Besorolási évek figyelembevétele az egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Kérdés: A hatályos 2020. évi C. törvény 8. §-ának (9a) bekezdése alapján egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni a munkaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy munkakört védőnői végzettséghez kötök (pl. "F" fokozat esetén), akkor a főiskolai diploma keltétől számítva minden évet be kell számolnom a fizetési fokozat megállapításához, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet végzett előtte a munkavállaló? (Például vállalkozó volt, vagy egyéb, Mt. hatálya alá tartozó munkakörben volt alkalmazva, akkor is?) Illetve, ha egy egészségügyi dolgozó a végzettsége megszerzését követően teljesen más munkakörben helyezkedik el, akkor azt az időszakot is be kell számítani előzményként? A törvény ezen módosítása 2021. 12. 01. naptól hatályos, ebben az esetben ezt a bővebb besorolást csak a 2021. 12. 01-ét követően belépők tekintetében kell alkalmaznunk, vagy a már korábban belépett és besorolt dolgozó esetében újra el kell végezni a besorolást?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezést pontosítási célzattal a 2021. évi XCIX. törvény iktatta be. A közalkalmazotti jogviszony esetében is beszámításra került a fizetési fokozat szempontjából mindazon időtartam, amely alatt a közalkalmazott a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

Közalkalmazott átsorolásával összefüggő gyakorlati jogértelmezési probléma

Kérdés:

A Kjt. hatálya alatt dolgozónknak egyetemi végzettsége mellett további szakképesítésként második felsőfokú diplomája a Kjt. 66. §-ának (2)–(3) bekezdése alapján elismerésre került. A Kjt. szerint a további szakképesítés alapja az (1) bekezdés szerinti garantált illetmény, amely 2008 óta nem változott. A Kjt. 66. §-ának (9) bekezdése leírja kiegészítésül a garantált illetmény fogalmát, mely mindig legalább a garantált bérminimum. Mi minősül a további szakképesítés alapjának? Véleményünk szerint a további szakképesítés alapja a (9) bekezdésben megjelölt garantált minimálbér (jelen esetben 296.400 forint), és erre kell rászámolni a további szakképesítés után járó 10%-ot (29.640 forint). Más ellenkező vélemény szerint a további szakképesítés számítási alapját a Kjt. 66. §-ának (1)–(2) bekezdése szerinti – régi – garantált illetmény képezi. Ami kevesebb összegében, mint a (9) bekezdés alapján elvárt garantált minimálbér. Megjegyzésünk: Abban az esetben, ha a Kjt.-bértábla szerinti bér lenne az alap, akkor a minimálbérre történő kiegészítés "benyeli" – lényegében figyelmen kívül hagyja – a további szakképesítés után járó illetménynövekedést. Feltételezzük, hogy a törvényalkotónak nem lehetett ilyen szándéka, amikor a további szakképesítés elismerését kötelezően előírta. A jogszabályalkotó eredeti és valós célja feltehetően az volt, hogy adott dolgozó több felsőfokú szakképesítését többletbérrel ismerje el, azt ilyen módon honorálja.

Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség mellett a kinevezésében feltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre vagy azzal jogszabályban egyenértékűnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Egészségügyi kiegészítő pótlék

Kérdés:

A szociális intézmény vezetője jogosult-e egészségügyi kiegészítő pótlékra? A kistérségi tárulás által fenntartott szociális intézmény a szociális alapszolgáltatásokon (nappali ellátás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, fogyatékosok nappali ellátása stb.) túlmenően bölcsődei feladatot és szociális szakosított (idősek bentlakásos ellátása) feladatot lát el. Az intézmény vezetője egészségügyi végzettséggel rendelkezik, és a vezetői feladatok mellett vezető ápoló feladatot lát el az idősek bentlakásos intézményében. A vezetőn kívül még egy fő lát el ápolási feladatokat egészségügyi végzettséggel, ő kapja az egészségügyi kiegészítő pótlékot. A bentlakásos intézmény 30 fős, bár a jogszabály nem írja elő az egészségügyi végzettséget, de jelenleg az ellátottak 80%-a demens, és mind a vezető ápoló, mind a további egy fő ápoló foglalkoztatása szükségszerű.

Részlet a válaszából: […] ...kötelezően előírt egészségügyi végzettséggel betölthető munkakörökben foglalkoztatott (orvos, vezető ápoló, vezető szakápoló) közalkalmazottat,– az otthoni szakápolásra vagy szakápolásra egészségügyi engedéllyel rendelkező bentlakásos szociális intézményben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Középfokú közművelődési szakképzettséggel rendelkező szakember foglalkoztatása

Kérdés: 1. Önkormányzatainknál a 20/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet alapján a közösségi színtér működésének személyi feltétele legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel (szakképesítéssel) rendelkező szakember foglalkoztatása. A munkakör betöltéséhez szükséges, OKJ 54 345 02 azonosító számon elvégzett (Közművelődési szakember II. szakirány) felső középfokú szakképesítés, amelyhez az érettségi vizsga megléte alapkövetelmény – régi elnevezéssel felsőfokú szakképzésnek számít-e? Ha igen, akkor közalkalmazotti besorolásnál az "E" fizetési osztály a megfelelő?
2. Közösségi Ház esetében – amely nem intézményként működik – a foglalkoztatott közalkalmazott rendelkezik "háztartásökonómiai-életvitel" szakos tanári diplomával, de nem rendelkezik a 475/2020. Korm. rendelet alapján elvárt, a fizetési osztálynak megfelelő közművelődési szakképesítéssel vagy felsőfokú közművelődési szakképzettséggel, emiatt a közalkalmazott besorolásánál a legmagasabb iskolai végzettséget, a gimnáziumi érettségit vettük figyelembe, "C" fizetési osztályba soroltuk be. Megfelelő-e a besorolási osztály?
Részlet a válaszából: […] ...a besorolás nem végezhető el adekvátan.A hivatkozott 2. melléklet szerint a közművelődési szakember munkakört, illetve az azt betöltő közalkalmazottat "F"-"H" fizetési osztályokba lehet besorolni, és a munkakörre előírt képesítési követelmény a fizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Bölcsődei dolgozó besorolása

Kérdés: Bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelőnk jogviszonya intézményünkben 2019 januárjában kezdődött. Feladatát kezdetben középfokú végzettséggel látta el, és mivel közalkalmazotti jogviszonnyal addig nem rendelkezett, E/1 kategóriába került besorolásra. Dolgozónk 2020 júliusában megszerezte diplomáját, ezáltal pedagógusi besorolásba került. Az Ép. rendelet 6. §-ának (3) bekezdése alapján, mivel rendelkezett korábbról más munkáltatótól szerzett, több mint 6 év munkaviszonnyal, Pedagógus I. fokozatba kerülhetne besorolásra. A Kjt. alapján a pedagógusok fizetési fokozatának megállapításakor a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt kell figyelembe venni (a törvény felsorolja, mi tekinthető közalkalmazotti jogviszonynak). Ped. I. kategóriába a legalább 3 év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező dolgozó kerülhet a pedagógus-bértábla alapján. Jelölt dolgozónk közalkalmazotti jogviszonnyal korábban nem, intézményünkben is csupán 1 év 8 hónapja rendelkezik, így ennek alapján nem tudjuk Ped. I. kategória alá besorolni. Kérnénk szíves segítségüket a dolgozó besorolásával kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] A 10/2017-es munkaügyi elvi határozatban a Kúria hasonló ügyben a következőket mondta ki. Az Ép. rendelet szerint a legalább 6 év nem pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlattal rendelkező, és pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy mentesül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Besorolás egyetemi alapképzés alapján

Kérdés: Egyetemi oklevél címen kiadott diploma alapján, amely az egyetem egyik karának adott tagozatán, szakán történő egyetemi alapképzésről szól, besorolható-e a közalkalmazott a "H" fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. alapján a besorolás szempontjából a Kjt. 61. §-ának (1) bekezdésében említett iskolai végzettséget, illetve szakképesítést, szakképzettséget a köznevelési, a szakképzési és a felsőoktatási törvényekben használt fogalmakkal azonosan kell értelmezni. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 25.

Iskolai gazdasági ügyintéző besorolása

Kérdés: Iskola gazdasági szervezetében dolgozó, tervezési és gazdálkodási feladatokat ellátó, érvényesítő gazdasági ügyintézőt, akinek legmagasabb iskolai végzettsége MA bölcsészdiploma, és emellett pénzügyi-számviteli ügyintézői végzettsége is van, milyen osztályba soroljuk be?
Részlet a válaszából: […] ...szakképzettséggel rendelkezik.Az osztályba sorolása tehát az egyetemi végzettsége alapján "H" fizetési osztály lesz.Amennyiben a közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Közalkalmazott besorolása, korábbi nem "közszférában" eltöltött munkaviszony figyelembevétele

Kérdés: Egy jelenleg közalkalmazott dolgozó érettségi birtokában 2004. január 1-jén kezdte meg munkaviszonyát (nem közszférában). 2013. június 1-jén egy költségvetési szervnél közalkalmazottként kezdett dolgozni érettségi meglétét igénylő recepciós munkakörben, ekkor fizetési besorolásának megállapításakor, a Kjt. 87/A. §-ának előírásait is figyelembe véve, a korábban nem közszférában eltöltött valamennyi munkaviszony is közalkalmazotti jogviszonyként került meghatározásra (mindegyik munkahelyén rendelkezett érettségivel), így 9 évet figyelembe véve D3 besorolási kategóriába soroltuk. A költségvetési szervnél 2014. augusztus 1-jén új munkakörbe került, amely munkakör betöltése felsőfokú képesítést igényelt (a 2011. évben megszerzett képesítése ennek megfelelt), ezért átsorolása vált szükségessé G kategóriába. Az új besorolás megállapításakor a 2004. január 1.-2013. március 31. közötti magánszférában eltöltött időből mennyi vehető figyelembe a felsőfokú végzettséget igénylő munkakör betöltésekor (az új G osztályba sorolásnál) közalkalmazotti jogviszonyként?
Részlet a válaszából: […] ...Amennyiben az érintett nem rendelkezik szakvizsgával, de főiskolai diplomával igen, akkor "F" fizetési osztályba sorolható be. Ha a közalkalmazott nem rendelkezik felsőfokú iskolai végzettséggel (azaz főiskolai vagy egyetemi diplomával, oklevéllel), hanem csak egyetemi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 10.

Fizetési fokozat és fizetési osztályba sorolás megállapítása

Kérdés: Önkormányzatunk szociális intézményénél dolgozó kolléganő besorolásával kapcsolatosan szeretném az állásfoglalásukat kérni. Közalkalmazotti kinevezésére 1996. április 2-án került sor. Jogviszonyai:
ÁFÉSZ 1988. 06. 20.-1989. 09. 30. (1 év 03 hó 10 nap)
Kórház 1989. 10. 01.-1990. 07. 02. (0 év 09 hó 01 nap)
Halgazdaság 1990. 07. 03.-1992. 07. 04. (2 év 00 hó 02 nap)
Kft. 1992. 07. 06.-1995. 12. 11. (3 év 05 hó 05 nap)
GYES 1995. 12. 11.-1996. 04. 01. (0 év 04 hó 21 nap)
Családsegítő Központ 1996. 04. 02-től jelenleg is.
Közalkalmazotti kinevezésekor 1996. április 02-án szociális informátor munkakörbe került. Ezen munkakör betöltéséhez elegendő volt a középfokú végzettség. Az 1996. évi kinevezéskor a bemutatott iratok alapján 7 év 5 hónap és 18 nap volt, B2 közalkalmazotti osztály 3. fizetési fokozat.
A közel 20 éves szociális munkaterületen eltöltött idő alatt közalkalmazottunk megszerezte a szociális munkás felsőfokú végzettséget 2007. június 10-én. A diploma kézhezvétele után 2007. július 1-jétől átsorolták az "F" fizetési osztályba. 2013. május 16-án sikeres szociális szakvizsgát tett gyermekjóléti alapellátásból. Jelenleg "F" fizetési osztály 09 fizetési fokozatába van besorolva. A humánügyi elő­adó "Átsorolás" dokumentuma alapján: "2014. de­cember 31-ig, 22 év 9 hó és 10 nap vehető figyelembe a közalkalmazotti besoroláshoz, mely alapján besorolási fokozata 2013. január 01. napjától »8«-as.
Fentiekre tekintettel a Kjt. 65. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel következő soros előrelépésének időpontja 2016. 01. 01." Közalkalmazottunk ezzel nem ért egyet, mivel a besoroláshoz nem került teljes mértékben beszámításra az 1992. július 1-jét követő munkaviszony, annak ellenére, hogy az akkori munkaköréhez rendelkezett a szakképesítéssel, valamint a szociális szakvizsga megszerzését követően nem sorolták át "F"-ből "G"-be. Kérdésem, hogy a jogszabályoknak megfelelően járt-e el a humánügyi ügyintéző "G" fizetési osztályba történő átsorolását/nem átsorolását illetően, valamint a besoroláshoz alapul vehető időszakokat illetően?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti besorolásnál a Kjt. hatálya alá tartozó intézményeknél, tehát a kórháznál és a családsegítő központnál eltöltött időt teljes egészében be kell számolni. Szintén figyelembe kell venni a "nem közszférabeli", 1992. július 1-jét megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.

Közművelődési intézmény gazdasági vezetőjének és ügyintézőjének illetménynövekedésre való jogosultsága

Kérdés: A Kjt. 66. §-a értelmezésében szeretnénk segítséget kérni.
Intézményünk (múzeum) gazdasági vezetője az alábbi képesítésekkel rendelkezik:
- főiskolai diploma gazdálkodási szakon,
- főiskolai diploma kommunikációs szakon (PR-szakirány),
- államháztartási és vállalkozási mérlegképes könyvelői végzettség,
- bér- és társadalombiztosítási ügyintézői végzettség,
- adótanácsadói végzettség.
Gazdasági ügyintézőnk (akinek munkaköri leírásában szerepelnek könyvtárral kapcsolatos feladatok is) az alábbi képesítésekkel rendelkezik:
- főiskolai diploma könyvtári szakon,
- államháztartási és vállalkozási mérlegképes könyvelői végzettség.
A két dolgozó mely szakképesítéseit lehet beszámítani az illetménybe?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelők nyilvántartásban, és rendelkezik a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.A Kjt. 66. §-a szerint, amennyiben a közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 2.
1
2
3
7