Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Idősek otthonának ingyenes használatba adása, majd ingyenes visszavétele

Kérdés: Költségvetési szervünk az idősek bentlakásos ellátását biztosítja. A feladatellátást, terveink szerint, egy egyesület venné át, várhatóan a 2022. év nyarán. Az átadás államháztartáson kívüli szervezet részére történik, bérleti díjat nem számolunk fel, haszonkölcsön-szerződéssel kerülne átadásra az ingatlan és az ingóság is. Az átvevő közhasznú szervezet, az átadott épület továbbra is a mi tulajdonunk marad.
Az átadással kapcsolatban felmerült kérdéseink:
a) Az átadást követően kinek a nyilvántartásában, mely mérlegsorokon kell szerepelnie az érintett vagyontárgyaknak, hogyan történik az értékcsökkenés/értékvesztés elszámolása, valamint a leltározás hogyan működik?
b) Kis értékű eszközök: az átadott kis értékű eszközöket leltár alapján adjuk át. Ki tartja nyilván ezek után mennyiségileg?
c) Visszavétel során: ha 2032. évben visszavesszük az épületet, a térítésmentes átadás akkor sem jár áfafizetési kötelezettséggel? Hiszen az önkormányzat nem közhasznú szervezet?
Részlet a válaszából: […] a)-b) A kérdés szerint az ingatlant és az ingóságokat a közhasznú szervezet haszonkölcsön-szerződés alapján használhatja. Nem adják tulajdonba, nem történik térítés nélküli átadás. Így az ingatlant és az ingóságokat egyaránt a tulajdonos, az önkormányzat könyveiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Leltározó személye

Kérdés: Költségvetési intézmény esetében részt vehet-e a leltározásban a leltár előkészítéséért felelős személy, aki intézményünk esetében az analitikus könyvelő?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. és az Áhsz. a mérleg leltárral történő alátámasztását és a leltározási szabályzat elkészítését írja elő kötelezően. A leltározás végrehajtása során figyelembe kell venni az Szt. 69. §-a (1)-(3), valamint (5) és (6) bekezdéseinek előírásait. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Térítés nélkül kapott eszközök

Kérdés: Önkormányzat intézménye (óvoda) a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-től "ovis labdaprogram" keretében térítésmentesen átadott sporteszközöket, melyek ezzel az intézmény tulajdonába kerültek. A könyv szerinti bruttó értéket közölték velünk. Az eszközöket (melyek túlnyomó része labdákból áll) kis értékű tárgyi eszközök közé kívánjuk bevenni, és elkülönített leltárban szeretnénk kezelni. Ezzel kapcsolatban a konkrét könyvelési tételeket szeretnénk megtudni. Az időbeli elhatárolást itt is el kell végezni? Illetve amikor az értékcsökkenés egy összegben elszámolásra kerül, milyen főkönyvi számmal kell az időbeli elhatárolást visszakönyvelni? Az ezzel kapcsolatos összes könyvelési tételt szeretnénk megtudni.
Részlet a válaszából: […] ...443 – K 9242Amennyiben a térítés nélküli átvételhez kapcsolódó általános forgalmi adót az átadó áthárítja az átvevőre: a) Költségvetési számvitel szerint Végleges kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség T 0022 – K 053512Teljesítés T 053513...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Leltárfelvétel

Kérdés: A költségvetési intézmény leltárfordulónapja 2020. 12. 31. Az intézmény folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet. Történhet-e a mennyiségi leltározás a tárgyév augusztusában?
Részlet a válaszából: […] ...leltározást csak és kizárólag a mérlegfordulónapon lehet elvégezni. A mennyiségi felvétellel történő leltározás év közben a költségvetési szerv leltárkészítési és leltározási szabályzatában meghatározottak szerint bármikor megtörténhet. De célszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...97. §-ának (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben vagy helyi önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Vevőkkel szembeni követelések leltározása

Kérdés: Önkormányzat és költségvetési szerv leltározási és leltárkészítési szabályzatában rendelkezhet-e akként, hogy a vevők leltározása vonatkozásában pl. számlánként 100 000 forint felett küldi ki az egyenlegközlőt, 100 000 forint alatt pedig a nem vitatott, tehát befogadott számla másolatát helyezik a leltári dokumentumok közé?
Részlet a válaszából: […] ...tartozásokat, mind a vevőköveteléseket egyeztetni kell a leltározáshoz, illetve a mérleg alátámasztásához.Az előző szabályok a költségvetési szervekre is vonatkoznak. Az egyeztetési kötelezettség nem kötött értékhatárhoz. Tehát a 100 000 forint alatti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Kivágott fa értékesítése

Kérdés: Az önkormányzat saját telepítésű erdejéből fát termeltet ki vállalkozóval. A fakitermelés célja az erdő gyérítése, nem a megszüntetése. A kivágott fa helyére nem kell újat ültetni, a cél az, hogy a maradó fák tudjanak növekedni. A kivágott fát az önkormányzat még a földről értékesíti tűzifaként, ami nem kerül értékesítésre, azt beszállítja a telephelyre, és ott raktározza az értékesítésig. Kérjük, szíveskedjenek bemutatni ennek könyvelését, különös tekintettel a készletek elszámolására!
Részlet a válaszából: […] ...elszámolása:1. Termelési költségek a pénzügyi számvitel szerint. Kapcsolódó tétel: kiadásként elszámolandó pénzforgalom esetén a költségvetési számvitelben történő könyvelésT51-56 T6/7 – K1-4 K5912. Késztermék készletre vétele a pénzügyi szám-vitel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Leltári többlet

Kérdés: Önkormányzatunkhoz tartozó művelődési házunkban év elején leltároztunk, és a leltározáskor derült ki, hogy a leltárban valamilyen téves nyilvántartás miatt nem szerepelt egy szakkörökön használt, nagy méretű szövőszék, amit pár évvel ezelőtt vásároltunk. Így nincs leltárba véve. Hogyan szerepeltessük a könyveinkben, hogyan könyveljük le, és milyen értéken mutassuk ki?
Részlet a válaszából: […] ...eredményszemléletű bevételek3. Térítés nélküli átvételhez kapcsolódó általános forgalmi adó átvevőre történő áthárítása a költségvetési számvitel szerinta) Végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségkéntT 0022 Költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Összesítő feladások

Kérdés: Az Áhsz. 51. §-ának (3) bekezdése értelmében a részletező nyilvántartások vezetésének módját, azoknak a kapcsolódó könyvviteli és nyilvántartási számlákkal való egyeztetését, annak dokumentálását, valamint a részletező nyilvántartások és az egységes rovatrend rovataihoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlák adataiból a pénzügyi könyvvezetéshez készült összesítő bizonylatok (feladások) elkészítésének rendjét, az összesítő bizonylat tartalmi és formai követelményeit a számlarendben kell szabályozni. Az ASP-rendszer bevezetésével a követelések, kötelezettségek rögzítése számlánként történik, ezeknél tulajdonképpen nem készül összesítő feladás. Hogyan értelmezhető az összesítő feladás például a követelések, kötelezettségek, adott-kapott előlegek, előirányzatok nyilvántartása esetében? Az Önök véleménye szerint az ASP-rendszer alkalmazásával elegendő, ha az 1-es, 2-es számlaosztálynál kerül szabályozásra az összesítő feladás rendje, és a többinél nem? (Az 1-esben, amíg a KATI modull nincs összekapcsolva a KASZPER-rel, valóban készülnek negyedévente összesítő feladások.)
Részlet a válaszából: […] ...teljessé tétele érdekében szükséges kiegészítő, helyesbítő, egyeztető, összesítő könyvelési munkákat, a könyvviteli, valamint a költségvetési könyvvitel során vezetett nyilvántartási számlák lezárását, és – a mérlegkészítés időpontjáig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.
1
2
3
7