Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...a piaci ár és a térített összeg közötti különbség összevonandó jövedelem, a munkabérre vonatkozó szabályok szerint adózik.Ha a költségvetési szerv megvendégeli a dolgo-zóit pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap vagy csapat-építő tréning keretében, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Ballonos víz óvodásoknak, óvodai dolgozóknak, gyermek-védelmi intézményben családok, eltartottak számára

Kérdés: Költségvetési intézmény óvodacsoportjaiban ballonos vizet helyezett el, amiből az óvodában dolgozók és az óvodás gyermekek tudnak térítésmentesen inni. Milyen juttatásnak kell minősíteni, mi az adóvonzata, és milyen rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a ballonos vizet mint védőitalt biztosítják a dolgozóknak, vagy mint egészséges ivóvizet az óvodásoknak, eltartottaknak (például azért, mert a vezetékes víz nem alkalmas), akkor ez adómentesnek minősül. Más esetben egyes meghatározott juttatásként adóköteles a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Ballonos víz adóvonzata

Kérdés: Költségvetési intézmény a gazdasági hivatal folyosóján ballonos vizet helyezett el, amiből az irodában dolgozók, illetve az ügyeiket intéző alkalmazottak tudnak térítésmentesen inni. Milyen juttatásnak kell minősíteni, mi az adóvonzata, és milyen rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] A gazdasági hivatalban kihelyezett ballonos víz feltehetően nem minősül védőital biztosításának, ezért annak juttatása esetén az egyes meghatározott juttatásokra meghatározott közterhet kell megfizetnie a kifizetőnek, a juttatás értékének 119%-a után 27% egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 11.

Vállalkozásba adott gyermekétkeztetés

Kérdés: Önkormányzatunknak nincs konyhája, ezért a gyermekétkeztetést vállalkozásba adta. Hogyan történik a vállalkozásba adott gyermekétkeztetés számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...számlán kerülnek megtervezésre és elszámolásra a melegítőkonyhával rendelkező, vagy dolgozói étkeztetésről más módon gondoskodó költségvetési szervnél a kész- és félkész ételek, továbbá a jogszabályban előírt, természetben nyújtott védőételek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

Étkeztetési támogatás könyvelése

Kérdés: Önkormányzatunknál önálló intézményként működik az ÁMK. Az óvodai és iskolai kedvezményes étkeztetésben részesülők után járó támogatást intézményfinanszírozásként adjuk át az ÁMK részére. Kérdésem, hogy az ÁMK-nál hogyan jelenik meg a könyvelésben az étkeztetési támogatás? Kell-e a támogatást könyvelni az 583224-es számlán, és ha igen, azt milyen módon?
Részlet a válaszából: […] ...végző ÁMK részére a jogosultság alapján megigényelt étkeztetésinormatíva összegét helyesen finanszírozásként utalja át, a költségvetésirendeletben található havi bontású finanszírozási ütemtervnek megfelelően. A költségvetési szervek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.