Szerződéstől történő elállás kapcsán fizetett összeg

Kérdés: Egy számítástechnikai eszközök gyártásával foglalkozó társaság (a továbbiakban: társaság) egy új típusú monitort szeretett volna gyártani, amely modellhez új alkatrészekre és ezen új alkatrészek gyártásához új szerszámokra volt szüksége. A társaság megrendelte az új modell alkatrészeinek gyártására kiválasztott beszállítóktól (a továbbiakban: beszállítók) az új alkatrészek előállításához szükséges szerszámok tervezését és gyártását. A beszállítók elkezdték a szerszámok gyártását, mely több hónapot is igénybe vehet. A szerszámok többsége elkészült, csak az engedélyeztetési eljárások voltak hátra, amikor a megkezdett projektet a hasonló típusú, már a piacon elérhető monitorok keresletének csökkenése miatt leállították. A társaság erről levélben értesítette a beszállítókat. A szerszámokat nem vették át. Ezután a társaság megállapodást kötött a beszállítókkal a szerződés kapcsán felmerült költségek megtérítésére (szerszám ára csökkentve a selejtezés során megtérült hulladékértékkel). A megállapodás szerint a társaság ezt az összeget akkor fizeti ki a beszállítóknak, ha dokumentumokkal igazolni tudják, hogy a szerszámok megsemmisítésre kerültek. A fenti ügylettel kapcsolatban felmerült kérdéseink:
1. A társaság által téríteni vállalt összeg a beszállítók általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség alá tartozó értékesítésének tekintendő-e, vagy kívül esik az Áfa-tv. tárgyi hatályán, és mint ilyen, mentes az adó alól?
2. Amennyiben a beszállítóknak áfafizetési kötelezettsége merül fel ezen összeggel kapcsolatban, a társaság a rá áthárított áfa összegét levonásba helyezheti-e?
3. Amennyiben nem merül fel áfafizetési kötelezettség ezen összeg után, a beszállítók a tervezés és gyártás során felmerült kiadásaik áfatartalmát levonásba helyezhetik-e?
Részlet a válaszából: […] ...nem termék értékesítése". A 13. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében az (1) bekezdésben említett ügylet magában foglalja a kötelezettségvállalást valamely tevékenység egészbeni vagy részbeni abbahagyására, vagy annak végzésétől való tartózkodásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Összesítő feladások

Kérdés: Az Áhsz. 51. §-ának (3) bekezdése értelmében a részletező nyilvántartások vezetésének módját, azoknak a kapcsolódó könyvviteli és nyilvántartási számlákkal való egyeztetését, annak dokumentálását, valamint a részletező nyilvántartások és az egységes rovatrend rovataihoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlák adataiból a pénzügyi könyvvezetéshez készült összesítő bizonylatok (feladások) elkészítésének rendjét, az összesítő bizonylat tartalmi és formai követelményeit a számlarendben kell szabályozni. Az ASP-rendszer bevezetésével a követelések, kötelezettségek rögzítése számlánként történik, ezeknél tulajdonképpen nem készül összesítő feladás. Hogyan értelmezhető az összesítő feladás például a követelések, kötelezettségek, adott-kapott előlegek, előirányzatok nyilvántartása esetében? Az Önök véleménye szerint az ASP-rendszer alkalmazásával elegendő, ha az 1-es, 2-es számlaosztálynál kerül szabályozásra az összesítő feladás rendje, és a többinél nem? (Az 1-esben, amíg a KATI modull nincs összekapcsolva a KASZPER-rel, valóban készülnek negyedévente összesítő feladások.)
Részlet a válaszából: […] ...keretében el kell végeznia) az egységes rovatrend rovataihoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon rögzített követelések, kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek egyeztetését a részletező nyilvántartásokkal,b) az egységes rovatrend...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Szabályzatok

Kérdés: Önkormányzatunk intézményei önállóan működők, a pénzügyi gazdálkodási feladataikat alapfeladatként az önkormányzati hivatal látja el. A gazdálkodás egységes elvek és szabályok alapján történik. A szabályzatainkat (Számviteli politika, Pénzkezelési szabályzat, Leltározási szabályzat, Eszköz és források értékelési szabályzata, Önköltségszámítási szabályzat, Selejtezési szabályzat, számlarend, Bizonylati rend, Pénzgazdálkodási jogkörök szabályzata) kiterjesztettük az intézményekre is, és az intézményvezetők mint a költségvetési szervek vezetői aláírták azokat. Ezzel a gyakorlattal megfelelünk az intézményekre vonatkozó szabályozási előírásoknak, vagy intézményenként külön kell elkészíteni a fenti szabályzatokat?
Részlet a válaszából: […] ...kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösena) a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Feleslegessé vált számítástechnikai eszközök iskolának adományozása

Kérdés: Igazgatóságunk a már feleslegessé vált számítástechnikai eszközeit egy romániai iskolának adományozná. Van-e ennek az új Áhsz. szerint törvényi akadálya, illetve vonatkozik-e külön szabály ennek bizonylatolására?
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése szerint központi költségvetési szervek esetében tiltja támogatás, adomány nyújtását, vagy más ellenérték nélküli kötelezettségvállalást. Önkormányzatok és önkormányzati intézmények esetében nincs ilyen tiltás. Ha az eszközökkel kapcsolatban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.