Mt. hatálya alatt foglalkoztatott munkavállaló

Kérdés: Önkormányzatunk 4 főt foglalkoztat az Mt. hatálya alatt: közművelődési referenst, közművelődési asszisztenst, pályázati referenst és rendszergazdát. A KIRA rendszerben az alkalmazásuk kezdetén a 84-gyel kezdődő kulcsszámot választottuk, mert ennek az elnevezését találtuk megfelelőnek (önkormányzat és intézményei). Azonban ezen a kulcsszámon belül csak fizikai alkalmazottak szerepelnek (segédmunkás, betanított munkás stb.). A beszámoló készítése során szembesültünk azzal, hogy a MÁK által megküldött 08-as űrlapon ez a négy kolléga a fizikai alkalmazottak soron szerepel a kulcsszámuk miatt. A megyei kincstár azt mondta, hogy mivel a kulcsszámrendszer jogszabályban van rögzítve, ezért a 84-es kulcsszám után csak fizikai alkalmazotti besorolásra van lehetőség. A kulcsszámrendszer első két karakterét megvizsgálva máshova nem tudjuk őket besorolni, mert pl. nem külön intézményben dolgoznak, nem államigazgatási szerv stb. Ebben az esetben hogy járunk el helyesen? Ez azt jelenti, hogy Mt. hatálya alatt nem foglalkoztathatunk dolgozókat a fent leírt 4 munkakörben?
Részlet a válaszából: […] ...szóló törvény alapján foglalkoztatott munkavállalókra.A Kttv. hatálya kiterjed – többek között – a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatala, közterület-felügyelete, a közös önkormányzati hivatala (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Nyugdíjba vonult köztisztviselő továbbfoglalkoztatása

Kérdés:

Köztisztviselő kolléganőnk az év végén nyugdíjba vonult, azonban az Mt. alapján továbbfoglalkoztatnánk. Az eddig végzett feladatait változatlan formában és jogosultságokkal végezheti-e? Pénzügyi ellenjegyzőként aláír, banki ügyeket intéz, illetve kezeli a munkaügyes programot.

Részlet a válaszából: […] ...jogi kötelezettség teljesítése érdekében törvény eltérő rendelkezése hiányában – kiterjed (többek között) a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatala, közterület-felügyelete, a közös önkormányzati hivatala (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Útvonalengedély-kiadással kapcsolatos tevékenység

Kérdés: Önkormányzatunk a közigazgatási területét érintő útvonalengedélyre kötelezett igénybe vevők és közterületek körét, és a közútkezelői/útfenntartási hozzájárulás mértékét rendeletalkotási jogkörében eljárva, önkormányzati rendeletben állapította meg. E rendelet rögzíti az útfenntartási hozzájárulás mértékét és az útvonalengedélyhez tartozó illeték díját, mely az önkormányzat illetékbevételi számlájára fizetendő. Az útvonalengedély-kiadással kapcsolatos tevékenységet az önkormányzat az áfaszabályozás szerinti közhatalmi tevékenységnek – vagyis nem gazdasági tevékenységnek – tekinti, az e tevékenységből származó bevétel után áfát nem számít fel, számlát nem bocsát ki. Helyes ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdésében, 42/A. § (1) és (2) bekezdésében, 43. § (1) bekezdésében és a 45. § (1) bekezdésében a helyi önkormányzat képviselő-testületét;b) Budapest Főváros Önkormányzata esetében az a) pontban foglaltaktól eltérően a fővárosi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Selejtezési eljárás

Kérdés: Önkormányzati alrendszer selejtezésével kapcsolatban helyes-e az az eljárás, miszerint a tárgyi eszközök, készletek esetében a selejtezéskor a felügyeleti szerv részéről nem vesz részt senki (pl. önkormányzati belső ellenőr) akkor, mikor ezeket az eszközöket/készleteket közpénzből szerezték be? (Az intézet is lényegében az önkormányzat "tulajdona", ebből adódik, hogy az alrendszer eszközei/készletei is az önkormányzatéi, nem az intézetéi, amelyik ezeket használja.) A selejtezési szabályzat ezt nem szabályozza, nem említi meg.
Részlet a válaszából: […] ...31.) Korm. rendelet (Ávr.).Nincs olyan jogszabályi előírás, amely kötelezővé tenné a selejtezéskor a felügyeleti szerv vagy a tulajdonos képviselőjének jelenlétét. Az intézmény saját belső szabályzata nem tartalmazhat olyan előírást, amely más szervezetre, pl....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Adóbírság kiszabása

Kérdés: Az adóhatósági ellenőrzés adóhiányt és adóbírságot állapított meg a vállalkozásunk ellenőrzésekor. A határozatban megállapított adóbírság mértéke a törvényben meghatározott 50% alatt maradt. Ha lemondanánk a fellebbezési jogról, akkor a bírság felét elengedné az adóhatóság. Ekkor azonban később semmiféle jogorvoslati kérelmet nem tudunk benyújtani. Nincs más lehetőség az adóbírság csökkentésére?
Részlet a válaszából: […] ...vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát, illetve azt, hogy a körülményekből megállapíthatóan az adózó, illetve intézkedő képviselője, foglalkoztatottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el."Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Gyermekétkeztetés számlája

Kérdés: A Költségvetési Levelek 302. szám, 5365. kérdésre adott válaszukkal kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Válaszukban azt írják, hogy a gyermekétkeztetés esetében az a helyes, ha a számla a gyermek nevére szól. Önkormányzatunk korábban ezen témában adószakértői állásfoglalást kért. Az adószakértő a NAV-val folytatott telefonos egyeztetést a témában, melynek kapcsán az alábbi választ kapta. Az Áfa-tv. 169. §-ának e) pontja szerint a számla kötelező adata a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe vevőjének neve és címe. A szolgáltatás igénybe vevője valóban a gyermek, de ez a "főszabály", azazhogy akkor ő minősül a számlakibocsátás szempontjából vevőnek, nem vonatkozik a gyermekétkeztetés térítésidíj-számlájára az alábbiak miatt.
A Gyvt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint: "Természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő gyermekétkeztetést kell biztosítani a gyermeket gondozó szülő, törvényes képviselő vagy nevelésbe vett gyermek esetén a gyermek ellátását biztosító nevelőszülő, gyermekotthon vezetője, illetve az Szt. hatálya alá tartozó ápolást, gondozást nyújtó intézmény vezetője kérelmére..."
A Gyvt. 146. §-ának (2) bekezdése szerint: "Az e törvényben meghatározottak szerint a térítési díjat ... az ellátást igénybe vevő gyermek esetén a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő, ... az intézménynek fizeti meg."
Tehát a fentieknek megfelelően a szülő a megrendelő (kvázi szerződéskötő), így az a helyes eljárás, ha a szülő nevére szól a számla. Önkormányzatunk egy pilotban vesz részt, melynek része a gyermekétkeztetés számlázása is, ezért is kértünk szakértői állásfoglalást, hogy nehogy hibásan fejlesztessük le a rendszert (amihez később más önkormányzatok is csatlakozhatnak). Tekintettel arra, hogy az Önök által publikált válasz ellentmondásos az általunk kapott korábbi válasszal, és a NAV-tól kapott válaszok csak telefonon hangzottak el, így a témában szeretnénk Önöktől is választ kapni, hogy ténylegesen melyik eljárás a helyes.
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (2) bekezdése szerinti rendelkezés, miszerint a térítési díjat a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő fizeti, önmagában nem befolyásolja a számlázási nevet.A Gyvt. 21. §-ának (1) bekezdését viszont abból a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Cafeteriajuttatás

Kérdés: Cafeteria témában találtam két ellentétes magyarázatot, és szeretném megtudni, hogy melyik válasz a helyes? Mindkét felvetésben az a kérdés, hogy az illetményalap emelésével a cafeteria keretösszege is emelkedhet? (Költségvetési Levelek 256. szám, 4660. kérdés, illetve a Költségvetési Levelek 275. szám, 4954. kérdés.)
Részlet a válaszából: […] ...törvény alapján a Kttv. 132. §-a szerinti illetményalap 38 650 forint, vagy helyi önkormányzat rendelete alapján a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatalánál, közterület-felügyeleténél, illetve a közös önkormányzati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet a válaszából: […] ...nemzetiségi önkormányzat önálló jogi személy. A települési nemzetiségi önkormányzat testülete a képviselő-testület, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzat testülete a közgyűlés. A nemzetiségi önkormányzat és a települési önkormányzat között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.

Önkormányzati bizottsági tagok tiszteletdíjának rendezése

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete rendelettel tiszteletdíjat állapított meg a képviselő és a nem képviselő, azaz külsős bizottsági tagok számára 2017. március hótól. A tiszteletdíj összegének meghatározásakor különbséget tettek a választott képviselők és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíja között. Ezt a rendeletet jegyző terjesztette elő, és jegyző, valamint polgármester írta alá. Törvényességi felügyeleti vizsgálat a rendeletet Alaptörvénybe és a Mötv. 40. §-ának (4) bekezdésében foglalt előírásoknak meg nem felelően jogszabálysértőnek találta. A rendelet újratárgyalására és kijavítására 2018. augusztusban került sor. Az önkormányzat 17,5 hónapon keresztül jogszabállyal ellentétesen látta el a fel-adatát, és anyagi kárt okozott a magánszemélynek. Lehet-e ebben a kérdésben felelősséget megállapítani, vagy helytelen önkormányzati rendelet megalkotásával, hitelesítésével törvényes lehet az anyagi károkozás?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő és nem képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjával kapcsolatban adózási és társadalombiztosítási oldalról is számtalan kérdés merült fel az elmúlt években. Ennek megfelelően véleményünk szerint a tiszteletdíj összege tekintetében is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Személyesadat-kezelésről szóló tájékoztató a munkavállalók részére

Kérdés: Milyen tájékoztatást kell adni munkaügyi, HR-területen a GDPR-nak történő megfelelés érdekében? Úgy hallottam, hogy az adatkezelésről egy írásbeli tájékoztatót kell kiadni minden munkavállaló részére. Mit kell ennek tartalmaznia?
Részlet a válaszából: […] ...megfogalmazással készüljön. Tartalmaznia kell a GDPR alapján az alábbiakat:– az adatkezelőnek és – ha van ilyen – az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;– az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei, ha van ilyen;– a személyes adatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.
1
2
3
4