerint:T 11 Immateriális javakT 121 IngatlanokT 131 Gépek, berendezések, felszerelések, járművekT 141 TenyészállatokT 151 Befejezetlen beruházásokK 9242 Térítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 27.

Ingatlan térítés nélküli átadása

Kérdés: Települési önkormányzat a tulajdonában lévő felépítményes ingatlant kívánja egy másik államháztartási szervezet részére térítés nélkül tulajdonba adni. Az ingatlanra vonatkozó aktuális értékbecslés rendelkezésre áll, mely szerint az aktuális piaci érték többszöröse a könyv szerinti értéknek. Az önkormányzat jelenleg ingatlanok esetében nem él a piaci értéken történő értékelés lehetőségével.
Kérjük szíves tájékoztatásukat a következőkről:
1. Az átadást megelőzően a költségvetési év során élhet-e az önkormányzat ezen egyetlen ingatlan vonatkozásában a piaci értéken történő értékelés lehetőségével, és ezáltal év közben módosíthatja-e az önkormányzat a számviteli, kataszteri értéket tárgyi ingatlannál az értékbecslés szerinti összegre?
2. Van-e különbség az értékelési lehetőségben abban az esetben, ha az átadás a mérleg fordulónapjáig megtörténik, illetve ha arra csak a mérlegkészítésig, vagy azt követően kerül sor?
3. Ha egy konkrét ingatlan esetében él az önkormányzat a valós értéken történő értékelés lehetőségével, akkor azt kötelezően ki kell terjesztenie valamennyi ingatlanra, vagy szabadon dönthet erről egyedileg?
4. A valós értéken történő értékelést mely szabályzatokban kell meghatározni, melyek az előírások kötelező tartalmi, formai elemei?
5. Eltérően kell-e eljárni, ha a felépítményes ingatlan ellenérték fejében cserél gazdát, vagy ha államháztartáson kívülre kerül a tulajdonjog?
Részlet a válaszából: […] ...a mérleg fordulónapjáig megtörténik, akkor az előző év gazdasági eseményeként kell a könyvekben és a mérlegben szerepeltetni.2-3. Az ingatlanok értékelését jogszabályban (víziközmű-vagyon esetén a 2011. évi CCIX. törvény) meghatározott esetekben kell elvégezni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Erdőgazdálkodás számvitele

Kérdés: Az önkormányzat saját erdejéből fát termel ki. A kitermelésre és a szállításra egy külső vállalkozóval kötött szerződést. A vállalkozó számlát állít ki az önkormányzat részére tűzifa kitermelése és szállítása megnevezéssel. A fát az önkormányzat és intézményei épületeinek fűtésére használjuk fel. A vállalkozó annyi fát termel ki, amennyi azonnal felhasználásra is kerül. Kérem, szíveskedjenek levezetni ennek a könyvelését!
Részlet a válaszából: […] ...erdő, ültetvény, épület, egyéb építmény, műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés, ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok), tenyészállatokat kell kimutatni, amelyek tartósan – közvetlenül vagy közvetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 17.

Önkormányzati vagyon kezelése

Kérdés: Kérném szíves szakmai véleményüket az önkormányzat irányítása (és fenntartása) alá tartozó költségvetési szervek (polgármesteri hivatal, GAMESZ, óvodák) használatában lévő, alaptevékenységük ellátásához rendelkezésükre bocsátott önkormányzati vagyonnal (ingatlan és ingó vagyon) kapcsolatosan, az alábbiak szerint:
Amennyiben a költségvetési szerv nem minősül az Nvt. 3. §-ának 19. pontjában meghatározott vagyonkezelőnek, akkor
– a használatukba kerülő vagyon átadását milyen dokumentum alapozza meg (pl.: vagyonrendelet, szerződés stb.)?
– a használatukba adott vagyont mely szerv könyveiben kell nyilvántartani (önkormányzat vagy költségvetési szerv)?
– a használatukba adott vagyon felett mely szerv vagy személy gyakorolja a tulajdonosi jogokat (képviselő-testület, bizottság, polgármester, intézményvezető)?
– az intézmény nyilvántartásában szereplő vagyon­elemek (pl. számítógép) térítésmentes átadásáról mely szerv vagy személy dönthet?
– mely vagyontárgyak számítanak a költségvetési szerv mint önálló jogi személy saját tulajdonának, és ez elkülönül-e az önkormányzat mint önálló jogi személy vagyonától [Áhsz. 10. §. (2) bek.]?
– az intézményeket érintő beruházások, felújítások lebonyolítása ebben az esetben milyen szabályok szerint történik (az előirányzatot az önkormányzat vagy a költségvetési szerv költségvetése tartalmazza, mely szerv a kötelezettségvállaló, mely szerv nevére szól a számla, mely szerv könyveiben kell a beszerzést és az aktiválást elszámolni, hogyan történik az intézmény részére a használatba adás)?
Amennyiben a képviselő-testület úgy dönt, hogy az irányítása alá tartozó költségvetési szerveknek vagyonkezelésbe adja a működésükhöz szükséges önkormányzati vagyont (ingatlan és ingó), akkor
– az intézményi vagyonkezelést úgy kell folytatni, mintha egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság vagyonkezelésébe került volna az önkormányzati vagyon, vagy vannak eltérések a kétféle vagyonkezelés között?
– az intézményi vagyonkezelő részére adható-e finanszírozás a vagyonkezelésbe adott eszközök működtetésére, fenntartására, beruházásra, felújításra?
Részlet a válaszából: […] ...GAMESZ és a többi önkormányzati intézmény könyveiben csak akkor szerepelhetnek az ingatlanok, ha az önkormányzat a vagyonrendeletében az intézményeket mint vagyonkezelőket nevesíti. Az Nvt. 19. pontja szerint a költségvetési szerv vagyonkezelőnek minősül.Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.

Ingyenes átadás

Kérdés: A kérdésünk az önkormányzati követelésállomány 100%-ban önkormányzati tulajdonú kft.-nek történő ingyenes átadására, valamint a követelés engedményezésének könyvekben való szerepeltetésére vonatkozik a kft. szempontjából. Helyes-e az eljárásunk, illetve hogyan történik számviteli elszámolása? A követelést nem ismerték el.
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat vagyonát az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok, ingó vagyontárgyak, értékpapírok, az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogok, követelések, illetve az önkormányzatot megillető tartozások alkotják. Vagyont ingyenesen átruházni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.
1
2