Cafeteria a veszélyhelyzet alatt

Kérdés: A Költségvetési tv. 61. §-ának (4) bekezdése értelmében a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete, illetve cafeteriajuttatást nem nyújtó költségvetési szervek esetében az egy foglalkoztatottnak éves szinten adott – az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott – juttatások összege, törvény eltérő rendelkezése hiányában, 2021-ben nem haladhatja meg a nettó 400 ezer forintot. A költségvetési szerv (régi munkáltató) foglalkoztatottja a Kit. 147. §-ának előírásait figyelembe véve 2021. I. félévében az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott Széchenyi Pihenő Kártyára béren kívüli juttatásként nettó 400 ezer forint juttatást kapott, jogviszonyának megszűnésekor 2021. augusz-tus 31-én az illetményéből levonásra került az előre kifizetett béren kívüli juttatás időarányos része. Az említett foglalkoztatott 2021. szeptember 1-jétől másik költségvetési szervnél (új munkáltató) közszolgálati jogviszonyt létesített, és jogosulttá vált béren kívüli juttatásra. Mind az új, mind a régi munkáltató esetén a belső szabályzat éves nettó 400 ezer forint béren kívüli juttatási keretet állapít meg. Az új munkáltatónál az időarányosan adható béren kívüli juttatás (SZÉP-kártya) keret-összegének meghatározásakor a költségvetési törvény alapján meghatározott nettó 400 ezer forintos limitet az adott foglalkoztatott esetén hogyan szükséges érvényesíteni:
1. az éves nettó 400 ezer forint csökkentve a régi munkáltató által elutalt juttatással, figyelembe véve (korrigálva) a régi munkáltató által érvényesített levonással?
2. az éves nettó 400 ezer forint csökkentve a régi munkáltató által elutalt juttatás teljes összegével (ebben az esetben a fenti példa kapcsán a foglalkoztatott az új munkáltatónál béren kívüli juttatásként nem kaphat juttatást)?
Részlet a válaszából: […] ...egész évben fennáll,ab) a 400 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn.Az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Felmondási tilalom az egészségügyben

Kérdés: Az egészségügyi intézményekre vonatkozóan megjelent 530/2020. Korm. rendelet 2. §-a megtiltja az egészségügyi dolgozóknak, hogy felmondjanak, amíg tart a veszélyhelyzet. A rendelet azokra is vonatkozik, akik ebben az időszakban érik el az öregségi vagy a 40 év szolgálati idő után járó nyugdíjjogosultságot, és nyugdíjba vonulnának?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Átvezényelt egészségügyi dolgozók szállítása és étkeztetése

Kérdés: Egy COVID-kórházzá nyilvánított intézményben október közepétől más kórházakból átvezényelt dolgozók végeznek egészségügyi ellátást. Az 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján biztosítani kell számukra a szállítást és az ellátást (étkeztetés). A kórház főigazgatója megkereste az ÁEEK-et hivatalos állásfoglalás miatt, de arra még nem kapott választ.
Étkezés: Az Ecostat-program ebédjegy modulban név szerint külön rögzítik az átvezényelt dolgozókat és az általuk rendelt menüket. A megrendelt menük alapján havonta egyszer számla készül, mely mint idegeneknek nyújtott étkeztetés kerül bevételként könyvelésre. A számlát azonban az átvezényelt dolgozónak nem kell fizetni, ezért a kiállított számlákat egy úgynevezett technikai bankban egyenlítik ki egyéb tétellel szemben, melyet egyéb külső személyi juttatásra (K123 rovat) könyvelnek. A kötelezettségvállalás modulban egy szerződés kerül létrehozásra, melyben kötelezettséget vállal az intézmény a dolgozók ellátására, így erre fel tudják dolgozni az egyéb tételt. Helyes-e ez az elszámolás és könyvelés? Ezen dolgozók étkezése után (mivel külső személyi juttatás) mit kell megfizetni?
Szállítás: 1. Vannak olyan dolgozók, akiket külső vállalkozó szállít, és aki személyszállítást számláz le. Ez K337-en többletköltségként fog megjelenni? 2. Vannak átvezényelt dolgozók, akik személy-autóval közlekednek. A közlekedési költségtérítést hogyan kell elszámolni, ha azt egy másik kórház számlázza tovább, vagy maga az átvezényelt dolgozó nyújthatja majd be költségtérítési kérelemmel?
Részlet a válaszából: […] ...a 2011. évi CXCIV. törvény 28/A. §-a alapján adómentes. Egyéb esetben, tekintettel arra, hogy az ingyenes juttatásra a közalkalmazotti jogviszonyukkal összefüggésben kerül sor, az bérként adózó jövedelem.Az átvezényelt dolgozók szállításáról szóló számlát a K337...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Emelt összegű SZÉP-kártya-juttatás

Kérdés: 2020. április 21-én a Magyar Közlönyben megjelent 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet, amely a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazását írja elő: a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves maximális cafeteriakeretét 400 ezer forintban határozzák meg. Nálunk a 200 ezer forint kifizetésre került. Az ezen jogszabály alapján kifizetésre kerülő 200 ezer forint cafeteria nettó vagy bruttó módon értelmezhető? A jogszabály úgy írja, hogy nettó 200 ezer forint. A félreértést az okozza, hogy a következő sorban már azt írják, hogy nem kell levonni a szochót.
Részlet a válaszából: […] ...egész évben fennáll;ab) a 400 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn;ac) évi 400 ezer forint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: Alkalmazható-e a 24 havi munkaidőkeret közalkalmazottak esetében a járványhelyzetre tekintettel? Meddig teheti meg a munkáltató, hogy elrendeli ezt a munkaidőkeretet, és hogyan kell azt a közalkalmazottakkal közölni? Szükséges-e ehhez a közalkalmazott hozzájárulása, illetve mi a helyzet akkor, ha azt valaki mégsem akarja elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...§-ától való eltérés lehetőségét biztosítja. A Kjt. azt mondja meg, hogy mely Mt. szabályokat nem lehet alkalmazni a közalkalmazotti jogviszony tekintetében, azonban az Mt. 94. §-a ezek között nem szerepel.A kormányrendelet szintén nem tartalmaz olyan szabályt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Csökkentett munkabér a járvány idején

Kérdés: Megállapítható-e a munkavállaló részére a veszélyhelyzettel összefüggésben csökkentett bér, csökkentett munkaidő, illetve fizetés nélküli szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...megegyezhetnek ebben is. Fontos, hogy – a jelenlegi szabályok szerint – a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló biztosítási jogviszonya szünetel. A pénzügyminiszter úr előzetes bejelentése szerint a kormány olyan módon szándékozik segíteni azokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Üzlet bérleti díjának mérséklése

Kérdés: Önkormányzatunk az üzlethelyiségek bérbeadására áfakötelezettséget választott. Egyik bérlőnk a koronavírus miatt kénytelen volt bezárni az üzletét, ezért bérletidíj-mérséklést kért. A testület engedélyezte, hogy három hónapig a bérleti díj felét fizesse. Hogyan kell ezt számlázni, és az áfabevallásban szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...egymástól független felek, akik (amelyek)a) egymás viszonylatában kapcsolt vállalkozások;b) között névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszony áll fenn;c) között az egyik fél a másik félnek vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja;d) között a 6....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Munkáltatói járványügyi intézkedési lehetőségek

Kérdés: Milyen járványügyi intézkedéseket tehet egy munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...a fertőző betegnek, illetve a kórokozó hordozónak fel nem róható, szükséges és indokolt költségeket és a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelmet az állam a fertőző beteg, illetve a kórokozó hordozó részére megtéríti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.