Kötött felhasználású normatíva

Kérdés: A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az intézményi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz, III. 5. támogatási jogcímen. A kiegészítő szabályokban foglaltak alapján a III. 5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. A támogatás elszámolásánál a háromszori étkezés, a kétszeri tízórai és ebéd, vagy csak az egyszeri étkezés, az ebédadagok vehetők figyelembe? A kollégiumi diákok esetében viszont a reggelit és a vacsorát a kollégiumban veszik igénybe, a déli főétkezést pedig abban a közoktatási intézményben, ahol napközben tanulnak. Gyakorlatilag naponta háromszori étkezést vesznek igénybe, de azt kettő feladatellátási helyen. Az ő esetükben hogyan igényelhető a támogatás, az egyszeri vagy a háromszori étkezés után? Ha háromszori étkezőként figyelembe vehetők, akkor melyik intézménynél? A kollégiumnál vagy a középiskolánál?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok szerint egy normatívajogcím esetében a létszámadatok úgy adhatók meg, hogy egy fő csak egy létszámnak és egy intézménynél vehető figyelembe.A kollégiumban a reggelit és a vacsorát fogyasztják el. Ha a kollégiumban hideg élelmet kapnak reggeli-re és vacsorára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Vezetői megbízás közoktatási intézménynél

Kérdés: Tagintézmény-vezetőként dolgozom egy szakközépiskolában, határozott idejű magasabb vezetői megbízással rendelkezem 2017. június 30-ig (Kjt. 23. §). 2013 szeptemberétől fenntartóváltás lesz intézményünkben, egyházi fenntartásba kerülünk. Érvényben marad-e a vezetői megbízásom, hiszen "elvileg" az átvétel során semmilyen érdeksérelem nem érheti a nevelőtestület egyetlen tagját sem? (Az intézményben 2010. 08. 26. óta vagyok magasabb vezető.)
Részlet a válaszából: […] ...számára biztosítani kell az átvételt [25/A. § (3) bek.]. Ez természetesen nem zárja ki az átvett dolgozók tekintetében a más jogcímen történő jogviszony-megszüntetést, tehát adott esetben az új fenntartó dönthet például létszám­leépítésről, de ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Magasabb vezető közalkalmazott szabadsága az oktatási ágazatban

Kérdés: Mennyi szabadság jár a magasabb vezető közalkalmazottnak (óvodavezető)?
Részlet a válaszából: […] ...a munkakör (oktató-, nevelőmunka) alapján járó pótszabadságról.A Kjt. 58. §-a szól arról, hogy a Kjt. alapján különfélejogcímeken járó pótszabadságok mely esetekben járnak egyszerre, és melyesetekben jár csak az egyik vagy a másik. Az 58. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

Egyetemi szállás díja, takarítási költsége

Kérdés: Egyetem tulajdonában lévő és általa üzemeltetett kollégium (és szolgálati lakás) szállásköltsége és annak takarítási költsége 18% áfakötelezett az Áfa-tv. 3/A. mellékletének II. részében foglaltak szerint, vagy mentes az Áfa-tv. 85. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján?
Részlet a válaszából: […] ...törvényi feltételeknek, az ahhoz szorosankapcsolódó néhány szolgáltatás, például a kollégiumi ellátás is adómentességetélvez ezen a jogcímen. Ahhoz, hogy az oktatási szolgáltatás, és azzal együtt akollégiumi ellátás is ebbe az adómentességi kategóriába tartozzanak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Normatívaigénylés jogosultsága

Kérdés: Kistérségi társulás közoktatási szakszolgálati feladatellátást végez gesztor intézménnyel kötött szerződés alapján egy közoktatási intézményben. Az intézmény szeptember 1-jétől önkormányzati fenntartásból egyházi fenntartásba került. Az eddig a költségvetési törvény 8. számú mellékletének 2.2.2. pontja alapján biztosított finanszírozásnormatíva igénybe vehető-e továbbra is az egyházi intézményben tanuló gyerekek után, ha az egyéb jogszabályi feltételek teljesültek? Amennyiben igen, ennek milyen egyéb feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...az 5. számú és a8. számú mellékletből az egyházi, azaz a nem állami intézmény fenntartójának ajogosan megigényelhető normatíva jogcímeit. A felsorolt jogcímek között a 8.számú melléklet III. A többcélú kistérségi társulások támogatása 2.2.2...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Közalkalmazott vezetők 2011. évi szabadsága

Kérdés: A 2011. évi változások következtében hogyan alakult a magasabb vezetők szabadsága a közoktatási intézményekben?
Részlet a válaszából: […] ...a pótszabadság a közalkalmazottat alapszabadságán felül -a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel (hatályon kívül) – egyszerre többfélejogcímen is megilleti. A (2) bekezdés ugyanakkor kimondja, hogy a fizetésifokozathoz kapcsolódó [57. § (1) bekezdés] és a munkakör [57...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Családtámogatás

Kérdés: A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény alapján a gyámhatóság a családi pótlék, illetve az iskoláztatási támogatás természetbeni nyújtását rendeli/rendelheti el. Ugyanezen törvény 37. § (5) bekezdése alapján a települési önkormányzat részére a Kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlára történik fenti jogcímeken az utalás. Továbbá az önkormányzatok e területet érintő feladatait – közöttük a pénzügyi lebonyolítást is – a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 91/F-L. § pontja szabályozzák, mely szerint eseti gondnok rendelkezik a támogatás felett, melynek felhasználásáról a jegyzőnek számol el. Milyen főkönyvi számlaszámon kell kezelni a Kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlát? Hogyan kell e tételeket az önkormányzatnak könyvelnie, milyen főkönyvi számlákat kell alkalmaznia? [Milyen bevétel a családtámogatási számlára megérkező pénz? Az eseti gondnok által természetbeni ellátásra fordított kiadása(i) milyen kiadási jogcímen jelenik/jelennek meg az önkormányzat könyveiben?]
Részlet a válaszából: […] A családtámogatási ellátások a következők:a) családi pótlék,aa) nevelési ellátás,ab) iskoláztatási támogatás,b) gyermekgondozási támogatás,ba) gyermekgondozási segély,bb) gyermeknevelési támogatás,c) anyasági támogatás.Ha a gyámhatóság a családi pótlék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek, tanulók létszámának számítása

Kérdés: A BTM-es gyerekek 2 főként számítanak-e a többcélú kistérségi társulás által megigényelt közoktatási normatívába?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2009.évi CXXX. törvény 8. számú mellékletének III. fejezete tartalmazza a többcélúkistérségi társulások támogatásának jogcímeit és a jogosultság feltételeit. A2.2.1. pontja szerint a közoktatási intézményi feladatok támogatására,normatíva...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Változások a 2009. évi CXXX. törvényben

Kérdés: Mik az önkormányzati költségvetés tervezéséhez kapcsolódó főbb változások a 2009. évi CXXX. törvényben?
Részlet a válaszából: […] ...a többcélú kistérségitársulások normatív állami hozzájárulásának és normatív részesedésű átengedettszemélyi jövedelemadójának jogcímeit a 3. számú melléklet tartalmazza. AzOrszággyűlés felhasználási kötöttséggel járó normatív állami támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Iskolai étkeztetés térítési díja

Kérdés: 1. Általános iskola tanulója, ha a nyári szünet ideje alatt is étkezni akar az iskola konyháján, igénybe veheti-e azokat a kedvezményeket, amelyeket év közben megkap? (Pl.: 50%-os térítési díj, mert tartósan beteg, vagy többgyermekes családban él, vagy ingyenesen étkező, mert gyermekvédelmi támogatásban részesül.) 2. 8. osztályból kimaradó, jún. 20-21-ével középiskolába beiratkozó tanulónk a nyári szünetben milyen térítési díjjal veheti igénybe az általános iskola konyháján az étkezést? Ő továbbra is diák, de nem velünk áll jogviszonyban. Attól a naptól, hogy beiratkozik a tankötelezett a következő iskolafokra, a mi intézményünkben vendégétkező-e? 3. Nyáron iskolánk konyháján étkező saját tanulóinktól kérhetünk-e, vagy kell-e felszámolni rezsit a térítési díjban? Köteles-e az iskola nyáron is rezsiköltség nélkül kiszámlázni a tanulók étkezési térítési díját? A gyermekétkeztetés díja a közoktatási intézményben mely esetben rezsiköteles?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulás szempontjából a szervezett intézményiétkeztetésben részt vevők számának meghatározásakor egy tanuló csak egyszer ésegy jogcímen számítható.Az igényjogosultság alapja, hogy a tanuló naponta legalább adéli, meleg étkezést az iskola által szervezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.
1
2