Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Földtulajdonosi közösség természetes személy tagjait megillető haszonbérleti díj adózása

Kérdés:

Költségvetési szervünk alkalmazottjánál kérdésként merült fel, hogy a földtulajdonosi közösség természetes személy tagjait megillető haszonbérleti díjat milyen adókötelezettség terheli? Az Szja-tv. 28. §-a (7) bekezdésének a) pontja alapján egyéb jövedelemnek minősül, vagy az Szja-tv. 73. §-ában foglalt, a termőföld bérbeadásából származó jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell teljesíteni az adókötelezettségeket?

Részlet a válaszából: […] ...egyesület, vagyis a vadásztársaság,– vadásztársaságok érdekképviseleti szerve,– természetvédelmi kezelésért felelős központi költségvetési szerv, a mezőgazdasági, erdészeti, vadgazdálkodási oktatást folytató középiskola és felsőoktatási intézmény,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Költségvetési szerv feladatainak átvétele

Kérdés:

Lehetséges-e költségvetési szerv egyik feladatát áthelyezni nem költségvetési szervbe? Az Áht. 11. §-ának (3a) és (3b) pontja a kiváló szervezeti egységet költségvetési szervbe teszi.

Részlet a válaszából: […] ...Áht. 11. §-a a költségvetési szervek átalakításáról, megszüntetéséről szól. Az esetleges átalakításról, feladatáthelyezésről szóló döntés az alapító jogköre, illetve, ha a költségvetési szervet jogszabály hozta létre, akkor jogszabály rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Modellváltással érintett egyetemek adózása

Kérdés: Mi a megítélése annak az esetnek, ha egy 2021. július 31-éig költségvetési szervként működő egyetem modellváltáson esik át, melynek következtében 2021. augusztus 1-jétől már nem állami fenntartású lesz? Mentesülhet-e továbbra is a 40 százalékos mértékű adó alól, ha kisadózó vállalkozásnak fizet ki 3 millió forintot meghaladó bevételt? Ha az egyetemnek mégis fizetnie kell 40 százalékos mértékű adót, akkor annak mi az alapja?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti kivétel értelmében az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt az összeget, amelyet az Áht. szerinti költségvetési szerv kifizető juttat a kisadózó vállalkozásnak.Az Nftv. 4. §-a (1) bekezdésének d) pontja és (1a) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Szoftvermodul nyilvántartásba vétele

Kérdés: Államháztartási költségvetési szerv meglévő ügyviteli rendszere új modullal fog bővülni, mely a vállalkozási szerződésben "modulbevezetésként" szerepel. Milyen rovaton javasolják elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A vásárolt immateriális javak (szellemi termékek és a vagyoni értékű jogok) bekerülési értéke az Áhsz. 16. §-ának (1) bekezdése szerint a beszerzés után fizetett, felárral növelt, engedményekkel csökkentett áfát nem tartalmazó ellenérték. Amennyiben az új modul a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...97. §-ának (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben vagy helyi önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Licenc meghosszabbítása

Kérdés: Költségvetési szervünk egy vírusirtó biztonsági szoftver licencének meghosszabbítását fizette ki 2019-ben 3 évre előre, 2021-ig. Ebben az esetben hova kell könyvelni a licenc meghosszabbítását? Amennyiben a K61 vagyoni értékű jogok között kell kimutatnom, akkor hogyan kell elhatárolni ahhoz, hogy a pénzügy és a tárgyi eszköz szinkronban legyen? Hogyan történik az ÉCS számítása?
Részlet a válaszából: […] A befektetett eszközök között olyan eszközöket szabad megjeleníteni, amelyek 1 éven túl szolgálják a szervezet tevékenységét. Ez a kérdéses eszközre igaz, mivel 3 évre szól a licenc. Az Áhsz. 11. §-ának (2) bekezdése szerint a mérlegben az immateriális javakon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben foglaltak szerint az Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytató intézményként kerültek bejegyzésre. Ugyanakkor azt is említi, hogy intézményük bevétele ez idáig a költségvetési támogatásból származott, és alapító okirat szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Weboldal számviteli elszámolásai

Kérdés: Egy régóta meglévő weboldal teljes átszerkesztése (másik fejlesztő cég által) hova könyvelendő? Az önkormányzat kifizette a fejlesztés egyszeri díját, mely meghaladta a kis értékű tárgyi eszköz értékhatárát. Fizeti folyamatosan a havi karbantartási átalánydíjat is. A honlap használatban van, adatok, információk megjelenítésére (meghatározott helyekre adatfeltöltési és -törlési lehetőség biztosított), de a programkód nincs az önkormányzat birtokában.
Szerintünk nem licenc és nem is tulajdonjog-vásárlás volt az ügylet, emiatt nem tudjuk eldönteni, hogy immateriális eszköz és ráaktiválás, vagy csak szolgáltatás költsége volt-e a kifizetett ellenérték? Az immateriális javak közül vagyoni értékű jogok közé tartozna, ha használati jognak vagy szellemi termékek felhasználási jogának, illetve a szellemi termékek közé tartozna, ha szerzői jogvédelem alatt álló alkotásnak, szellemi alkotásnak vagy szoftverterméknek minősülne. Jelenleg nálunk a költségvetési számvitelben az informatikai szolgáltatások költségnemre van könyvelve a honlap fejlesztési kiadás.
Részlet a válaszából: […] ...Ha a szolgáltató neve nélküli weboldalcímük van (lesz), mint pl. www................hu név, akkor az az intézmény, a megrendelő költségvetési szerv, önkormányzat saját tulajdona lesz, a szolgáltató az ügyintézést fogja csak végezni. Ebben az esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

COFOG/Szakfeladatrend

Kérdés: Helyes COFOG/szakfeladat használatok miatt kérdezném a következőket:
1. Önkormányzatunk műfüves pályát üzemeltet, melyhez bevétel/kiadás párosul. Ebben az esetben a 013350 (Önkormányzati vagyon) + 680002 lenne helyes, vagy amivel összefüggésben felmerül 081030 (Sportlétesítmények...) + 931102, illetve harmadik lehetőségként a 081045 (Szabadidősport) + 999999 szakfeladat lenne a helyes használat?
2. KEHOP szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése során helyesen alkalmazzuk-e a 052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása COFOG-ot?
3. A TOP-2.1.3-15 pályázaton belül megvalósuló csapadékvíz-elvezetésnek a kiépítéséhez melyik COFOG-ot kellene alkalmaznunk?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szerv közfeladatait, szakmai alaptevékenységeit kormányzati funkciókba kell besorolni funkciószámmal és megnevezéssel, és ezt a kormányzati funkciót a költségvetési szerv alapító okiratában fel kell tüntetni. Vannak viszont olyan esetek, amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 17.
1
2
3
4