Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] ...tényállásszerű megvalósulása és így teljesítési időpontja az ingatlan teljes átadás-átvételét dokumentáló jegyzőkönyvben ilyenként megjelölt dátum.Amennyiben a felek az ingatlanértékesítés teljesítését megelőzően állapodnak meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Fapótlási díj elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk rendelete előírja, hogy a közigazgatási területén fás szárú növényt kivágni csak indokolt esetben, engedély birtokában és pótlási kötelezettség teljesítése mellett szabad. Engedély nélküli fakivágás esetén visszapótlási kötelezettség és/vagy – amennyiben a pótlás nem vagy csak részben lehetséges – pénzbeli megváltási kötelezettség keletkezik. A pénzbeli megváltás (ún. fapótlási díj) mértékének meghatározása nem konkrét, számlával igazolható költségek alapján történik, hanem az előző évben az önkormányzat által közterületen elültetett, 10/12 törzskörméretű, legalább kétszer iskolázott, sorfa minőségű faiskolai áru ültetési költséggel és 5 év gondozási költséggel növelt évi átlagárát kell alapul venni. Ezt az átlagárat minden évben március 1-jéig az önkormányzat határozza meg és teszi közzé. A fapótlási díj meghatározása tehát egy számítási metódus szerint, vélelmezett költségek alapján történik, és nem az engedély nélkül kivágott fa tényleges, számlával igazolható pótlási költségének a továbbszámlázását jelenti, sem pedig a kivágott fa értékének megtérítését. A fapótlási díjként befizetett összegek egy elkülönített számlára érkeznek az önkormányzathoz, felhasználása kizárólag faültetési, fapótlási, fafenntartási célokra történik. A fapótlási díj kiszámlázása áfával növelten vagy áfa nélkül történik a jelenlegi jogszabályi előírások alapján, attól függően, hogy az önkormányzat ebben az esetben gazdasági tevékenységet vagy közhatalmi tevékenységet végez?
Részlet a válaszából: […] ...szabad. A rendelet szerint a köz­területen lévő fás szárú növény kivágását a fás szárú növény helye szerint illetékes jegyző engedélyezi, egyúttal a kivitelezőt a fás szárú növény pótlására kötelezi.A rendelet 8. §-ának (4) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 20.

Építőipari szolgáltatások áfája

Kérdés: Kérem szíves segítségüket annak megítélésében, hogy az általunk igénybe vett építőipari szolgáltatások tartozhatnak-e az Áfa-tv. 58. §-a alá! Rendszeresen igénybe veszünk egy cégtől fordított adózás alá tartozó és az alá nem tartozó építőipari szolgáltatásokat, így vele megkötöttünk egy keretmegállapodást, mely szerint megrendelésünkre elvégzik a munkát, melyet a készre jelentést követően "teljesítésigazolás bizonylattal" átveszünk. Külön szerződéseket tehát nem kötünk az egyes munkák elvégzésekor, a megrendelésre ők a keretszerződésben foglaltak alapján kötelesek azt elvégezni. Eddig a munkák elvégzését követően egyenként nyújtották be a számlát. Van-e akadálya annak, hogy ilyen esetben az Áfa-tv. szerinti 58. §-ban foglaltak szerint állítsák ki a számlát, vagyis hogy adott időszakban elvégzett szolgáltatásokról számoljunk el? Eltérő módon kezelendő-e a fordított adózás alá tartozó ügylet az általános szabályok szerint adózótól?
Részlet a válaszából: […] ...eseténaz Áfa-tv. 55. § (1) bekezdése szerinti teljesítés, valamint az 57. § szerintirészteljesítés értelmezhető, ha (rész)munka jegyzőkönyvvel kísért tényszerűátadás-átvétele megtörténik. Meglátásunk szerint az Áfa-tv. 58. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.